Húsvirág

#1

A nagyon megkésett első fejezet, melyben Gilgamesh kiharcolja magának az iraki „kirándulást", ahol újfent találkozik egy régi ismerősével, bár a viszontlátás kezdetben nem jellemezhető a „szívélyes" szóval.

Phil Coulson értetlen arccal nézett fel a nőre, egész lényéből sütött az értetlenség.

–Miért ké-?– félbehagyta mondatát, ahogy a fotocellás ajtó kinyílt, és Fury lépett be rajta. A falhoz húzódott katonák szorosabban markolták meg fegyvereiket, míg a kutatók próbáltak észrevétlenül kisurranni. Gilgamesh-t megmosolyogtatta ez az apró komikum, vörös szemeiben gunyoros szikra villant.

–Ez engem is érdekelne, Miss– szűkítette össze szemét a feketébe öltözött igazgató, ahogy méterekkel az aranyhajú nő előtt megállt, hogy kényelmesen farkasszemet nézhessen vele.

–Mintha maga nem tudná, Nicholas. Varka alatt számos régészeti csoda-lelet található, mely egykor Uruk volt– vizsgálta körmét elmélyülten Gilgamesh, majd oldalt pillantott az igazgatóra.

–Mert nem is tudom– sziszegte dühödten a néger férfi. Gilgamesh csak nevetett rajta, ahogy lassan visszanyerte eredeti magasságát. Mélyet lélegezve közelebb lépett Fury-hoz, testtartásáról sütött a felsőbbrendű elégedettség.

–Vissza akarom szerezni a társamat, kit édesanyám és a többi isten rendelt el nekem.

–Az eposz szerint azért hozták létre, hogy elpusztítsa magát– vetette közbe Coulson, végre normális magasságban keresve a vörös szemeket. Azok metszőn végigmérték őt.

–Mégis, egyszerű halandóként tartottam magam ellene három napig!– csattant fel a nő, majd elcsendesülve folytatta:– Nem kizárt, hogy most is így lesz. Ezért csak egy gépet kérnék, ami elvisz oda, meg egy kézi vezérlésű jeladót, hogy értesíteni tudjam magukat. Akkor talán beszélhetünk erről az információról.

–Mégis mit képzel?!– csattant fel egy fiatal, barna, felkontyolt hajú nő. Hangja ugyan enyhén remegett, de fegyverét biztos kézzel tartotta. A kitűzőjén a Maria Hill név díszelgett. A nő alig lehetett több huszonötnél, arcvonásainak némelyike még mindig gyermekien lágy volt.

–Ó, kedves Maria. Én nem képzelek semmit. Tudom, hogy ott temettem el Enkidut évezredekkel ezelőtt, s nem hagyom, hogy valami gyenge elméjű korcs halandó egy vitrinbe zárja a testét!– emelte meg hangját a szőke, arcvonásai eltorzultak a haragtól.

A két férfi, Fury és Coulson megdermedve figyelték, agyuk nem akarta felfogni, hogy mit hallottak. A testét?! De hisz van vagy négyezer éves a legenda, már csak por maradhatott belőle!

–Szóval adnak egy gépet és embert? Vagy oldjam meg magam, a maguk óvó és vigyázó tekintete nélkül?– fókuszált vissza újra az igazgatóra, amaz egy hosszú pillanatig csak tanulmányozta az emberbőrbe bújt démont. Majd aprót bólintott, s kezével először Phil, majd Maria felé intett.

–Holnap elkísérik magát Varkába, Miss. Coulson és Hill ügynök, kövessenek!– Sarkon fordult, s mögötte lobogó köpennyel elsietett valamerre.

Az ügynökök leeresztették fegyvereiket, ahogy elhagyták a helyet a megbízottak is, majd ketten előreléptek Gilgamesh felé. A nő felvont szemöldökkel figyelte tanácstalan toporgásukat, mintha nem tudtak volna belekezdeni mondandójukba.

–Kérek szállást és ételt– elégelte meg végül, s lezseren felpattant az asztalra. Testén egy gyors fénysugár szaladt át, s máris egy fehér ing és kígyóbőr mintás nadrág jelent meg rajta. Csupasz lábai ritmusosan csattantak a padlón, ahogy unottan nézelődni kezdett az üvegajtón túli nyüzsgő, mégis óvatos folyosóra.