A levegővétel mindig is nehéz volt, számomra biztosan. Néha elakartam rejteni az érzéseimet, néha egyszerűen csak nem akartam érezni.
Utálni akartam azokat az embereket aki fájdalmat okoztak, de nem sikerült. Néha csak sírni akartam, üvölteni, mára már csak üres tekintettel bámulom az embereket akik a hátam mögött összesúgnak, azt gondolva én erről nem tudok.
Mikor lesz minden jó? Mikor elhiszem hogy minden rendben lesz? Vagy amikor már nem görcsölök ezen a egészen?
Várakozni a legnehezebb, beleőrülni abba hogy az emberek körülöttem az boldogok.
YOU ARE READING
Üzenem neked:Fáj 83. Befejezett
Non-Fiction@InMoment körkönyvének a 83. része ~ weirddarkgirl DEPRESSZIÓ ....
