missing you ✖ yuwin

hatodik rész.

Hitetlenkedve megráztam a fejemet Jaehyun eléggé magabiztos kijelentésén, majd utánuk siettem. 
- Meg vagy őrülve? - kérdeztem meg tőle, ajkai elé kapva a kezemet. Ő csak nevetett az egészen. 
- Jajj, már. Talán zavarba jöttél tőle? - dugta ki a nyelvét, mire megráztam a fejemet.
- Mi a fasz, nem. Ten egészen eddig azt sem tudta, hogy ki vagyok, és én sem, hogy ő. - vágtam rá egyből.
- Yuta. Ten egy suliba jár velünk. Egy évfolyammal lejebb. - magyarázta, én meg megpróbáltam nem felnevetni, de nem sikerült.
- Nem érdekel. Nem emlékeztem az arcára. - legyintettem, majd indultam lefelé a lépcsőn. Órákig elvoltunk azzal, hogy csak mászkáltunk a városban, egészen addig, amíg nem kezdett lassan lemenni a nap, és tudtam, hogy nemsokára meg fog jelenni az a jellegzetes rózsaszínes fény az égen.
- Nekem kezd fájni a térdem. - motyogta halkan Ten, mire felnevettem egyet.
- Nekem a talpam.
- Azt mégis hogyan? - kuncogott fel, mire megvontam a vállamat.
- Tudod, ehhez különleges tehetség kell. Ezt nem lehet csak úúúgy. - nyújtottam el a  mondatom végét, szemeimet megforgatva.
- Elnézést kérek, hölgyem. - öltött rám nyelvet, mire elkezdtem kergetni.
- Gyere ide azonnal! - kiabáltam rá, mire elszaladt. Elszaladt, elszaladt. Persze, hogy elszaladt. Végül sikerült elkapnom, és ráugrottam a hátára.
- Jajj ne, Yuta, Yuta, szállj le, szétmegy a térdem. - nyögött fel fájdalmasan, mire leszálltam róla.
- Jól vagy? - húztam el a számat, és hajoltam le, mert megtámaszkodott. Egy apró vigyorra húzta az ajkait, majd gyorsan megcsikizett, mire felvisítottam.
- Megvaaagy! - nevetett fel, mire lehajtottam a fejemet.
- Azt hiszem, hogy ezt megérdemeltem... - sóhajtottam fel mosolyogva.
Pár perce sétáltunk nagyjából csendben, amikor Jaehyun felsóhajtott.
- Éhes vagyok. Vegyünk mekit, és menjünk csövelni az utcára. Vagy fel a hídra. - mutatott rá, mire felnevettem.
- Mint régen? - mosolyogtam, és ő bólintott. Doyoung megrázta a fejét, és felsóhajtott.
- Utálom, hogy ti ketten ennyire jóban vagytok, és egymás tekintetéből tudtok olvasni... - morogta az orra alatt, mire felnevettem.
- Miről beszélsz, azt se tudom, hogy ki ez. - mutattam Jaehyunra, aki el sem hitte, hogy letagadom. Kidugtam a nyelvemet, majd átkaroltam Tent. - Megcsallak vele, sajnálom. Ennek vége, ami közöttünk megy. - sóhajtottam fel, majd hajtottam a fejemet a fiatalabb vállára. Jaehyun olyan hitetlen fejet vágott, hogy elröhögtem magamat. 
- Na meg a kurva anyád. - nyögte ki, majd egy pimasz mozdulattal hátravetette az - ehhez nem eléggé hosszú - haját, és ment tovább. 
Jött velünk szembe néhány ember, de ők inkább siettek és felnőttek voltak. Ilyenkor már mindenki megy haza a munkából, fáradtak. Az utcai lámpákat is lassan felkapcsolták, pont úgy, mint a városnak az éjjeli oldalát. A kis bárok az eldugott utcákban megteltek emberekkel, a parkok hangos kamaszokkal, és a játéktermek körül is kezdett hangos lenni. És ezek voltak azok a dolgok, amik arra kényszerítettek engem, hogy imádjam ezt a várost, és mindent ami itt van. Elértünk a választott gyorséttermünkhöz, és beküldtek engem Doyounggal. Ők nem akartak bejönni. Csak megrántottam a vállamat, és a narancssárga hajúra pillantottam. 
- Te mit akarsz enni? - kérdeztem meg, de fogalma se volt. Kicsikét szégyellősnek tűnt, ahogyan kettesben maradtunk, de tudtam, hogy ez majd feloldódik. 
- Én nem szoktam mekibe járni. - mondta. 
- Az igen, én ezen nőttem fel. Amúgy nem, de mégis. - rendeltem valamit mindenkinek. Előszedtem a pénzt, amit Jaehyun meg Ten a kezembe nyomott, majd egy kis várakozás után kiindultunk. Ők egy padon ültek, ami pont az étterem előtt volt. - Ez a tied, ez a tied... ez meg a tied, ez az enyém. - adtam oda mindenkinek a zacskót, amiben az ennivalója volt. - Menjünk valamerre. - néztem körbe, de ásítottam egy aprót. - Mondjuk nincs kedvem sétálni. - ültem le a többiek mellé. 
- Nekem se. Meg azért ez nem olyan szar környék. Láttunk már rosszabbat. - szedte elő a hambiját Jaehyun. 
- Jó ez így. - mosolyodott el Ten. 
Nem tudom, hogy hogyan, de miközben ettünk, előjött a kő-papír-ollózás. 
- Kő, papír, olló... - morogtam halkan, miközben a szívószál végét rágcsáltam. Mindenkinek papír lett, csak nekem kő. Felvihogtak, én meg körbenéztem. - Elárultatok! - akadtam ki, majd Tenre néztem lebiggyesztett ajkakkal. - Pedig szerettelek! Hogy tehetted... - ráztam meg a fejemet, mire átkarolta a vállamat, és rám mosolygott. 
- De várj, ez nem úgy... - kezdett volna bele, de én nem voltam kész a színészkedéssel. 

- Bármi, amit én mondtam neked, jelentett neked BÁRMIT is? - röhögtem el magamat végül, és ittam bele a kólába. 
- És ÉN velem mi a fasz lesz? - nézett rám Jaehyun. - Nem is tudom, hogy kivel csaltál meg engem... - szűkítette össze a szemeit, és nézett Tenre. 
- Én sem, hogy te engem kivel. - nézett rám Doyoung, mire majdnem megfulladtam a kólán. Lehajtottam a fejemet, és megráztam azt. Elkeztdem köhögni, majd feltettem a kezemet. 

- Szünet, várj. Utána megvédem magamat. - röhögtem fel. 
Nemsokára elmentünk onnan, miután mindenki megette, amit kapott. Csak sajnos az a baj, hogy a társaság egy része kezdett fáradni. Ez pedig Jaehyunt és Doyoungot takarta, így ők nemsokára indultak hazafelé, de sajnos a szomorú igazság az volt, hogy én is kezdtem lassan kidőlni. 
- Elkísérjelek haza? - kérdezte meg a mellettem sétáló thai fiú, mire bólintottam egy aprót. 
- De csak ha neked nem baj. - mosolyogtam rá, mire megrázta a fejét. 

- Én ráérek. 
Egész úton találtunk valami témát, ami még a kapumban is folytatódott. Végül egy öt másodperces csöndet megtörve szólalt meg. 
- Ugye foglak még látni? - kérdezte meg, mire elmosolyodtam. Bólintottam párat. 

- Persze. 
- Akkor jó. - kuncogott fel. - Majd később. - intett egyet, és indult el. Gondolom haza. Bementem a kapun, és a lifthez léptem. 
Elkapott egy olyan hülye érzés. Szorított a torkom, és az agyamat elborították a hülye és nem definiálható gondolatok és érzések. Megráztam a fejemet, de ilyen egyszerűen nem megy ki. Halkan felsóhajtottam, és beestem a lakásom ajtaján. Az első dolgom volt, hogy a hangfalat bekapcsoljam, és elkezdjek hallgatni valamit. Nem akartam, hogy egy ilyen jó élmény után ennyire szar kedvem legyen a nem tudom mi miatt. 
Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba. 
Miért éreztem magam ennyire hülyén...?