Fehér nyakkendő

41. (II. rész) A reményhez

A fiatal férfinak irtózatosan lüktetett a feje. Úgy érezte, hogy a fájdalomtól széthasad a koponyája. A tüdejéből közben ocsmány és szúró köhögés tört fel, a szájában pedig olyan ízt érzett, mintha lenyelt volna egy egész pohár meszet vagy sarat. Nem tudta hirtelen, hogy hol van és mi történt vele. Azt sem tudta, hogy kicsoda ő. Rettentően sötét volt, hasogatott a feje, szúrt a tüdeje, de ami ennél is elviselhetetlenebb volt, az a szűnni nem akaró fülzúgás. Nem tudott igazán másra gondolni, csakhogy megőrül ettől az állandó csengéstől a fülében.

Minden más összefüggéstelenül és zavarosan kavargott a fejében. Képek cikáztak el a szeme előtt, színes és mozgalmas képek emberekről, helyekről, eseményekről, amelyekről tudta, hogy valamiféle jelentéssel kéne bírniuk számára, de egyszerűen képtelen volt kinyúlni értük vagy megérteni őket. Elsuhantak és elszöktek előle ezek a képfoszlányok, ő pedig ott maradt egyedül az irtózatos fejfájásával és fülzúgásával. A sötétben.

Aztán egyszer csak beözönlött a napfény, valami kimozdította őt a sötétségből vagy a sötétség mozdult el körülötte. Nem tudta, hogy mi történt, de azt hitte, hogy megvakul. Fájón hunyorított a szemeivel, és kellett pár másodperc, mire nagyjából látott is valamit. Homályosan magasodott fölé egy alak. Egy fiú talán? Nem tudta kivenni az arcát, csak a körvonalait, de az is zavaros volt, életlen, darabos.
Az alak beszélt hozzá, mondott valamit, de a szavak nem álltak össze egy értelmes egésszé. Nem értette, hogy mit akar tőle, csak a fülzúgás és a fejfájás maradt. Miért ilyen zavaros minden?

– Te... te meg ki a fene vagy? – kérdezte erőtlenül és a saját hangját is belülről, tompán hallotta. Közben minden porcikájával próbálta kivenni az alak arcát. A szemeit nem látta tisztán, de annyit sikerült megragadnia, hogy egész sötét haja van. Szinte már hollófekete haja. A bőre ezzel szemben túlságosan fehérnek látszódott, mintha soha nem érte volna őt napfény.

Előkelő, perfectus, futott át az agyán, de nem tudta, hogy mit jelentenek ezek a szavak. A fejében megint képek kezdtek el cikázni, képek erről a fekete hajról és fehér bőrről, és ismét érezte, hogy valamit jelentenie kéne ennek az egésznek, de annyira hasogatott a feje a fájdalomtól és a zúgástól, hogy nem bírta tovább.

Ismét elnyelte őt a sötétség.

xxx

Amikor újra kinyitotta a szemét, még mindig borzalmasan lüktetett a feje, de a fülzúgás valamelyest alábbhagyott. Az elméje egy egész hátsó zuga realizálta, hogy valószínűleg agyrázkódást kapott, abban viszont nem volt biztos, hogy mennyire lehet súlyos az állapota. A gondolatai még mindig zavarosan kavarogtak a fejében, összefüggéstelenül és megfoghatatlanul, de annyit már tudott, hogy iszonyatosan beverte a fejét. És hogy nem először fordult ez elő életében. Az nem jutott eszébe, hogy mikor történt vele hasonló, de tudta, hogy a múltban valaki többször is úgy megütötte őt, úgy a fejére vágott, hogy órákig nem tért aztán magához. Talán gyerekként történt vele valami... Gyerekként, a Keletiben.

Az anyám a Keletiben... Meredith... Az az undorító, retkes kurva! Egy whisky-s üveget vágott a fejemhez.

Egyszer megütött az apám is. Christian... Clarheit. Mert a házuk körül ólálkodtam. Mert nem szabadott ott lennem... Mert csak kéthetente szabadott ott lennem.

És Calebnek abban a pillanatban eszébe jutott minden, a felismeréstől és a sokktól pedig meg sem bírt mozdulni. A gondolatok úgy özönlötték el őt, mintha forró vizet öntöttek volna a nyakába. Szinte megrészegült a realizációtól, mert most már tudta, hogy kicsoda ő, hogy hol van és mi történt vele. És azt is tudta, hogy ez lehetetlenség.