Új Leosztás [Befejezett 💙]

Ryo 33.

Most kicsit úgy jó minden. Hagyom, hogy megfogja a kezem amíg visszafelé sétálunk a táborba. Furcsa... de jó. De nem tudom meddig fog tartani.
Továbbra se tudom, mit vár tőlem. Vagyis nem, ez így hazugság. Pontosan tudom, mit vár tőlem, de nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek neki hosszútávon azt nyújtani. Én nem az a típusú srác vagyok, aki csak úgy megjavul, és hűséges lesz. Ennyire már ismerem magam. Most épp jó, és most megpróbálok nem seggfejnek lenni, de ki tudja, meddig fogom kibírni.
Sakura gondolom kereket oldott, amint kikerült Shuu öklének a hatótávolságából, így a házban csak őt találjuk, az egyik ágy tetején fekszik, és zenét hallgat. Természetesen nincs rajta póló. És természetesen tele van a fogaim nyomával. Amikor belépünk, végig néz rajtunk, és az összekulcsolt kezünket látva felvonja a szemöldökét.
-Na mi van, megint dúl a szerelem? – vigyorodik el, és kihúzza a füléből füllhallgatót. – ezúttal meddig fog tartani Ryo? Három napig? Vagy akár négyig?
-Nincs valami dolgod kint, Jack?  - meredek rá dühösen.
-Oké, értem én. – emeli fel a kezét. – megyek, megkeresem Sakurát, nehogy elkolbászoljon. Felkel az ágyról, és a vállára dob egy pólót. Amikor mellém ér, megtorpan egy pillanatra.
-Apropó, King. – vigyorog rám. – még meg se köszöntem a csodálatos éjszakát. – futólag végig húzza a kezét a hasán virító lilás harapásnyomon, rám kacsint, és kimegy.
Sethre sandítok, aki lesüti a szemét. Akkor most tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi...
De sajnos az erdei hancúrozásból hátramaradt jó hangulatnak lőttek. Hogy egy kicsit tompítsak a ránk telepedő nyomott hangulaton vacsoráig kiviszem sétálni a tóhoz, amitől úgy tűnik, egy kicsit jobb kedvre derül.
A vacsora valami azonosíthatatlan tészta, de  legalább az íze nem rossz. Utána kiosztják a kvízt, amit teljes egészében Sethre bízunk, mert négyünk közül ő az egyetlen, aki legalább néha figyel órán.
Azután összegyűlünk és ismertetik a bátorságpróba részleteit. Csapatonként egyetlen zseblámpa. A kordonon kívülre menni tilos. A sötét erdőben különböző rejtett feladatok és ellenőrzési pontok várnak ránk.
Szépen szétszéledünk az erdőben. Átkarolom Seth vállát. Mivel nálam van a zseblámpa, mi haladunk elől. Belepuszilok a hajába.
-Ugye nem félsz, cica?
Átkarolja a derekam, és a vállamra hajtja a fejét.
-Ha te itt vagy, akkor nem.
A helyzet egészen romantikus lenne, ha Shuu és Sakura nem csörtetne mögöttünk, de valamiért a lámpám fénye vonzza őket.
Hamarosan találunk egy, a szervezők által „csapdának” nevezett feladatot. Egy fára kell felmásznunk, amin egy zacskóban kis gumilabdákat (most ez komoly?) találunk, amiből szigorúan csak egyet kell kivennünk.
-Azért én ezt kicsit feljebb rakom. – vigyorog le Shuu az ágak közül.
Ezután tovább megyünk, és valami tisztás-félére lyukadunk ki. Egy ház áll rajta. Totál kísérteties. A bejárata kordonnal van elkerítve.
-Hé! – Shuu a házra mutat. – tutira ez volt az, amiről a negyedikesek meséltek. Ahol bentragadt az a csapat a pincében. – rám vigyorog. – nézzük meg!
-Azt mondták, a kordonon kívülre tilos menni... – veti ellen Seth, de belecsókolok a fülébe, mire elhallgat.
-Ugyan, cicám. – nevetek rá. – jó buli lesz...