Beesve

3 fejezet - Nincs vissza út

Hétköznapok:

- Minden nap higénikus eljárás

- Betartani az étkezési időpontokat

- Hallgatni a felügyelőkre

- Betartani a rendet 

- Csak a baráti és ismerősi kapcsolat megengedett

- Nem zavarni másokat munka közben

- A vandálkodás nem megengedett

A munkára vonatkozó szabályok: 

- Ki és bevinni tárgyakat a szimulációba  tilos

- Megváltoztatni az ottani világot tilos

- A nem megadott információt ki vinni tilos

Miután ezeket végig hallgattam ki is jöhettem a lézer kezelésről és  a fájdalom megszűnt. A gép lassan leszállt mert idővel megérkeztünk Washingtonba. Amikor leszálltunk a gépről egy hatalmas fehér magas és széles épület landoló pályáján körül néztem. Washingtonba voltak fák! Nálunk Bostonba volt egy bokor az egyik utcán. De azt is felzabálta egy nő mert azt hitte, hogy saláta. Oh, elfelejtettem említeni, hogy nálunk éhség volt? A hatalmas épület mellet egy nagy szürke kocka ház helyezkedett el ezernyi nagy ablakkal.

Az üveg bejáratú épület felé sétálva egy pillanatra megtorpantam ezzel neki ütköztem a melák sofőrnek. Nem tudtam, hogy be menjek e. De eszembe jutott a családom így újult erővel megindultam. Belépve az ajtón fantasztikus látvány fogadott. Tisztaság és modern technika. Nem tudtam megszámolni, hogy az épület hány emeletes amikor felnéztem. Minden fehér volt és szürke. A folyosó közepén egy recepció volt.  A hosszú folyósókon fehér ruhás emberek járkáltak össze vissza. Kikerültük a recepcióst és a lifthez mentünk. A lift átlátszó volt és ha jól számoltam öt emeletet mentünk fel. A legdurvább az volt, hogy a lift megkérdezte melyik emeletre szeretnénk menni. Amikor kiléptünk egyenesen egy szoba felé vettük az irányt.

- Nos Jennifer én itt elköszönök magától. Innen Bob fog a szobádba kísérni miután végeztek itt egy rövid vizsgálattal - mutatott a melákra majd az ajtóra - Remélem még találkozunk! 

- Köszönök mindent! - mosolyogtam rá 

Biccentet egyet majd sarkon fordult és beszállt a liftbe. Bob megfogta a vállam és betuszkolt az ajtón ami egy olyan fehér szobába vitt ahol csak egy barna bőr fogorvosi ágy helyezkedett el amire felugrottam majd Bobra néztem.

- Mondja ön nem tud beszélni? - nyertem vissza cserfességem

Bob nem válaszolt csak bámulta a falat.

- Vagy esetleg nem hall? - tettem a fülemre a kezem  de még mindig semmi - Tudja egyszer láttam egy filmben, hogy angliában álltak ilyen katonák akik védték a királynőt de semmit sem érzékeltek a külvilágból. Maga is olyan? - kérdeztem

Semmi reakció.

- Magával jó lehet pókerezni. - motyogtam - Amúgy most orvosra várunk? - kérdeztem - Najó nekem ez így elég gáz. Itt vagyok egy csúcs gazdag épületbe a nyomor után és ülök egy szobába ami fehér és fénylik. Jah és marhára nem értek semmit de még maga sem szól hozzám! - elemeztem hadarva a helyzetet. És Igen! Bob rám pillantott egy másodpercre majd vissza a falra. Vártam még egy percet de semmi ezért inkább sóhajtva hátra dőltem a széken. Meg érintettem az arcomon a csúnya fekete puklit és felszisszentem. Sajnos ezt a lézer nem tudta helyre hozni. Kb. egy 5 percig feküdtem szótlanul amikor egy orvos csörtetett be az ajtón. 

- Sajnálom, hogy késtem de rögtön elkezdhetjük! - lépett oda az üres  falhoz és rárakta a kezét mire a falból kijött 4 fiók és egy óriási érintőképernyő. Bele nyúlt az egyik fiókba és kivett egy átlátszó valamit. Majd a másik fiókból kivett egy közepes méretű aluminiumból készült kis szerkezetet amiből egy tű állt ki. Oda ült mellém és megfogta a jobb karom és az alkaromra nyomta a műanyag átlátszó kis lapocskát amely amikor hozzá ért a bőrömhöz égető érzést váltott ki. Elakartam húzni a kezem de az orvos nagyon erősen fogta.  Mikor már alig bírtam sírás nélkül végre elengedett. A kezemen egy tetkó szerűség jelent meg amin időpontok voltak: