Cselló

Váratlan vallomás

Jani kiskora óta szenvedélyesen szerette a zenét, minden stílusra vevő volt. A csatornák miatt legtöbbször elektronikus zenét, és a játékok soundtrackjeit hallgatta, de amikor ideje engedte, visszatért régi osztálytársához egy-egy cselló-órára. A komolyzene különleges helyet foglalt el szívében, és nem tudta, nem is akarta teljesen feladni.

Mióta Pistivel elkezdték a videózást, keresztülmentek pár nagyon kemény és viharos időszakon, mind lelkileg, mind anyagilag, de szerencsére együtt mindig sikerült kilábalniuk a legmélyebb gödrökből is. A munka soha nem lett könnyebb, csak egyre jobban megszokták, hogy ez az életük.

Ennek ellenére mindig volt egy-két alkalom, mikor egy gyors sms-váltás után átvonszolta a városon hangszerét, hogy a húrok keltette lágy dallamon ringatózva lenyugodjanak kicsit az idegei.

A hosszú kihagyások miatt mindig úgy tért haza, hogy ujjai sajogtak bal kezén, de mindig megérte, még akkor is, ha a billentyűzethez is túl érzékenyek voltak néha ujjbegyei; minden apró nyilallás a testét elöntő kellemes érzésre emlékeztette.

Most szívében is fájdalommal sétált a finoman hulló esőben, izmai és szemei égtek a több órás zeneleckétől, ami inkább szótlan gyakorlás, pontosan összehangolt alkotás volt.

Szilvivel szinte soha nem beszélgettek ezeken az alkalmakon, mindig csak köszöntek egymásnak, valaki elővette egy dal kottáját, ami épp lelkéhez legközelebb állt, vagy legkifejezőbben tudta átadni érzéseit, és a két cselló felzengett az üres zeneteremben.

Szíve fájón dobbant, ha arra gondolt, megint az üres lakásba ér haza. Alig pár hete, hogy barátnőjével úgy döntöttek, nincs ideje tovább húzni a kapcsolatukat, semmi értelme, ha folyton csak veszekszenek a semmiért.

Maga sem tudta, könnyeit, vagy egy eltévedt esőcseppet töröl le arcáról vizes kezével, mikor megállt a panelház ajtaja előtt, hogy kihalássza zsebéből a főbejárat kulcsát.

Beázott cipőjében hangos léptekkel baktatott felfelé a lépcsőn, lehajtott fejjel, és most az egyszer nem söpörte ki arcából a nehéz tincseket. Mielőtt kinyitotta volna lakása ajtaját, még átfutott fején a gondolat, hogy talán Pisti átjött, és nem lesz annyira egyedül, de szívébe mart a fájdalom, hogy most épp barátnőjével pihennek valahol, és ha itt lenne, az is csak szenvedést okozna, hisz amire vágyik, sosem lehet az övé.

Visszhangozva kattant a zár, és Jani szét sem nézve támasztotta le a tokot az ajtó mellé, majd lepakolta vizes kabátját a fogasra, kilépett cipőjéből, és átfagyott lábujjait megmozgatva törölte le szemüvegét pólója még száraz részével. Aztán megfordult, és megtorpant egy pillanatra.

A bejárati ajtótól vizes lábnyomok vezettek a konyha irányába. Jani belépett a fürdőszobába egy törölközőért, mert már reszketett a hideg esőtől a még valamennyire meleg lakásban is, és haját törölgetve, friss pólóban lépett be a konyhába.

Az asztalon két teásbögre gőzölgött hívogatóan, az egyik mellett Pisti ült, kezeit összekulcsolva pihentette az asztal lapján, és csak egy pillanatra nézett fel, mikor Jani kinyitotta az ajtót. Kicsit sápadtnak tűnt, de az lehetett a fáradtságtól, vagy az esőtől is, ami látszólag őt is alaposan eláztatta.

Jani érezte, hogy komoly dologról lesz szó, a feszültség szinte tapintható volt a helységben. Szótlanul leült a neki előkészített tea mellé, szemben Pistivel, és ujjait a forró kerámiaedény köré kulcsolta, szinte megkapaszkodva, felkészülve arra, ami ezután jöhet.

Végigtekintve barátján már látta, hogy sokkal nyúzottabb az arca, mint általában, de ettől még halványan elmosolyodott, mikor meglátta kedvenc pólóját, és egyik melegítőnadrágját a világos hajú férfin.