Book of Reality (Befejezett)

15. Fejezet

„Azt hiszem ChanYeolnak valahol igaza volt, ennek ellenére mégsem tudok bízni benne, egyikőjükben sem. Csak HaNeulben, ezért is döntök úgy, hogy a mai éjszakát nála töltöm és remélem nem kérdez többet a váratlan látogatásomról, mint amire őszintén válaszolni tudok."

Ahogy HaNeul háza felé tartok elered az eső. Meglepő, hogy ebben a hidegben is csak eső esik és alig szállingózik pár hópehely. Kicsit olyan, mintha az ég is sírna, hogy ezzel elrejthesse az én könnyeimet. Végül kisírt szemekkel, bőrig ázva érkezem meg fogadott húgom lakhelyére és kopogtatás nélkül esek be az ajtón.
- Úr Isten SunHee, megijesztettél - lép mellé, HaNeul. - Mi történt? - Kérdi aggódva.
- Semmi komoly - füllentem, megtörölve az arcomat. - Csak fárasztó volt az elmúlt pár nap.
- És ezért kellett szakadó esőben átjönnöd, hozzám?
- Mentségemre szóljon, mikor elindultam még nem esett - erőltetek egy mosolyt az arcomra, de nem igen győzöm meg vele HaNeult.
- Ha csak nem futottál, nem érhettél ide úgy, hogy út közben kapjon el az eső. És ha nincs semmi baj, akkor miért futottál volna? - Vonja fel a szemöldökét, mire én csak elfordítom a fejem. Nem szeretnék hazudni neki, de azt sem szeretném, ha tudna arról, ami Chen és köztem történt. - Arról nem is beszélve, hogy úgy volt én megyek hozzád - Mondja tovább a lány, míg beljebb terel a házba - csak ugye esni kezdett. Mindegy is, gyere öltözz át, mielőtt megfázol nekem - mosolyog rám, majd ad is pár száraz ruhát. Miután megszárítkoztam leültem HaNeul mellé a „vacsora asztalhoz", de egy falatot sem tudtam enni, arra hivatkoztam, hogy „otthon" már ettem. Evés után még beszélgettünk egy kicsit, majd aludni tértünk, és bár rettentően fáradtnak éreztem magam, mégsem tudtam igazán sokat aludni, de végül nagy nehezen sikerült.

Ne! - Hallom HaNeul sikolyba fulladó kiáltását a hátam mögül, de mikor megfordulok, nem látom sehol.
- HaNeul! HaNeul! - Kezdem szólítgatni, de nem érkezik válasz. Felgyorsult szívveréssel rohanok ki a házból, ahol katonák tucatjával találom magam szemben. Ketten épp HaNeult fogják le, míg a többiek rám szegeznek kardot, vagy éppen a menekülési utat állják el. De van egy alak, aki nekem háttal áll.
- Mit akarnak tőlünk? - Kérdezem és hálát adok az égnek, amiért nem remeg meg a hangom.
- Oh, hát előkerültél? - Fordul felém, az eddig háttal álló.
- Chen? - Kérdezem hitetlenkedve, meg is indulva felé, de hírtelen két férfi ragad karon, majd kényszerít térdre-
- Tudod SunHee, én kedvellek, sőt, szeretni is tudnálak - hajol hozzám a férfi -, de nem lehet - suttogja ajkaimra, majd nyom is egy gyors puszit remegő párnácskáimra. Ahogy centikről pillant a szemembe szinte megdöbbent, amit bennük látok. Aggodalom, csalódottság, szeretet és vágy. Temérdek sok vágy, nem az a mindent elemésztő testi vágy, hanem az az elrettentő, kissé őrölt vágy. - Nem szeretném ezt tenni veled - suttogja a fülembe, és már rákérdeznék, hogy mit, mikor egy ismerős, mély, erőteljes hangot hallok meg.
- Ha nem szeretnéd, hogy a szajhának baja essen, tedd meg, amit meg kell tenned! - Mondja fenyegetően, de még mielőtt felnézhetnék, hogy ki az éles fájdalom nyílal a hasamba, ahogy az éles penge a testembe fúródik és egy sikoly töri meg a csendet.

Hangosan zihálva kapkodom a levegőt, a hasamhoz kapva. A fülemben még ott visszhangzik a - minden bizonnyal tőlem származó - sikoly fölsüketítő zaja és a testem izzadságban úszik.
- SunHee, Istenem, mi baj? Jól vagy? - Térdel mellém HaNeul és aggódva simít végig az arcomon.
- Igen, csak - mély levegő - rosszat álmodtam - próbálom nyugtatgatni, holott az én szívem is hevesen ver.
- Oh, mond el, hogy mit. Oppa szerint attól jobb lesz - mosolyog rám, de hogy is mesélhetném el mit álmodtam, mikor éppen JongDae volt az, aki megtette, amit meg kellett tennie?
- Sajnos nem igen emlékszem rá - dőlök vissza a párnámra - csak annyi maradt meg, hogy valaki üldözött és sajnos úton ért. De biztos csak a fáradság miatt álmodtam ezt a butaságot - sóhajtom, lehunyva a szemem. Remélem valóban csak egy rémálom volt, és nem egy csúnya jövőkép. Mindenesetre jobb lesz vigyázni!
Végül sikerült megnyugtatni HaNeult és némiképpen magamat is, így pihenhettünk még egy kicsit. Reggel úgy döntöttem elmegyek dolgozni, jobb, ha nem tűnök el ok nélkül, ChanYeol még a végén otthon keresne, és nem lenne kellemes elmagyarázni, hogy Chen miatt nem szeretnék ott tartózkodni.
- HaNeul - fordulok a lány felé. - Most pár napig itt leszek majd veled - mosolygok rá.
- Rendben, de miért?
- Talán zavarok? - Kérdezem tetetett sértettséggel, mire fogadott húgom, csak felnevet.
- Nem, dehogy is! Örülök, hogy itt leszel, csak érdekel miért.
- Csak, nem szeretnék egyedül lenni - mosolygom.
- Miért? JongDae nem látogat? - Kérdezi. De igen, épp ez a baj.
- Biztos van jobb dolga is - motyogom. - Mindegy is, most mennem kell dolgozni, este jövök - intek vissza a lánynak, majd el is indulok, mielőtt még bármi meggondolatlant mondok. HaNeulnek nem szabad elveszítenie a hitét abban, hogy szabad ember lesz és nem rombolhatom le a Chenbe vetett bizalmát sem, de azt sem szeretném, hogy baja essen. Nem tudom miért, talán az álmom hatására, de rossz előérzetem van. Érzem, hogy közeleg a vége ennek a történetnek és nem szeretném, ha nem 'happy end' lenne!

*Reality*
Ahogy telnek a napok egyre inkább aggódom érte. Egyre inkább kezdem elveszíteni a reményt, hogy itt marad, és nemcsak én. De ne félj, nem hagylak elmenni!

****
Sziasztok! Tudom - tudom, régen volt friss, de nézzétek el nekem, személyes okokból nem tudtam írni. De most itt vagyok egy ugyan kicsit rövid, és kicsit szokatlan résszel, de remélem azért tetszett! Köszi, hogy olvastad!

Bocsi az elgépelési és helyesírási hibákért!