Fly with me /YuMark/ (Befejezett)

9. Fejezet

Bambam: Könnyek közt hallgattam végig mindent. Onnantól, hogy Mark kéjesen kezdett nyögni, Jackson sajnálomjáig. Fájt, rohadtul fájt minden másodperc, minden gondolat foszlány, minden hang, de leginkább a tudat: ez az én hibám. A szívembe mart, ki tépte a lelkem, felszabdalta és a kutyák elé vetette, de megérdemeltem. Sírva próbáltam elnyomni minden hangot sikertelenül, bele örülve már a fájdalomba. Reszkettem, féltem, nem akartam, hogy ez valós legyen. Nem akartam elhinni, hogy elveszítettem. Ennyi? Végleg vége? Nem lehet, nem hagyhat el, én-én szeretem! Vajon már tényleg ennyire kiábrándult belőlem?

Azt ajtajuk csukódik én pedig a párnába préselve fejem: nyomok el egy hangos sikítást. Hogy tehettem ezt?

Minden azzal a nyamvadt estével kezdődött. Elrontottam, hagytam magam. Ketten maradtunk a dormban. Jae beteg volt én pedig ápoltam. Hogy miért? Mert úgy éreztem muszáj…

Emlékszem amikor csuklómra fogva felült, szemembe nézett. Ajkainkat alig pár centi választotta el, szinte már éreztem leheletét számon, majd olyant mondott, amit sosem vártam volna tőle. “Szeretlek!” súgta és megcsókolt. Úgy csókolt, ahogy még senki. Éreztem a szavának súlyát, az elfojtott vágyat, a lehetetlenért küzdést. Éreztem, hogy komolyan így érez, de lefagytam. Nem tudtam ellökni, de vissza csókolni sem - nem mintha akartam volna.

Csak hogy az elkövetkezendő pár napban semmi más nem járt a fejemben. Hanyagoltam Yugyeomot, magamban őrlődtem és a lehető legmesszebbről kerültem Youngjaet. Az a csók teljesen fel kavart, olyan volt mint még soha semmi. Mintha a felhőkön sétáltunk volna, mintha repülni tanítana. A szívem valahogy megörült tőle és féltem, féltem, hogy elveszítem Yugyeomot, de mérhetetlenül vágytam Youngjaere.

Lassan azon kaptam magam, hogy akaratlanul is rajta pihentetem a szemem. Hogy akaratlanul is felszínre szökik az a csók az emlékezetemben és nem bírtam tovább.

Egy nap ketten maradtunk a dormban ismét és az agyam teljesen kikapcsolt. Megcsókoltam, úgy ahogy Yugyeomot soha. Ajkaink minden találkozása egy-egy lépéssel közelebb engedte a szívemhez és ez megrémisztett. Eltoltam magamtól, de nem sértődött meg. Attól a naptól kezdve szinte folyton együtt lógtunk, néha csókolóztunk, de semmi más nem történt. Aztán az új dormban Yugyeommal ismét egy szobába költöztünk, míg a többiek egyesével voltak. Igen, Youngjae is.

És itt kezdődött a legnagyobb hiba!

Sokszor át mentem hozzá éjszaka, mikor Yugyeom elaludt. Valahogy Jaevel könnyebb volt nekem is aludni, de rohadtul hiányzott Yugyeom. Majd egyik éjjel a csókból nyak puszi lett, majd több és több. akartam őt, érezni, látni, vele lenni. Akartam, hogy tegyen magáévá és mikor megtette, hozzá bújva, pihegve, képtelen voltam másra gondolni csak rá. Yugyeommal sosem éreztem ilyent, pedig vele is nagyon jó volt és szerettem is. Szívem heves dobogása nem engedett elaludni. Vágytam is a közelségére meg nem is. Undorodtam magamtól, és végre elért a tettem következménye.

Mikor vissza sunnyogtam a szobánkba Yugyeom nem volt ott. Nem volt sehol és féltem, hogy elveszítettem. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg felébresztette a vihar, majd még nagyobb bűntudat lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy fél a viharban mégis magára hagytam és még meg is csaltam. Tudtam, hogy Marknál kereshette a biztonságot és ez felszabdalta a lelkem, mert rám nem számíthatott. Remegő kezekkel nyitottam ki Mark szoba ajtaját és láttam is. A szívem vadul vert és rettegett, de hamar magukra hagytam őket, mikor Mark azt mondta még alszik. Úgy éreztem, ha nem teszek valamit, még az nap elveszítem és ezt nem bírnám ki! Megtettem, el mondtam Jaenek, hogy Yugyeomot szeretem, hogy ő az életem, képtelen lennék élni nélküle. Akkor azt mondta, hogy becsaptam, ami igaz is, de nem szándékkal tettem.

Majd vissza mentem, hogy beszélhessek Yugyeommal. Rendbe akartam hozni a kapcsolatunkat és a lehető legmesszebb elkerülni Youngjaet. Azonban arra nem számítottam, hogy ilyen nehéz lesz! Nem bírtam közeledni sem eleinte, majd nagy nehezen túl lendültem a bűntudatomon. De a dolgok csak rosszabbak lettek. Mark folyton belém kötött, ahol csak tudott és nem kímélte Youngjaet sem. Biztosan tudtam, hogy tud valamit kettőnkről, de inkább úgy tettem - magam előtt is - mintha nem is történt volna semmi.

Ha Mark viselkedése nem is érdekelt, Youngjae bunkózása Yugyeommal azonban nagyon is fájt. A két számomra legfontosabb ember és miattam nem jönnek ki jól egymással. Tönkre tettem a barátságukat.

Bár párom mindig vigasztalt még sem éreztem olyan közel magamhoz, mint az előtt és eljött a nap, mikor Mark túl messzire ment, nem bírtam tovább! Éreztem a szavaiból áradó undort irántam és sírva rogytam össze.

Tudtam, hogy még olaj a tűzre, hogy Yugyeom megvédett ezért is mondtam, hogy menjen utána. De arra nem is gondoltam, hogy ez lesz az utolsó párként töltőt pillanatunk.

Nem jött vissza, tudtam, éreztem, hogy elmondta neki, de nem mertem komolyan venni a gondolataimat.

Haza térve, szemébe nézve láttam a megannyi fájdalmat. Azt mondta nem szeretem, pedig nagyon is! Azt mondta nekem kell a szünet. de tévedett! Ezzel csak rosszabb lett minden.

Napokig sírtam a párnáját szorítva, mert nekem már csak ennyi maradt, majd be jött Jae a szobába. Kiabáltam vele, hogy menjen el, hogy engedjen el, hogy nem érjen hozzám, mert ez az ő hibája. De nem törődött ezzel, csak magához ölelt és nyugtatóan simogatott. Segített ezzel és lassan karjai közé engedtem magam, erősebben sírva. Úgy bújtam karjaiba, ahogy még sosem, majd megcsókoltam, mert nem bírtam tovább érintése nélkül. Elfektetett az ágyon és oldalamra simítva csókolt, de cseppet sem erotikusan, inkább csak nyugtatásként. Elvesztem érintésében, majd ki nyílt az ajtó és hallottam, ahogy valaki elfutott. Tudtam, hogy Yugyeom volt az és mindent látott, de hittem benne, hogy képesek vagyunk megbeszélni.

Tévedtem!

Nem hallgatott meg, csak annak hit, amit látott, de nem hibáztathatom. Csak azt szeretettem volna, hogy tudja tényleg szeretem! Szeretem, minden porcikámmal.

Bambam, enned kellene valamit! - lép be Jaebum a szobába, ahol úgy tűnik egyedül maradtam.

- Nem vagyok éhes! - súgom magam elé, feljebb húzva a takarót vállamon.

- Sajnálom! Én tényleg nem akartam ezt! Csak megakartalak nyugtatni! - hallom meg Youngjae hangját, majd egy ajtó csukódást. Már éppen megfordulnék amikor megérzem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Az nem segít, ha bezárkózol. - Yugyeom hangja megdobogtatja haldokló szívem, majd félve ugyan, de rá pillantok.

- Bambam, mért? - néz rám fekete íriszeivel.

- Ne-nem tudom. Egyszerűen úgy éreztem kell nekem, hogy ha nem  bele halok. Nem tudtam parancsolni magamnak.

- Szóval akartad.

- Yugyeom, tényleg téged szeretlek! - suttogóm magam elé, majd mikor megfogja kezem, szemébe nézek. Íriszei csillognak fel-fel törő könnyeitől, mit próbál vissza folytani.

- Tényleg tovább léptél? - kérdem, majd közelebb hajolok hozzá. Nem válaszol csak néz rám ártatlan tekintetével én pedig nem bírom tovább. Ajkaira hajolok, majd puha párnácskáit kezdem csókolni, majd mikor ujjait hajamba futtatva vissza csókol; elmélyítem csókunk. Érzem, hogy még az enyém a szíve, érzem, hogy vágyik rám, viszont már nem olyan tűzzel szeret mint előtte. De most először érzem azt is, hogy én nem lángolok, nem olvadok el az érintésétől. Valami megváltozott, valami hiányzik.