Louis Tomlinson
Komótos s egyben lassú léptekkel haladok hazafelé. Miközben folyamatosan szapulom magam amiatt hogy fekete pólót vettem fel egy forró nyári napon. Így utólag bevallom hogy Lindának igaza volt. Bár neki eddig miben nem volt igaza... ?
Az utcába bekanyarodva kicsit megszaporázom a lépteimet hogy minnél előbb átléphessem a szobám ajtajának küszöbét. A kupun most kivételesen csak mint minden normális ember besétálok és a lépcsőn felszaladva berobogok a nappaliba.
-Megjöttél Lou? -hallom meg Linda hangját, valahonnan a konyha környékéről.
-Igen! -kiáltok vissza, miközben lábaimat kibujtatom a Vans cipőmből. Majd a konyha felé veszem utam.
-Szia Linda. -mondom miközben lopok egy süteményt a tányérról, de mivel még forró, egyik kezemből dobom át a násikba.
-Lou, már vagy ezerszer mondtam hogy nem kell a keresztevemen szólítanod. Elvégre az anyád vagyok...
-Nem, te a mostohám vagy... -mondom halkan és szomorúan. Mivel az igazi égesanyám már nem él.
-Louis tudom én sosem leszek a vér szerinti szülő anyád, de én legalább úgy szeretlek mintha csak a saját fiam lennél. -mondta miközben egy szoros ölelésbe vont.
Viszonoztam az ölelés ami miatt teljes mértékben átjárt a nyugalom kellemes érzése. Olyan furcsa... Bármikor megölel olyan mintha tényleg az anyám lenne. Mintha csak kiűzné belőlem minden rosz és haragtól átitatott gondolatot.
-Köszönöm. -motyogom anyám vállába eme dallamos szót.
-Ezért nem kell köszönetet mondanod Boo. -mondja majd ad a homlokamra egy apró puszit és utána visszafordul a sütőhöz.
Én a szobám felé vettem az irányt ahol a cuccomat lepakolva ültem le az íróasztalomhoz. Miután a tanulnivalómal végeztem az ágyamra dőltem le. A mobilomat a kezembe vettem és csak válaszolgattam a nekem érkezett üzenetekre. Odalentről viszont beszélgetés foszlányai szűrődtek fel. És mivel igen csak kíváncsi a természetem a lépcsőfordulóban lapultam meg, és így innen már tisztán hallottam minden szavukat.
-Harry én értem hogy már 17 éves és elérte a kort, de ő más! -mondta anyum szinte szikrákat szóró szemekkel.
-Nem, ő is olyan mint a többi. Me állj az utamba! -mondta majd anyámat félre lökve indult el a lépcső felé. Várjunk csak ez engem akar bántani vagy mit tudom én?!
-Nem hagyom hogy csak egy ujjal is hozzá érj a fiamhoz!
-Ő nem a fiad! És ebbe nincs semmi beleszólásod. Nem tudod mire lesz képes ha egyszer urrá lesz rajta a harag!!
-Nem, mert nem volt még csak egy kitörése sem!!
Ennek a mondatnak hallatán a Harry néven szólított srác álla szinte a földet súrolta.
-Nem volt?
-Egyszer sem, sőt olyan kapcsolat van köztünk mint anya és fia között! Szóval ne merd elvinni innen Louist!
-Van egy ajánlatom. Egy hónapon át velem marad és ha tényleg más akkor visszahozom. -mondta mire anyám eddig szikrázó tekintete meglágyult.
-De ha baja esik én magam öllek meg! -mondta miközben mutató ujjával megbökte a mellkasát. -Boo! -kiáltotta el magát.
Én mint aki eddig a "szobájában" töltötte idelyét, becsaptam az ajtaját majd leszaladtam a lépcsőn úgy mint aki semmi rosszat nem csinált.
-Kicsim, beszélnünk kell. -mondta majd bevezetett az étkezőbe.
-Mi a baj?
-Lou figyelj most rám. Te egy nagyon különleg fiú vagy. -mondta miközben végig a szemembe nézett. Viszont az eddig gondoskodást, szeretetet és melegséget árasztó mogyoróbarna szemek félelmet és aggodalmat sugároztak. - Olyan hatalom van a kezedben amitől a magamfajták többsége retteg. És rettegni is fog!
-Ezt nem értem.. Miért tartanának pont tőlem? És mi az hogy a magadfajták? -kérdeztem, mivel eddig is elveszettnek éreztem magam, de most annál inkább.
-Louis, kicsim, te nem ember vagy, ahogyan én sem. Én a Földön élő angyalok egyike vagyok, míg te a leghatalmasabb démonok egyike, sőt talán a legerősebb. -mondta miközben egy újabb ölelésbe vont, de halkan suttogva folytatta. -Most el kell menned vele. Én tudom hogy hallgatóztál. Ne adj neki okot arra, hogy ne engedjen vissza. -o úgy hogy a könnyei elkezdtek lassan záporozni.
Most viszont én zártam szoros ölelésbe. Miközben az egyik kezemmel nyugtatás képpen a hatát cirógattam.
-Vissza jövök. Mondtam majd az arcára adtam egy apró puszit, de a fejemben egy éles hangot hallottam meg.
,, Louis mi készen állunk! "
Nem értettem mit is akar ez jelenteni, de nem is foglalkoztam inkább vele.
Utamat a lépcső felé vettem majd a szobámba ahol egy bőröndbe belepakoltam annyi holmit amennyi csak belefért. Telefonomat zsebre téve indultam meg a nappaliba. Ahol az a bizonyos Harry még mindig ott álldogált.
-Induljunk. -mondta szinte érzelem mentes hangon, amitől nekem minden idegszálam arra ösztökélt hogy szembe mennyek vele, de az anyám szavai számomra szentek és sérthetetlenek.
Még utoljára szoros ölelésbe vontam anyámat akit, most valamiért a szokottnál is nehezebb volt elengednem.
Miután nagy nehezen átléptém otthonom küszöbét egy furcsa megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Követtem az előtt haladó magas alakot aki egy fekete jaguar xj-hez sétált oda. A bőröndömet kivette a kezemből és a csomagtartóba tette. Majd kinyitotta nekem a sofőr melleti ülés ajtaját. Miután beszálltam ő is helyet foglalt, a kormány mögött.
Tekintetemmel a melletünk elsuhanó tájat figyeltem. Már legalább egy órája utazunk és szerintem még egy darabig fogunk is szóval a szemeimet lehunyva hagyom hogy magával ragadjon az álmok birodalma.
-Bárcsak ne lennél az ami, olyan gyönyörű vagy... -suttogja valaki. De olyan közel az arcomhoz hogy szinte ajkai alig néhány miliméterre lehettek az enyémektől.
Most tudatosul bennem a szavak jelntősége, de mikor kinyitom a szemeimet már nincs hozzám közel az eddig meg sem figyelt arc.
Szemei ragyogó zöld színben csábítják enyéimet. Állának erős vonásai pedig tökéletes keretet nyernek göndör barna fürtyeinek köszönhetően.
A tekintete rabjává lettem. A felismerés pillanatában pedig, egy a Földöntúli érzés járta át minden porcikámat. Olyan csodálatos volt ez az érzés, hogy egészen életem végéig érezni akarom. De nem más ember miatt, hanem csak Ő miatta.
Ahogy zöldjeibe néztem láttam hogy ő is valami kölönöset érzett velem kapcsolatban mert mikor egy játékos mosolyra húztam ajkaimat, csak pirulva oldalra kapta fejét.
-Harry... -kezdtem bele, de mikor újra rám nézett, nos hát nem is kicsit leptek meg a látottak.
Szemei a szó szószoros értelmében ragyogtak, de az ő tekintete is meglepődést tükrözött. Amit őszintént megvallva nem igazán értettem. Rajtam vagyis miattam mi okból lepődött meg?
