Változás

Over

Akashi vöröslő tekintete némán figyelte a Seirin csapat tagjainak fáradt örömét.A mosolyt az arcukon, az örömkönnyeket.Azt ahogy magas center a felkapta az alacsony rövid hajú edzőlányt Rikot, és nevetve pörgette meg a levegőbe.
Kikaptunk-fut át az agyán a gondolat,látszólag az egész csapatát lesokkolták az utolsó percek.Olyan érzése támadt mintha az eddigi egésznek tünő szilárd tárgy hirtelen darabokra tört volna a kezei között,és lassan folyva ki az ujjai közül végigmarná a bőrét.A vereség kesernyés íze beköltözött a szájába,megmérgezte a gondolatait.
Utál veszíteni.
Lehetetlennek tűnt ez az opció mégis bekövetkezett.Eddig naívan abban a hitben ringatta magát ,hogy a Téli kupa csapatai közűl nincs ellenfelük.Nincs ellenfele az Emperor Eye-nak. Téved ami még sosem fordult vele elő.Ám most mintha csak megbolydult volna a világ körülötte,benne.Mégis élvezte a meccset annak hangulatát a változás.A furcsa paradoxon jelenség hatása, hogy egy helyben áll bár remegnek a lábai a fáradságtól mégsem tud más elfordulni az ünneplő csapattól.Hiába pillant fel újra és újra az eredményjelzőre a számok nem változnak.Ez kissé fusztráloan hat.
Szemeivel a magas játékosok között egyre csak egy alacsonyabbat fürkészett.Meccs közben érezte ahogy a pillantásuk összetalálkozott ,hogy Tetsuya-éval valami nincs rendben.Elég sokat változott,de ha ránéz még mindig őt látja: a mérhetetlen hidegvérét.Vicces,hogy hiába hergelte a meccsen mind tudják ,hogy az eredeti fantom játékos mindig is ő volt.Neki nem csak a játéka láthatatlan hanem a jelleme,a személyisége is,szinte kiismerhetetlen.De ő, Akashi már képes volt átlátni ezen az álcán a való életben,legalábbis egy éve még az volt.
A fiú játéka erősebb lett de még nem veszi észre ,hogy már egy sokkal ragyogóbb fényre lenne szüksége.Nem ez!- a gondolat téves volt hisz Kagami Taiga még közel sem mutatta meg teljesen a benne rejtöző szörnyeteget.Talán lassan rá jöhetne,hogy megállná a helyét a lábán egy erősebb a csapatba,de túlságosan el van köteleződve az új fénye iránt.A Seirin iránt.Mindig is félt a változástól ,félt az új dolgoktól sőt talán magától a világtól is.Ez a gyámoltalanság hívta fel Akashi figyelmét alsó-középben rá,hisz alacsony volt még a legkisebbek között is és a pályán nem tudta magát érvényesíteni. Ellenben viszont volt benne valami fura ,és körülírhatatlan.A saját edzése után sokszor bent maradt észrevétlenül meghúzva magát a terem sarkába ,hogy figyelni tudjon.Hogy megértse a különleges kisugárzást Tetsuya körül.Segíteni akart neki de nem tudta,hogy szólítsa meg a benne lakozó tehetséget.Vagy mit is mondjon neki a fiúnak.Ő az aki minden helyzetben át tudja venni az irányítást,aki mindig ura a történéseknek szép lassan teljessen elvesztette az józan eszét a közelébe. Kuroko akár akaratlanul is képes lett volna manipulálni őt de ez nem fért volna össze az eredi természetével.Akashi maga észre sem vette volna az érzéseket amit iránta táplál ha az utolsó közös meccsük után a fiú nem nyitja fel a szemét.De megtette.
"
Még most is emlékszik a bőrét karcoló szokatlanul hideg szélre,talán június vége lehetett sajnos a pontos dátum elvészni látszott az agya legmélyebb zugaiba. Természetesen a játékot megnyerték és ő felajánlotta a fiúnak,hogy haza kiséri.Jobban mondva kijelentette Kurokonak ,hogy várja meg mert beszélni szeretne vele azt még maga sem tudta miről de egy kicsit ki akarta sajátítani a fiút.Jól érezte magát vele ami elég ritka érzés volt az életében meghát még akkor is olyan gyámoltalannak tűnt számára a pályán kívül. Tetsuya arca ragyogott a boldogságtól ám ez inkább csak érezte mintsem látta mert a fiú puha fehér sállal fedte el magát az időjárás viszontagsági ellen védelmet remélve.A vihar ami akkor készülődőben volt örökre beleégett a retinájába legszívesebben futva tette volna meg az utat a kék hajú házáig ám tudta milyen sokat is jelent neki az az egy-egy pohár vanilliás turmix amit megivott szóval mindenképp venni akart neki egyet.Az út felénél vette észre a tekintetében az a fura csillogást beárnyékolta a világos szemek ragyogását (talán a csapat széthullásának fájdalma volt az) de csak néhány másodpercre tűnt fel neki ám mielőtt ténylegessen felfoghatott volna bármit is belőle a tekintete kitisztult s a benne lévő fájdalom semmivé lett mintha eleve csak a képzelete játéka lett volna az egész.
Amikor észrevette,hogy Tetsuya az erős szélben nehezen tud előre haladni,gondolkodás nélkül a keze után nyúlt és amíg meg nem látta a panelházat ahol lakott nem is eresztette el az aprónak tünő meleg ujjakat melynek gazdája szótlanul követte őt az ítélet időbe.Bár maga is meglepődött a mozdulat,az össze kulcsolt kezük természetesnek tűnt tehát cseppet sem bánta a dolgot.Amikor elengedte a törékenynek tünő kezet ,tétován a fiú arcára emelte a tekintetét.Nem számított rá ,hogy az az ajkaira nyomja a sajátját.Gyors szinte észrevehetetlen mozdulat volt s mielőtt ténylegesen felfoghatta volna mi is történik arra vége szakadt.
Kuroko kipirult arccal szinte rohanva sietett be a kapujukon és hátra sem fordulva csapta be maga mögött a bejárati ajtót is.
Akashi az nap iszonyatosan megázott mert a döbbenetében lerökönyödve nem bírt haza menni.Rótta az utcákat belfúllva a saját gondolataiba.Ám a vihar nem volt tekintettel a feldúlt lelkiállapotára és lecsapott köré,rá szinte magába olvasztva a vörös hajú fiút.Akashi szervezet nem bírt ellenállni a hideg eső következményének és ki kellette hagyni a ballagást amit az igazat megvallva azóta sem bánt meg.A betegsége utáni következő első hétfőn hihetetlenűl izzad a tenyere ,ahogy belépett az osztályába viszont legnagyobb döbbenetére Tetsuya úgy viselkedett ahogy szokott. Mintha a panelház kapujába nem történt volna az ég világon semmi sem.Viszont ő maga sehogy sem tudott napirendre térni felette,nem tudta mit kezdjen a ténnyel és a saját kavargó érzéseivel. Most már tisztán látja amit akkor nem tett: szerelmes volt a fiúba.
A probléma az ,hogy miközbe most is rápillantott még mindig érezte a mellkasát elöntő forró bizsergést.
,,
Észre sem vette ,hogy kiürült a terem és csak ő áll már önmagába roskadva az üresen árválkodó kispad előtt. Tehát az egész idáig hallott hangzavar csak a fejébe létezett, döbben rá ami egyszerre megnyugtató és ilyesztő.A Seirin is elhagyta a termet teljesen kiürűlt az egész.Kissé olyan érzése támadt mintha a saját lelkében állna,már ha van egyáltalán olyasmi mint lélek.Nem szereti a tudomány által megmagyarázhatatlan dolgokat.
Az idősődő gondnok csoszogása betölti teret s terem falairől visszaverődve kétszer olyan hangossan hallatszódik.A villanyok egyszerre hunynak ki a feje fölött utat engedve a sötétségnek.Jó ez így.
-Akashi-szólal meg a háta mögött a fiú hangja. Szerencsére van annyira higgadt ,hogy ne adja jelét annak,hogy Tetsuya ráhozta a frászt.
-Szia-mosolyodott el profin játszott könnyedséggel. Megérdemelték a győzelmet bármennyire is fájt ezt bevallani.De valahol a szíve mélyén tudta ,hogy többet vesztett el mint egy meccset hanem egy nagyon régi érzést is még az alsó középiskolás múltjából .Valahogy szabadabbnak érezte magát ám ez a szabadság annak fájdalomból született meg ahogy lehullottak róla a láncok.Még most sem jött rá ,hogy volt annyi lélekjelenléte ,hogy a meccs végét jelző sípszó után gratuláljon neki.
-Jól vagy?-billentette ki a fiú újra a gondolatai közűl.A kékszemű arcán ártatlanság csillogott,sőt talán féltés is vegyült a vonásaiban.Hihetetlenűl aranyosan nézett fel rá:
-Jól-az irányító mosolya ezúttal őszintén látott napvilágot,határozott régi mozdulattal simított bele a másik hajába-persze ,hogy jól.
A kék hajú lassan elmosolyodott és ekkor döbbent rá Akashi ,hogy a fiú még most is különleges.
Mindig is különleges lesz számára.
Az ujjai a puha kék tincsekből az arcára csúsztak enyhén az álla alá nyúlva meg emelte a fejét.
-Mit..?-kezdett bele az alacsonyabb fiú a mondatba ám vörös hajú csókkal folytotta belé a szavakat.Elégedetten nyugtázta magában azt ,hogy most véglegesen ő irányít és amikor látta ,hogy a döbbent tekintetből eltűnik az ijedség a másik tarkójára csúsztatta a kezét -ezzel a mozdulattal közelebb húzva magához-és egy elmélyedt csókba invitálta a fiút.Gyengéd volt, nem akarta magát a másikra erőltetni.Tudta ,hogy egyetlen apró hibával elriaszthatja magától a fiú.
Kuroko elszédülve hagyta magát közelebb vonni akaratlanul is bekapaszkodva a másik fehér-kék Rakuzan feliratú négyes számú mezébe.Ez az Akashi Seijuro az akit alsó középiskolába megismert ,nem tudta mi változott meg az nap a Murasakibara ellen vívott egy-az-egy elleni meccsén de szerencsére az a valami úgy tűnt végleg eltűnt a fiúból.
-Akashiiii-csapódik ki a terem ajtaja ahogy Hajama lábbal nyit be szétrebbentve evvel a két egymásba feletkező fiút-az edző téged keres.
A hangja visszhangzik a sötét teremben,maga sem tudja miért ordított be ide hisz láthatólag kihalt az egész.Akkor döbben meg a legjobban amikor néhány pillanat múlva fagyos válasz érkezik valahonnan a játéktér környékéről:
-Megyek-ereszti a Tetsuyát ,hogy az ajtó felé tudjon fordulni.Ám ettől ő még mindig kétségbeesetten kapaszkodik a Rakuzan mezbe mert félő ha eleresztené a pillanat semmivé foszlana és a lábai felmondanák a szolgálatot.
-Ohm -szólna az irányító után de az vissza felé, a halk egy szavas mondatot majdnem elnyeli a sötétség.Némán nézi ahogy a másik az ajtóhoz sétál és a csapattársával együtt elnyeli őket a fény.Ahogy Akashi kilépett az ajtón az agyát elborították a nyüzsgő gondoltának összegabalyodott rendetlensége.Majd mély levegőt véve zakatoló szívvel az öltözőbe indul.Senki sem vette észre a hiányát a nagy ünneplésbe, sőt Kagami szinte frászt kap miközben beáll mellé öltőzni.
-Kuroko be ülsz velünk ünnepelni valahová?-vigyorodik rá áthúzva a fekete pólóját a fején .
-Ne haragudj de ,majd csak később megyek utánatok.Előbb még haza kell ugranom-rázza meg a fejét mire a másik csak megvonja a vállát hisz megszokták már tőle ezt a viselkedést.A továbbiakban nem csatlakozik az emelt hangulatú társalgáshoz,hiszen az Akashi által kiejtett egy szavas mondat ismétlődik újra és újra a fejében: ,,Haza kísérlek".