Két idegen - Egy lehetetlen szerelem [SZÜNETELVE]

1. A viszontlátás

- Vixi, hol vagy? - hallottam meg Hollyt a szobámból.

Az ágyban ültem és olvastam mikor barátnőm hangos lármával kereset a nem túl nagy házban. Letettem a jelenlegi nagy szerelmemet az ágyra majd lasan az ajtóhoz sétáltam. Miután kinyitottam az ajtót szóltam neki hogy jövök.
Az elöszobába érve láttam hogy Holly éppen anyúval beszél.

- Hát itt vagy Vivi.- vigyorgó pofát vágva mondta anya. - Most kelltél?
- Mi? Nem olvastam. Mondtam hogy jövök. - magyaráztam a semmit, kicsit ideges voltam nem volt sok kedvem dumálni.
- Rendben. Magatokra hagylak. - távozott végre anya, talán végre sikerült felismernie azokat a helyzeteket amikor menni kéne. Nem...ez soha nem fog megtörténi rá néztem egy olyan "kösz most mehetsz" nézésel, nem volt szép de most nem rágom magam ezen is.

Holly szép csendben mosolygot,  mint egy ügyes kis lány, ja soha, most csak anya miatt szinlel.

- Vixi! - ugrott fel a barátnőm. - Nem fogod elhini mi történt. - izgatottan állt előttem, igen ez az a Holly akit ismerek soha nem nyugot.
- És mi van ha mégis elhiszem? - kedvetlenül álltam előtte.
- Mi a baj? Csak nem azon a srácon jár az eszed? - vigyorgot
- Mi ? Dehogy, minek gondolnék rá? -fordultam el tőle.
- Ne is probáj becsapni! - ugrott elém.  Megfogott benne téged valami, ugye?
- Ez nem igaz, még öt percet se beszéltünk és már két hét telt el azóta. Te álmodozol róla. Nem én. - huztam szét a szám egy mosolyt alkotva.
- De te? Jól néz ki a csávó?

Pár perc útán elindultúnk shopingolni. Ő egyfolytába beszélt én meg halgattam és vártam hogy végre másról beszéljünk mint a búsz megáló titokzatos srácáról.

Éppen a H&M- ből jöttünk ki pár szatyoral és a hosszú folyoson sétáltunk a szines rúhákkal teli üzletek között.

- Tudod mi jutott eszembe? - törte meg Holly a csendet.
- Na mi? - kérdeztem a telefonomra fokuszálva, mintha sejtetem volna miről is fogunk beszélni.
- Mi van ha az a srác azért találta ki azt a véletlen dumát mert egy átkozotúl pocsék neve van mint például Chuch vagy... - mondta Holly gondolataiba meredve de nem ért mondata végéig mert egy hirtelen mozdulatal emeltem fel fejem tekintetem előre nézet. Ott volt. Ott állt vagy várt valakire. Lélegzetem elállt, aztán miután észbe kaptam szóltam barátnőmnek hogy itt van.

- Ő az?  - csodálkozott. - Te jó ég! Most már értelek. Muszáj beszélned vele. - olvadozott a látványtól.
- Mi? Nem! - szégyeltem el magam - Már beszéltünk. - mondtam nagy nehezen ő meg ugy nézet rám mintha azt mondaná hogy "meny már"

Egy kis ideig bámultuk őt aztán Holly elindult felé.Szóltam rá hogy jöjjön vissza, csoda is lett volna ha rám hallgat.

-Szia! - szolitotta meg egy nagy mosolyal.
- Hello. Ismerlek? - kérdezte ő.
- Engem nem, de a barátnőmet igen. - mutatott rám ahogy feléjük mentem, az előttem álló fiú arcán a mosoly majd megfagyott. Tekintete bele éget a szemeimbe, nem tudtam eldönteni hogy örül-e nekem vagy nem.

Végül mosolyal az arcán nézett vissza rám és csak ennyit mondott "Mondtam hogy találkozunk még."
Fogalmam sem volt mit mondjak neki alig beszéltünk 5 percet mégis teljesen elcsavarta a fejem.

- Oké, láttom igy is elég cíkis a helyzet szóval én lépek. - vigyorgott Holly.
- Hová mész ? - kérdeztem tőle.
- Haza. Beszélünk később. - indult a kijárat felé, de még előtte elköszönt a még mindig névtelen fiútól.
- Holly! - kiáltottam útána de ő csak integetett aztán tovább ment.

Ketten maradtúnk ő és én.
Kinosan álltam előtte csendben.

- Szia! - törte meg a csendet.
- Szia. - még mindig zavartnak érezve magam vissza köszöntem.
- Kedves barátnőd van.
- Köszi. - vigyorogtam kicsit.
- Nincs kedved menni valahová? - kérdezte reménykedve hogy igent mondok.
- Hova? - kiváncsiskodtam
- Nem bizol benem? - kérdezte kicsit csalodottan
- Nem tudom. - válaszoltam halkan
- Én megbíztam bened, most bízz te is bennem. - szemei egyre jobban szemeimbe égtek, te jó ég azok a szemek, soha nem fogom kiverni őket a fejemből.
- Hogy bizzak benned ha még a nevedet sem tudom? - kérdezttem végül egy kis hezitálásal.
- Igaz. - mosolygot - Azt mondtam a következő találkozásunkon megmondom. - mondta azzal a ragadós mosolyával.
- Na és?  - a tekintetem mintha azt mondta volna "mondmár" .
- A nevem ....