A proud member of Scott's Pack

Chapter 4

Felismertem a hangot és azonnal megfordultam.

-Te is nekem! -öleltem meg Allisont. -Hogy hogy itt vagy? Mármint örülök meg minden, de most nem olyan mint a múltkor. Most valami teljesen más dolog történt.

Allison nagyon furán nézett rám legalább is azt hittem engem néz. Később rájöttem, hogy mit vagy inkább kit látott meg.

Egymással szemben álltak és nem szóltak egy szót sem. Olyan aranyosak voltak. Csak nézték egymást. A szemükkel beszéltek, Allison arcán legördült egy könnycsepp.

-Hiába ölelnélek meg, te úgysem éreznéd. Hiszen Alice fejében vagyunk. -tört ki belőle a sírás. 
Annyira sajnáltam szegényeket. Nem tudom hány hónap telhetett el Allison halála óta és Scott nem tudom, hogy bírta ki sírás nélkül. Majdnem én is elbőgtem magam, pedig utoljára a Titanicon sírtam....10 évesen.

-Allison, nagyon hiányoztál, de fontos lenne beszélnünk -fogta meg a kezét. Biztos jobb érzés volt a semminél.

Allison értetlen kifejezéssel nézett Scottra.
-Te most ezt komolyan gondoltad?? -esett neki. -Bár jól tudtam, hogy nem azért vagy itt, hogy újra láss.

Mindenki számára fontos az az üzenet, de senki sem tudja mit tartalmaz. Még engem is furdalt a kíváncsiság, hiszen én vagyok "Batman" a storyban. Talán Allison műve ez az egész: a halálban nálam volt, de mire visszatértem köddé vált. Mi lehet benne amiről nem tudhat senki? Beszélnem kell vele.

-Khmkhm.... -próbáltam felhívni magamra a figyelmet, de ezek ketten teljesen belemerültek a saját drámájukba.

-2 hónapja sincs, hogy meghaltam és te máris továbbléptél. Már akkor is közel álltál Kirához ,amikor még életben voltam, pedig tudtad, hogy mindig is szerettelek és te leszel az egyetlen, akit szeretni tudok!!! -ordította, miközben hulltak a könnyei.

Nem tudtam mi fog ezután következni, de ez a mondat kiverte a biztosítékot. Semmit sem tudok Scottról meg arról a Kiráról de elég nagy ribancnak tűnik a hallottak alapján.

Egyszer csak elkezdett ömleni az orromból a vér, de nem éreztem semmi fájdalmat.

-Alice,jól érzed magad? -nézett rám aggódóan Scott.
-Persze, persze... -dadogtam.
-Scott szerintem valami nincs rendben -kezdett remegni Allison is.
-Én jól vagyok! Ne foglalkozzatok ezzel, legalábbis ne most. Allison beszélhetnék veled?

Nem szerettem volna ha Scott is hallja, mert akkor még ennél is jobban kiakadt volna. 
Bementünk egy másik szobába, ami szerintem úgy festett Allison szobája.

-Az üzenetről van szó?! -mondta kapásból.
-Tudni szeretném te tüntetted-e el a papírt, amikor visszatértem az élők közé.
Ő csak nézett rám és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Talán volt hozzá közöm... -mondta flegmán. - de képes lettél volna megmutatni a többieknek,  pedig én világosan fogalmaztam: CSAK TE OLVASHATOD EL!
-Bármi is van azon a cetlin, örülnék, ha elmondanád és mi van akkor, ha ők is tudják, csak nem lehet olyan rossz, ha nem egyedül kell megbirkóznom egy információval...

-Hidd el, jobb ha csak te tudod! -szólt közbe.

-Elég volt a titkolózásból Allison! Egész életemet titkok és hazugságok töltik be, és a jövőben ezt nem szeretném.... szóval ne kímélj! -estem neki.

Úgy tűnt eléggé felkavarta, amit mondtam. Nem tudta, hogy beszéljen vagy hallgasson.

-Jó, figyelj... -kezdte. De már megint vér szagot éreztem. Én ezt nem hiszem el. Sosem folyt még az orrom vére ennyit, de ez.... ez....

-BLAHHH

Aha, akkor a torkomban éreztem és vagy egy kiló vért hánytam, de nem akart elállni.

-Scott!!! -üvöltötte torkaszakadtából Allison -El kell, hogy tűnjetek innen! Akár meg is halhat!

Scott egyáltalán nem tűnt rémültnek (köszönöm),  sőt mi több: inkább laza volt.Tudtam, hogy mire megy ki a játék és mi a célja. Tudtam, hogy miért is jöttünk el az "elmémbe", de nem gondoltam volna, hogy ennyire makacs. Az ég szerelmére, a volt barátnőjének a húga halálközeli állapotát is leszarja.

-Addig nem megyünk sehova, amíg nem kapok válaszokat! -jelentette ki. Hogy lehet valaki ilyen bunkó, azokkal a cuki, barna szemekkel?

-Nem teheted ezt Aliceszel! -kezdtek újra vitatkozni.

Ami ezután történt, azt senki sem tudja megmagyarázni. Egy hirtelen döntés volt. Amit nem lehet visszacsinálni. Aminek az oka elég egyszerű és mindhárman tudtuk. Akkor ez tűnt a legmegfelelőbbnek.

Mivel a saját házunkban voltunk, így tisztán emlékeztem, hogy a pincénkben tárolja apa a fegyvereket. Lassan lesétáltam a lépcsőn és kivettem egy kést a készletből. Még mindig az üvöltésüket hallottam, ahogy kiabálnak egymással és mindenféle hülyeséget vágnak a másik fejéhez. 

Ezután minden nagyon gyorsan történt.

Fogtam a kést és a hasamba szúrtam, olyan mélyre amennyire csak tudtam.

Nem ordítottam fel, mert nem fájt abban a pillanatban. Csak később eszméltem rá, hogy haldoklom.

Feküdtem a padlón és a vér folyását éreztem. Majd lépteket hallottam és testeket láttam. De ekkor már késő volt.

MEGHALTAM.