Ez egy nagy levegővételű story egy metálos párocskáról.
A történet teljes egészében kitalált és az enyém. Nem túl nagy cselekményű, kevés karakterrel és az egész inkább csak egy jelenet köré van építve. Szerintem eléggé csöpögős, drámai, nyálas, k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Attól még, hogy középiskolás lettem nem hiszem, hogy bármi is változni fog az életemben. A nehezén már túl vagyok. Jó volt a gólyatábor, a többiek kedvesek voltak velem és az összes osztálytársammal megismerkedtem. A kollégiumtól nem félek. Megkaptuk a beosztást és, ha minden igaz, akkor Tonchi és Zsófi lesznek a szobatársaim. Az osztálytársaim, mint már mondtam ígéretesnek látszanak. A fiúk viccesek, de pont elég tapintatosak, a lányok közt volt olyan, aki nem szimpatikus, de lehet, hogy csak én vagyok túl zárkózott. Bár, nem hinném, hisz volt olyan, amikor az ebédlő asztalnál én viccelődtem és mindenki engem nevetett és kérdezgettek, aztán én is kérdezgettem őket. Nem tartom annyira fontosnak, de azért megemlítem: nem igazán találkoztam egy rockerrel sem. Modjuk az egyik fiú az osztályból rocker és növeszti a haját meg minden, de nem igazán szólt hozzám azon kívül, hogy udvariasan bekussoltatott, mikor Megadeth-et énekeltem. Meg amúgy sem tetszik. Valahogy nagyon elüt az ízlésünk. Talán nem vagyok neki szimpatikus vagy nem tudom. Most mi van? Nem tudok nem énekelni, ha énekelhetnékem van. A tanárnő kedves, de egy kicsit túl csendes. Nem tudom, rendet fog-e tudni tartani köztünk.
Vasárnap anyával elbuszoztunk az új városomba és az iskola előtt elbúcsúzkodtunk. Könnyes búcsú volt, elismerem. Szipogva, a könnyeimet visszatartva csatlakoztam a felpakolt Zsófihoz és Tonchihoz, aztán együtt becsekkoltunk az új szobánkba. - Ti fogtok kitenni poszterokat? - kérdezte Zsófi miközben a Neymaros képet ragasztotta az ágya fölé. - Itt lesz egy Unfield, itt lesz majd RoyalSzabi, ott meg Maris... - narrálta Tonchi a falat tanulmányozva. - Nagyszerű! - nevettem. - Ja, tényleg majd rajzolsz nekem egy Neymart? - ült mellém Zsófi. - Persze, megpróbálok... - mosolyogtam. - Itt vannak a képek csak még nem tudom eldönteni melyik legyen. - kezdte el mutogatni a 100+ képet rejtő Neymar galériáját. Nem tartom hülyeségnek. Ha látnák az én telefonomat... Huhh... 1000+ kép rocksztárokról, általában félmeztelenül. Ez vagyok én. Nem küzdök ellene és nem is titkolom. A fiúk nagy röhögések közepette lapozták végig és így belegondolva, lehetséges, hogy ezért nem akar velem haverkodni Máté a metalhedünk. Pedig tőlem igazán nem kéne tartania, nem fogok rátapadni. Szépen kipakoltunk aztán úgy döntöttünk, hogy lemegyünk az udvarra sétálni. Felvettem egy AC/DC-s pólót, egy sötétkék rövidnadrágot ( nem túl rövidet ) és a barna szandálomat. Ha tudnátok milyen jelenetet csináltam a boltban anyának mert túl lányosnak és bénának tartottam a szandált. Végül kezdtem megszokni meg anya is mondta, hogy nem mászkálhatok bakancsban egész nyáron mert meg fogok rohadni. Zsófi vékonyabb volt mint én. Alkatilag is más volt és alacsonyabb is. Én asszem, hogy a magasságom és a kilóim pont a normális arányban voltak. Ő egy szuper rövid gatyát vett föl és egy fehér smiley-s haspólót a hozzá való fehér adidas cipővel. Nagyon elütött a mellettünk kullogó Tonchitól, aki egy fekete cicanadrágot és egy lazább lila felsőt viselt. Tonchi alacsony volt és kicsit duci, de szerintem neki ez is jól állt mert szép arca volt és úgy egyébként nagyon vicces természete volt. Nem tudom, hogy hogy csinálta, de mindenki vele akart beszélgetni a fiúk szó szerinti körbe vették. Zsófi érdekes személyiség volt. A legújabb divat szerint öltözött, sminkelte magát, jól nézett ki és bármikor felajánlotta volna magát egy fiúnak. És mégis... A többiek nagy ívben elkerülték. Sem a lányok, sem a fiúk nem akartak vele beszélgetni. Talán azért mert "kicsit" öntelt volt és szerintem a hiúsága inkább árulkodott az önbizalom hiányáról mint a magabiztosságáról. Nem értem, hogy csapódott mellénk, de én bírtam. Ezektől eltekintve kedves volt és értelmes. Nem csak mi döntöttünk úgy, hogy az udvaron töltjük az utolsó szabad délutánunkat. Elég sokan császkáltak még ott rajtunk kívül. Amint kiléptünk az ajtón, rögtön automatikusan körbenéztem, hogy kik vannak még. Egy-két osztálytársunk, évfolyamtársak, olyanok akiket nem ismerek stb. De akkor megakadt a szemem... valami olyanon, amit álmomban sem hittem volna, hogy látni fogok ezen a környéken... Mátéék éppen három felsőbb évessel beszélgettek. De nem akármilyen felsőbb évesekkel... Három full metálos srác magasodott az én elsős osztálytársaim fölé. Mondjuk rögtön végig pergett az agyamon, hogy ezzel én nem érek semmit szóval tök mindegy. Azért néha néha odapillantottam hozzájuk. Amikor éppen öt méterrel mellettük sétáltunk el és hangosan hülyéskedtünk, akkor sikerült elkapnom néhány mondatot. - ...Úristen! Ez ki? Veletek jár? - kérdezte az egyik. - Aha... Ő is nagy rocker. - válaszolta feltehetően Máté. - És tudja mi az az AC/DC? - Még énekli is... - nevetett halkan. Én már réges régen direkt az ellenkező irányba néztem, alig bírtam járni és biztos piros is lettem. - Hé, kislány! - szólt feltehetőleg rám. Ó, basszus! - Tudod mi az az AC/DC? - Igen, képzeld tudom! - vetettem oda, rájuk se nézve és tovább mentünk. Halkan nevetni kezdtek, mi pedig lelültünk az egyik padra az udvar másik végén. - Na, tetszenek? - bökött Zsófi a fiúk felé aztán lecsekkolta a telefonját. - Nem rosszak, de tuti, egy tahó mindegyik. Meg amúgy se hiszem, hogy érdeklem őket. - vontam vállat. - Amúgy csúnyák. - nevetett Zsófi. - Hé, a hajuk az jó! - nevettem - Jajj, hát az a legrosszabb. - forgatta a szemét. - Szerinted? - néztem Tonchira. - Hát... Nekem mondjuk nem tetszenek, de a hajuk az tényleg jó. - Na látod! - mutattam Tonchira mosolyogva. Igazából nem mondhattam volna azt, hogy összességében így vagy úgy néznek ki. Hárman voltak és mindegyikőjük kicsit másmilyen volt. Az első az alacsony, törékeny testalkatú és a haja inkább volt lenőtt mint hosszú. Szerintem ő inkább emós. Green Day-s pólója volt, ami sokat elárul. A második magasabb, szálas, a haja váll alá érő és hullámos. Neki volt a legbarátságosabb a kisugárzása. Normálisnak tűnt. Metallicás pólóban feszített. És a harmadik... Nagyon magas, vállas, hosszú hollófekete hajjal. Ölni tudott volna a bamba nézésével. Ő szólt rám. Pff! Izom agy! Szakadt Gorgorothos póló volt rajta. Az a régi fajta szabás: oldalt kivágott, a vállai kicsit távolabb vannak egymástól mint egy normális pólónak. Volt tetkója is. Miért ne? Elfért. Ilyen karokkal... Egy ilyen Eddie-s portré, egy fejjel lefelé kereszt mindenféle díszítéssel és egy pentagramm. Most vettem észre, hogy cigizett is. Júj, de nagyon ki fogják majd baszni ezt a srácot. Az ilyenek mindig leépülnek. Ez egy jó iskola. Nem neki való. Nem tudom, hogy én vagyok-e túl paranoiás, de úgy vettem észre, hogy az a srác sokat pillantgatott felénk. Bár, nem csodálom mivel én is folyton őket tanulmányoztam. Mikor kicsit alább hagyott a napsütés, akkor bementünk, de természetesen az ablakból még kicsit tovább néztem őket. Nem tetszenek vagy ilyesmi, oké?! Csak tanulmányozom őket! Bár a Metallica-s nem rossz...
