⊒ A 38-as szektor ⊑

42. A Hold másik oldalán

Olyan gyorsan száguldunk, és annyira magamba vagyok roskadva, hogy észre sem veszem, de elhagyjuk a Föld légterét. Amikor kicsit felemelem a fejem anyu karjaiból, és kinézünk a vezető fülke ablakán, a Hold olyan közel van, hogy mást nem is látunk. Megtörölgetem az arcom, és kifújom az orrom. Már egyikünk sem sír, mert van még egy kis esély Jeremy megmentésére. Alen, most éles kanyart vesz balra, és folytatjuk utunkat a Hold ívében.

A Nagykövet, most betakarja Jeremy testét egy ezüstös takaróval, majd alágyűri. Az eszközt átállítja, és azt mondja.

- Nem sokára odaérünk. Kérem Rose, jöjjön közelebb. Ellátom a sebeit. Ne aggódjon, fájdalommentes.

Anya kétkedve néz a férfira, ezért Héli megnyugtatja.

- Higgy neki anyu. Kyrot én gyógyítottam meg azzal, mert sokkal rosszabb állapotban volt, mint te.

Én is bólintok, ezért anya leül a Nagykövettel szembe, és elkezdi a folyamatot. Negyed órába sem telik, és készen vannak. Ekkor a zirgon feláll, és Tj mellé sétál.

- Ha leszálltunk, én és hölgyek egyenesen az orvosi szobába megyünk, te viszont menj a Vezérlő terembe, és lépj a hiper térbe. - kezét a fiú vállára teszi - Mindent megteszek, hogy megmentsem a bátyád életét.

Szívbe markoló az utolsó mondata. Anya, most nem állja meg kérdés nélkül, de csak nekem súgja azt.

- A bátyja? Az, hogy lehet?

- Jeremy és Tj testvérek igazából, és nem is emberek. Hanem zirgonok.

Kicsit elkerekedik a szeme, de nem is döbben meg annyira, mint Héli vagy én. Ezen mondjuk, nem csodálkozok, mert az elmúlt órákban olyan dolgokat éltünk át, ami után ez a tény, már csak hab a tortán.

Mikor belépünk a Hold árnyákos oldalára, hirtelen megállunk. Semmi nincs előttünk, ezért arra gondolok, ez is láthatatlan űrhajó lesz, mint a miénk. Igazam is van. A Nagykövet beütöget valamit a számítógépbe, ekkor megjelenik egy sötét sáv, és egyre nagyobb lesz. Az igazából a bejárat, és mi a hajó belsejét látjuk. Lassan elindulunk felé, és szépen berepülünk. Feloltódnak a fények az érkezésünkre, ekkor látjuk, hogy egy hangárban vagyunk. Landolunk még egy ilyen jármű mellé, aztán kinyílik a hátsó ajtó. Tj kikapcsol mindent, és kirohan a hajóból. Mi is felállunk, és várjuk a zirgon utasításait. Ő Jeremy testéhez lép, és óvatosan a karjaiba veszi. Követjük, így mi is a nagy űrhajó fedélzetére lépünk. Amin berepültünk, már régen bezárult, így csak a lámpákkal megvilágított hangárt figyeljük. Olyan, mint ha egy fém dobozban lennénk, mert minden rideg fémből áll, néhol kék lámpák világítanak, és semmi giccses díszítés. Elsétálunk a másik mentőhajó mellett, ekkor halk zúgás töri meg a csendet. A hajtóműre gondolok, de semmi mozgást nem érzek. A nagykövet az egyik sarokban lévő fülkére mutat, ezért belépünk oda. Ebben a pillanatban már egy másik helységben találjuk magunkat. Valószínűleg géppel teleportáltunk úgy, mint a városban a Földön.

A szoba nem túl nagy, de világos, és patyolat tiszta. Szinte minden fehér, és világoskék. Négy koporsóra emlékeztető ágy van a falon függőlegesen, és középen egy félkör alakú asztal. A zirgon is előtűnik Jeremyvel. Megérinti az asztalt, így virtuális képernyők sorakoznak fel fölötte. Az elsőn is megérint valamit. Az egyik ágy, most lassan leereszkedik a falból, és vízszintes pozícióba áll. Felnyílik az üveg fedele, ezért odasétál, és belehelyezi Jeremyt.

- Segítsetek, kérlek. - mondja, ezért mi oda is lépünk - Vegyétek le a felső ruháit, hogy ne maradjon semmi a sebe körül.

Anyu és Héli szó nélkül elkezdik, de én nem tudok hozzányúlni. Annyira fáj így látnom őt, hogy muszáj vagyok elfordítani a fejemet.