Valami Más - Alternatív Jani POV 24

Alternatív Jani POV 24

Úgy érzem magam, mint akit páros lábbal rúgtak ki egy repülőből ernyő nélkül. Kapálózva zuhanok a felhők közül a talaj felé, olyan gyorsan, hogy az atyaúristen se tudna megmenteni.

Timi szó nélkül, ökölbe szorult kézzel figyeli, ahogy Pisti lekászálódik rólam, megigazítjuk a nadrágjainkat, és felveszem a pólómat. Szélsebesen kutatok szavak után, de csak állok némán, mint egy rajtakapott óvodás, aki felzabálta az egész csoport uzsonnára szánt édességét.

Pisti nem igazán érti, miért vagyok bajban, és ez látszik is rajta, de nagyon helyesen nem szól egy szót sem. Timi csak engem néz.

Meresztjük a seggünket a puskaporos hordón, és a kanóc sistergését hallom barátnőm hangjában is, mikor nagyon halkan megszólal.

- Pisti, kérlek, hagyd el a lakásunkat. Beszédem van Janival. - Bármennyire halkan mondja is, hallom benne a dühös remegést. Mellkasomat egyre jobban szorítja a bűntudat, és alig kapok levegőt.

- Timi... Én azt hittem, hogy neked... - kezdi óvatosan Pisti, és hirtelen ráfogok a karjára, de már késő. - Azt hittem, neked nincs bajod ezzel - mutat ránk, és habár csak kicsit téved, Timi tekintete élesen villan. Életem egykori szerelme gúnyosan elmosolyodik, de szemeiből árad a fagy.

- Ha érzelmek nélküli kefélésről lenne szó, nem is lenne bajom vele - mondja barátnőm, és mikor leesik neki, Pisti elkerekedett szemekkel lép hátra egyet, majdnem átesve a kanapén. Ez övön aluli volt, de nem tudom hibáztatni érte. Azon pedig nem csodálkozom, hogy Timi összerakta a dolgokat. Ők ketten jobban ismernek bárkinél. - Kifelé az otthonomból.

Pisti nagyot nyel, majd kérdőn néz rám, mintha azt kérdezné, rendben leszek-e. Persze, hogy nem leszek, de bólintok. Mindannyiunk meglepetésére kapok egy édes, de nagyon rövid búcsúcsókot, ami olyan, mintha a fuldoklónak messziről megmutatnák a mentőövet, de valahol mégis jólesik. Szeretőn végigsimít karomon, mélyen a szemembe néz, majd Timi mellett eliszkolva itt hagy a szégyentől égő arcommal és a visszatartott könnyeimmel.

Összerezzenek a csukódó ajtó hangjára.

Egyedül maradunk hárman; Timi, én, és közös életünk legfontosabb beszélgetése. Ez annyira fájni fog, hogy már most remegnek a kezeim és gyöngyözik a homlokomon a verejték.

Nem akarom elveszíteni, de annyira elbasztam mindent, hogy erre már nem is merek gondolni. Minden erőmmel abba a szalmaszálba kapaszkodom, hogy szeret engem, és hogy nem is olyan rég még én is szerettem őt.

Tekinteteink összekapcsolódnak, és meglátom az első legördülő könnycseppet. Jaj, ne!

- Timi, ne - szökik ki belőlem, és megrázkódom, mikor rámförmed.

- Mit ne csináljak, Jancsi? - ordítja, de ő is megijed a saját hangjától, és beharapja ajkait, mielőtt közelebb lép, és fojtott suttogással beszélni kezd. - Mit ne tegyek, szerelmem? Ne rendezzek jelenetet? Ne hagyjalak itt? Ne hazudjak a szemedbe, hogy csak egy kis esti filmezésről van szó? Ne kúrjak valakivel a közös otthonunkban, aminek egy része már régóta a kettőtöké? Mit ne csináljak ezekből, Jancsi, azt mondd meg nekem.

Minden vádja villámcsapásként ér, ahogy egyre közelebb jön, és már lassan rettegek ettől az egész helyzettől. Legszívesebben elmenekülnék, de itt az ideje, hogy vállaljam a felelősséget, bármi legyen is az ára.

- Ne sírj - nyüszítem halkan, és már alig tudom visszatartani a zokogást. Ez a nő volt az életem három csodás éven keresztül, és erre én a földig alázva árultam el a szeme láttára. - Nem akarom, hogy sírj - mondom szánalmasan. Istenem, mekkora balfasz vagyok.