𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

36.-Ahol az emlékek előtörnek-

                                                   •
„...ahol családja meghalt. Beacon Hillsbe, ahol az emlékek előrtörnek. Ahol az élete teljesen megváltozik..."

                                                   *

-Más is tud farkassá változni, de fehérré nem. Csak ő. Mások vagy prérifarkasok, vagy fekete színűek. Azt senki nem tudja, hogy ki a Fehér Farkas. Elvileg hatalmas ereje van, és nem rég a városba jött.
                                                   •

-Grace is visszajött, itt van még a kanimás dolog, Gerald, Whitney is
-Utána meg elmegyünk valahova, rendben?
-Mindenképp
Azért jöttem el ma ide, hogy újra emlékezni tudjak a múltamra.
-Gondoltam, hogy itt leszel.
-Fogalmam sincs róla... és fogalmam sincs róla, hogy te ki vagy.
-Peterről sem tudok egyébként semmit. A többi családtagnak még csak a nevét sem...Nem ismerlek titeket-böktem ki-És ti sem ismertek engem...

Azt hittem, ma csak a tűzre és pár családi pillanatra fogok emlékezni.
Miért nem jutott eszembe, hogy Beacon Hillsben élek? Itt jópár dolog mögött sokkal több áll, mint azt gondolná bárki is... Ma olyan emlékek tértek vissza, amire egyáltalán nem számítottam.
Ezek közé sodródott a Fehér Farkas téma, eddig nem ismert természetfeletti szemszín, Argenték zsarolása, összefogások ellenem... Mellesleg választ kaptam a régebben fetett kérdésemre Argenthez; Egy hét éves kislány hogyan lehetne veszélyes? Mármint én tíz éve. Ma erre is fény derült...
Na de szépen sorjában.

Miután Dereknek elmondtam, ami régóta nyomja a lelkemet, elég sokáig kínos csend állt be közénk, de bólintott egy aprót, jelezve ezzel, egyetért. Tényleg nem emlékeztek rám. Sem ő, sem Peter.
Számítottam rá, gondoltam ő is arra, amit én mondtam, mégis vibrált köztünk levegő. A talajt bámultam, utána pár perccel később törtem meg a csendet.
-Ha tudunk tenni ellene valamit,-céloztam arra, hogy örökre ne tudjunk egymásról -akkor tegyünk-néztem a szemébe.
Mivel mondta, hogy több módszere is van erre. Először próbálkoztunk azzal, amire én gondoltam. Érintéssel.
Ezzel nem jutottunk el sokáig-egyenlőre-, mert csak a tűzről villantak be képek. Addig pedig nem akartam tudni pontosan róla, amíg nem tudtam igazán kik is haltak meg.
Ezt követően Derek ötletét valósítottuk meg. Khm. Hát. Ez már nem volt olyan egyszerű.
Hátat kellett fordítanom neki, mögöttem állt. Figyelmeztetett, hogy veszélyes lesz. Persze vállaltam. Nyugtatóképpen a jobb vállamra tette a kezét, amit tenyerével erősebben megfogott.
Minden rendben lesz.
Hirtelen elvette onnan a kezét, és a tarkómba mélyesztette karmait.
Reflexből felfelé néztem, be akartam húzni a hátamat. Olyan fájdalom öntött el, amit még soha nem éreztem. Hiszen így benne járt a fejemben. Tudtam, amit én látni fogok, ő is látja.
Ekkor bevillant egy emlék.
Minden homályosnak tűnt.
Egy szőke, rövid hajú kislány ment valahová a házban. Kívülről láthattam magamat.
A folyosón sétáltam. Boldognak tűntem. Kicsi voltam. Pár éves. Az étkezőhöz érhettem. Láttam egy nőt, és két tini srácot.
A képek kezdtek élesedni... Ahogyan az emlékeim is.
A fiúk veszekedtek, talán a nagyobbik magyarázott a fiatalabbiknak, aki visszaszólt. A nő rájuk szólt. Ő az én anyám...
Valahonnan biztos voltam benne, hogy ő az. Olyan volt, mint amilyet néha álmodni szoktam. Mint amikor egy ismerőst láttam, nem tisztán, de biztos voltam benne, hogy ki ő.
Az egyik fiú magasabb, kék szemű. Ő biztosan Peter. A másiknak zöld, vagyis Dereknek. A haja mindegyikőjüknek barna. Mint anyának. Odaértem hozzájuk, de csak csendben álltam, míg befejezték. Nem öntött el szokatlan érzés. Mintha többször is összekaphattak volna.
A fájdalom a nyakamnál erősödött, én pedig összerogytam. De nem estem el.
Most egy másik helyre értem.
Új hely, új emlék...
Egy világos szoba fogadott. Ismét láttam magamat. A helyiségben két kisebb ágy, szekrények, és egy asztal. A bal odali ágyon ültem, talán a karmaimat próbálgattam kiereszteni, amikor egy nálam kicsit idősebb lány lépett be. Barna szeme és haja volt, rosszkedvűnek tűnt.
Láttam magamat kívülről, ahogy odamentem hozzá, és hamarosan megvigasztaltam. A beszélgetést nem hallottam, csak láttam.
Ezután segített nekem abban, hogy kinövesszem a karmaimat, és sikerült is. Mindkettőnknek jobb kedve lett. Corának és nekem is.
Ezek után sorra idéződtek fel az emlékek. Jók és rosszak egyaránt. Mindenkit újra megismerhettem végre. Anyával és Derekkel nagyon jóban voltam. Peter elég fura volt akkor is, de rá sem tudtam haragudni sosem igazán. Corát pedig a legjobb barátnőmnek neveztem annak idején... Rajtuk kívül még sokan éltek a családban, ami elég összetartó volt ahhoz, hogy soha ne gyűlöljön meg senki senkit. Bár voltak viták is.
Még csak nem is mindenki vérfarkasnak született, ami kissé meglepett.
Sok emlék villant be sok mindenkivel, de arra viszont nem számítottam, ami ezek után következett. A családos, sulis, képességtanulós élmények után...
Csak úgy bevillant. Sötétségben sétáltam egyedül az erdőben.
Újabb bevillanás;  ARGENTTEL beszélgettem szintén egy ilyen helyen.
Fenyegetett, de nem hagytam magamat, visszaszólogattam neki olyan hangnemben, mint ő.
Újabb bevillanás;  Ismét ugyanaz a helyszín. A szívem hevesen vert, ki voltam melegedve. Futás után álltam meg a sötét erdőben. Üldöztek.
Újabb bevillanás;  Délután volt, nem teljesen sötét, egy elhagyatott utcában. Kívülről láttam magamat Argenttel beszélgetni. Szándékosan fel akart húzni valamivel, sikerült is.
Kezdtem azt hinni, hogy ezek már nem Derek és az én közös emlékeimmel kapcsolatos... Azt hiszem ezek már tényleg az én emlékeim. De mik ezek?
Hirtelen Derek karmai elengedtek, már nem tartottak. Mégsem tértem vissza. Csak ültem lehunyt szemmel...
Közelről láttam, ahogyan guggol mellettem, és nekem... Narancssárga színűvé változott a szemem.
Mi a fene?
Újabb emlékkép; Egy erdő közti tisztáson álltam. A vadászok körbevettek,  Argent köztük állt, és... Grace is. Tudtam, hogy nem akarnak megölni, nem ez volt a céljuk.
Ismételten narancs színűen ragyogtak fel a szemeim. Ezt követően átváltoztam.
Kívülről végignéztem, ahogyan kinőttek a karmaim, ahogyan az arcomnak új alakja lett. De amikor itt nem hagytam abba az átváltozást...
AZ okozott nagy megdöbbenést.
Morogtam rájuk, de körbevettek. Ki akartam jutni közülük.
A testemet fehér szőr kezdte ellepni, én pedig egyre inkább összementem.
Farkassá alakultam. Kis, fehér farkassá, narancs színű szemmel.
Álljunk csak meg, nem inkább... Fehér Farkassá?!
Úgy nézhettem ki, mint aki eszméletlenül üldögél. Amíg nem néztem egyenesen, és amíg nem ragyogtak fel a szemeim. Narancssárgán.
Egy ideig nem láttam semmit, csak feketeséget. Kezdtem megijedni, amíg...
Meg nem láttam a házunkat.
Sötét volt, késő délután mehettem haza, talán a suliból. Pulcsiban álltam, szőke, akkor még egyenes hajamat a hátamra engedtem. Szemben a házzal, az egészet lángok borították. Mindenki kiabált, ordított, én pedig tehetetlenül álltam, sírógörccsel az erdő előtti már épületnek nem nevezhető otthonunknál.
Most is gombócot éreztem a torkomban. Az emlékek egyre rosszabbak.
Jóval mellettem Derek és Cora próbált harcolni. De... Még olyan fiatalok voltak a teljesen felfegyverkezett vadászokhoz. Akik... Lángba borították az otthonunkat. Hallottam a tűz ropogását, a kiáltásokat, a lövéseket, miközben fokozódott a forróság. Nem volt esélyünk...
A düh és a keserűség keveredett bennem, a torkom szorított a könnyek visszatartása miatt. A házhoz rohantam, homlokomon izzadtságcseppek gyöngyöződtek. Megláttam Petert, aki a rácsos ablakunkon próbált kiszabadulni. Odafutottam, és vele együtt le tudtuk szedni a rácsot, kiszabadult, majd elfutott. Ő. Csak ő...
Rohannom kellett.
A házból már nem lehetett senkit kimenteni...
Már csak emlékképek ugrottak be, köztük fekete sötétséget láttam.
Az egyik, ahogyan próbálnak engem leütni, vagy... Megölni. A többiekkel együtt, akik kint voltak. Őket nem láttam tisztán, bizonytalan voltam abban, kik lehetnek. Peterben biztosan kint.
Másik emlékkép;  Aki kint van fut, de mindenki másféle. Elveszítjük egymást-gondoltam ott.
A következő bevillanás tovább tartott. Futni próbáltam, amikor valaki még az égő ház közelében erősen fejbevágott valamivel. Elestem. Háttal a földre kerültem, a látásom egyre homályosult.
Felettem megláttam egy ismerős arcot pár vadász között. Sajnos nem jó értelemben. Hullámos szőke haja az arcával együtt bekoszolódottnak tűnt. Már biztos, hogy láttam valahol. Valahol Derek közelében. Ő Kate.
A puskáját véltem felfedezni. Maga mellett tartotta,  majd felém emelte. Gyanítottam, ezzel ütött le az imént.
Körbenéztem. Kiabáltam Dereknek, de nem hallotta. Kate felemelte a fegyvert, amivel teljes erőből mért egy ütést a fejemre.
Mielőtt megtette, elfordítottam az arcomat, összeszorított fogakkal, hunyorgó szemmel vártam a végét.
TÉNYLEG az volt a vége.
Onnan nem keltem fel sokáig. Akkor azt hittem soha többé. Jelenleg csak feketeséget láttam. Tudtam, ez a következő emlék előtti szünet. Jól gondoltam.
Az újabb emlék ugyanezen a helyszínen történt meg. Hasonlóan a földön feküdtem, a fejemben iszonyú fájdalom lüktetett. Kinyitottam a szemeimet. A látásom homályos volt, igyekeztem  hunyorogva kipislogni. Sikerült. Felültem, más látvány fogadott, mint az előző emlékemben. Körülöttem világosság, valószínűleg kora reggel lehetett. Kopár fákat, szenesedett talajt láttam. A homlokomhoz nyúltam. Nedves volt, majd ezután a kezemre pillantottam. Feketés vér terítette be az egész tenyerem. Egyre jobban kezdtem érezni a vér szagot. A lábamon, kezemen egyéb sérülések fogadtak.
Kívülről láttam magamat, de úgymond magam mellett álltam kábé egy méterre. És érzetem, amit ő. Vagyis én.
Idegesen néztem körül.
Megláttam, ahogyan egy férfi és egy nő beszélgetett.
Akkor nem ismertem fel őket, de Argent és Grace volt az. Grace mellém jött, Argent elment.
Ezek után már tudtam mi fog történni. Az „örökbefogadás". Nem akartam újra átélni, így is tisztán emlékeztem rá. Arra, hogy féltem. Fogalmam sem volt róla, hol voltam és mi történt velem. Nem tudtam ki Grace és mit akart. Sokáig nem is jöttem rá...
Bevillant a feketeség, majd szépen lassan szürkülni, utána fehéredni kezdett.
Éreztem térdeim alatt a kissé nedves talajt. A romház helyén térdeltem, tudtam, hogy most már visszatértem a valóságba.
A fehér köd előttem lassan szertefoszlott, kiélesedett előttem a táj.
Ugyanazon a helyen nyitottam ki a szemeimet mint nagyjából tíz éve. A körülmények viszont teljesen mások.
Akkor gyújtották fel a házunkat, akkor futnom kellett az égő háztól a vadászok, vagy felbérelt emberek elől. Azt hittem mindenki meghalt. Talán én is. Majd megérkezett Grace és kezdődött a tudatom. Végre megtudtam mi történt előtte...
Most itt térdeltem a kissé vizes földön, szürkületben. A fák kopárok lettek, nem csiripeltek a madarak, nem nőtt itt fű, mint régen.
Csak néztem az égett deszkákat előttem. Megsimítottam a talajt, majd körbenéztem. Egy másodpercig láttam azt a helyet, ami itt volt most,  egy másodpercig pedig azt, ami a tűzvészkor. Bármerre néztem. Ez így ment pár percig, amíg fel nem keltem a helyemről, kicsit szédülve. Hátranéztem, ott állt Derek és... Peter.
Hát igen, megint előbukkant valahonnan, valamiért, valahogyan.
Itt álltunk együtt. A Hale ház maradéka három fő...
Idegesen masszíroztam a homlokom. Igyekeztem összegezni a gondolataimat,  helyrerakni az emlékeimet.
Először eszembe jutottak a kiskori családi emlékek, keveredve a vérfarkasos dologgal. Ez után pár sulis emlék, majd a beszélgetések Argenttel. Utána pedig... A Fehér Farkas és a narancssárga szemeim. Ezzel még mindig nem igazán tudtam mit kezdeni, majd később visszatérek rá.
A többi foszlány a tűzzel kapcsolatos.
Összeszorított fogakkal álltam Derekék előtt. Már nem tűntek idegennek, mint eddig.
A tűzről bevillanó emlékek miatt egy jó ideig valószínűleg nem alszok majd jól, még így is ki voltam készülve. Azzal próbáltam nyugtatni magamat, hogy ez már régen történt. Foglalkozzak azzal, hogy megérte, tudom kik (és kik voltak) a családom tagjai. Tényleg megérte. Mégis rám ragadt az eset hangulata, de kérdeznem kellett. Hiszen nem voltam tudatomnál egy jó ideig.
-Te mikor jöttél?-kérdeztem Pétertől.
Keresztbe fonta a karjait maga előtt.
-Kábé öt perccel azután, hogy elkezdődött ez az egész emlékezősdi. Derek még nem csinált ilyet, és jobb, ha nem szúrja el-pillantott Derekre, aki visszanézett rá.
-Nem lett volna gond.
Peter csak sóhajtott egyet, ráhagyta.
-Akkor amikor Derek karmai már nem voltak a tarkómban?
-Érezted?-kérdezte vissza Peter.
Bólintottam.
-Mennyit láttál?-néztem Derekre.
-Utoljára azt láttam ahogy Argenttel beszéltél az erődben-rakta keresztbe ő is karjait, majd számonkérően felvonta a szemöldökét.
-Van pár váratlan emlékem.
Még mindig ugyanúgy nézett rám, sóhajtottam egyet, majd elmondtam nekik mindent.
Azt, hogy Argent zsarolt azzal, hogy ha bármit teszek (a különös erőmre gondolt), akkor megölnek. Nem számít a korom.
Beszámoltam ezt követően a Fehér Farkasos dologról, amiről én is alig tudtam valamit. Egyszerűen... Már az is meglepett, hogy létezik. De esély van arra, sőt, valószínűleg én vagyok az.
Ezt nem tudtam elhinni. Annyi mindent nem sejtettem még erről. Fogalmam sem volt róla. A narancsszínű szemről pláne. Nem értettem. Én nem szoktam sosem így átváltozni...

Egy órája indultunk el a roncsoktól. Peter lelépett valamerre, mivel „van jobb dolga is ennél".
Hamarosan a metrómegállóhoz fogunk érni. Nem alszok ma itt, de kellett egy séta Derekkel. Egész úton beszélgettünk. Ami visszagondolva tőle elég szokatlan, hogy beszélgetni van kedve, de így alakult.
A lefelé vezető lépcsőkhöz értünk. A lépcső felénél hallatszott Ericáék beszélgetése. Vagy inkább vitájuk... Mindhárman ott voltak.
-Nézd, vesztettünk jó?-szinte kiabálta Boyd-Az erdőben láttunk egy másik falkát, nincs más választás. Vége van. Vesztettünk. El kell menni-fejezte be halkan, én pedig álltam Derekkel együtt a lépcsőn mint a frissen rakott szar.
-Khm-hívta fel magára a figyelmet lépcsőn álló társam.
Mindenki megdermedve pillantott ránk, arra gondoltam jobb, ha megyek, de ki lennék, ha nem törtem meg volna a csendet, és avatkoztam volna bele. Ennyinél több volt bennem. Ellentétben velük. Álltak a megálló poros padlóján,  a gyér világításban, Derek lefelé vette az irányt, hozzájuk. Mielőtt bármit is mondott volna, muszáj volt megelőznöm.
-El fogtok menni?

Helaaa! ♡
Na  wooow meghoztam a részt. Megint késéssel... Khm. Nem baj, bepótolom! Ez a rész is kicsit hoszzabb lett mint terveztem... Úgy... 1300 szóval .
Tehát a mai rész 2000 szavas lett, de kellett is, valami köszönetképp a 20K-ért, ami lassan 22K megtekintés lesz, ami nagyon durva ilyen hamar idő alatt.
Köszönöm ❤😄
Ó igen. Még van egy kis mondanivaló ami ismét

NAGYON FONTOS

lenne, nem írnám ha nem lenne az :D

1.-JÚLIUS 8-IG nagyjából KÉTNAPONTA RÉSZ!
     Mivel július 8-ig be fogom fejezni ezt a blogot, akkor lesz az utolsó rész. Mégpedig mert akkor lesz pontban EGY ÉVES A BLOOOOG. Jéjjjj
(Még 4 rész van hátra addig, a 40.lesz az utolsó)

2.-Most már tényleg csináltam Instát a drágaszág blognak
mert úgy tűnik, ebben és a következő hétben elég gyakran lesz spoiler a gyorsan bekövetkező részekből+vannak mondanivalóim amit tudnotok kéne még (és nem akarom részek alá írogatni) +majd lesznek 2.évados spoilerek, de még később, Instán kint lesz, hogy miért

(Uccsó kép ezzel a résszel kapcsolatos)

3.Borítós blog
Azt hiszem már azért valamilyen normál szinten tudok szerkeszteni, és szeretek is, szóval csináltam egy blogot ahol tudtuk kérni borítót a blogjaitokra😊
Link: http://my.w.tt/UiNb/TXRFyxCqmE
De persze ott a profilomon ( @DorkaZubor )

Remélem tetszett a rész, így hajnali négykor (úgysem tudtam volna aludni, ha nem fejezem be), vote-nak  ☆, kommentnek  💬 nagyon örülnék  😄

Holnap után rész valószínűleg, addig az új részekből részleteket majd találtok Instán  😃 (még mindig hülyén érzem magam, hogy csináltam  )