⊒ A 38-as szektor ⊑

36. Peter O'Connal

Fázom, és remegek a hidegtől. Ez lenne a túlvilág? Valóban meghaltam? Az biztos, hogy nem a pokolban vagyok, mert ott forróság van. Várjunk csak. Én nem is hiszek ilyesmikben. És különben is! Ha lenne túl világ, apu itt lenne velem, és fogadna. Vagy, ha nincs túlvilág, és még is megöltek, akkor nem gondolkoznék. Megpróbálok mozogni, de valamiért nem megy. Érzem a végtagjaimat, de nem azt teszik, amit parancsolok nekik. Még mindig fázok, és kezd kitisztulni a fejem. Nem haltam meg, de akkor hol a fenében vagyok?

Lassan kinyitom a szemem, és egy helység körvonala rajzolódik ki előttem. Elég sötét van, csak néhány kék lámpa világít egy-egy sarokban. Kis szoba közepén vagyok, aminek se ajtaja, se ablaka. Nem tetszik. Érzem, hogy az ereimben gyorsabban száguld a vér, és hangosan ver a szívem. Mozogni akarok, de nem tudok. Már látom, miért. Egy székhez vagyok kötözve. A lábaimat külön egy-egy széklábhoz rögzítették, a kezeimet pedig a hátam mögött, a csuklómnál fogva. Így, ha felállok, tutira orra esek. Nem érzek magamon fizikai sérülést, csak azt, hogy kicsit fáj a fejem. Valószínűleg elkábítottak egy injekcióval. A táskámnak nyoma sincs. Vajon mennyi időre voltam kiütve? A többiek már biztos aggódnak értem, és keresnek. Mi ez az egész? Talán most kellene kiabálnom.

- Hahó! Hol vagyok? - kicsit rekedt a hangom, ezért megköszörülöm.

Ebben a pillanatban leereszkedik a falból egy lámpa, és egyenesen rám világít. Majd meg vakulok a fényétől, ezért becsukom a szemem. Azt hallom, hogy valami nyílik, és cipők kopogása töri meg a csendet.

- Tehát magadhoz tértél.

Mondja egy idegen férfihang, cseppet sem kedvesen, ezért még is megpróbálom kinyitni a szemem. Mikor ezt teszem az alak felém áll, és hirtelen hátradönti a székem. Tágra nyílt szemekkel nézek a szélesen vigyorgó, szőke hajú alakra.

- Váo. Micsoda kék szemek! Akár csak az anyádé...

- Azt maga honnan tudja? - háborodok fel - Mit csináltak az anyámmal?

Félnem kellene ettől a fickótól, de jobban érdekel, miért beszél anyuról. Őt is elkapták? Remélem nem.

- Lámpát fel! - mondja egy másik ember, ezért az egész szoba világossá válik.

Visszaállítják a székem, és ekkor jobban megnézem magamnak el rablóimat. A szőke elég magas. Onnan látom, amikor visszasétál a másik mellé, aki majd egy fejjel kisebb, idősebb, és szürke a haja. Mind a ketten fekete öltönyt, nyakkendőt, és nadrágot viselnek.

- Kik maguk? Válaszoljanak az előző kérdéseimre! - szinte kiabálok, és fogalmam sincs, honnan van ez a nagy bátorságom.

- Itt csak mi teszünk fel kérdéseket, Kyro.

Lefagyok attól, ahogy a másik férfi a nevemet mondja. A végtagjaim is beleremegnek. Közelebb lép hozzám az ősz hajú, és folytatja.

- Hol van HéliXin?

Mit akar ezzel? Őt nem kapták el? Lehet, még a suliban van, vagy elment a fiúkkal valahová. Biztos úgy van. Ez erőt ad nekem, enyhén félre húzom a szám, és azt mondom.

- Miért gondolja, hogy megmondom?

A szőke feje vörös lesz a válaszomtól, ezért pofon vág. Még soha nem kaptam ilyet. Az állkapcsomba éles fájdalom sugárzik, a szám pedig vérezni kezd, mert ráharapok az ütés közben.

- Válaszolj ribanc!

Egy szót sem szólok, inkább megpróbálom a vért a ruhámba törölni.