Mi történik amikor találsz egy holttestet az erdőben?
Hívod a rendőrséget? Hívod a barátod? Hívod a "legjobb barátodat"?
Vagy simán arrébb sétálsz? ....
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy fiú volt. A holttest egy fiatal fiú volt. Felismertem az arcát.
Vele ebédeltem múlthéten.
A békés, éledező természetbe nem illett egy oszladozó hulla, amiből bogarak lakmároztak. Megremegett az alsó ajkam és hirtelen hányingerem lett. Számra tapasztva a kezemet hátráltam lépésről lépésre. Szememből könnyek potyogtak, amikor megpillantottam egy mély vágást az áldozat nyakán és mellkasán, pontosan a szíve alatt. Ki képes ilyesmire? Miért ilyen kegyetlen az élet? Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha azonnal hívnám a rendőrséget, de egyszerűen nem voltam rá képes. Az agyam nem akart engedelmeskedni.
A fiú arca békés volt, mintha álmában halt volna meg. Mintha nem érzett volna fájdalmat. Hirtelen késztetést éreztem rá, hogy közelebb lépjek, és jobban szemügyre vegyem minden testrészét. A mély vágások szinte észrevehetetlenek voltak a köréjük száradt fekete színű vértől. A lábán nem volt cipő és a ruhája is nagyon szakadtnak, megviseltnek látszott. Talán egy teljesen másik helyen ölték meg és valamilyen okból kifolyólag ide vonszolták. Az egyik kezét félig ökölben tartotta, és valami fehér anyagot szorongatott élettelen ujjai között. Óvatosan, nehogy ujjlenyomatokat hagyjak a kezén vagy a ruháján kicsúsztattam a papír fecnit és kihajtogattam. Harry lakcíme volt ráírva szép, szabályos betűkkel.
Mégis mit jelentsen ez? Ezzel a sráccal csalt volna Harry? És mégis mennyi ideje? Már a kapcsolatunk kezdetén? De hát... ez képtelenség. Életemben egyszer találkoztam ezzel a fiúval. Emlékeznék rá ha láttam volna Harry közelében. De mégis itt a címe. Egy kitépett papíron. Egy szinte idegen fiú halott kezében. Véletlen egybeesés lenne? Kétlem. Ki tehette? Csak ezen tudott kattogni az agyam. Nem bírtam tovább ott maradni. Úgy éreztem fojtogat valami láthatatlan erő. Muszáj megkeresnem Harryt, hogy kiderítsem mi folyik itt, mielőtt megőrülök. Végső soron nekem is közöm van ehhez a dologhoz. Nem hiszem, hogy én láttam utoljára élve a fiút, de ha mégis, akkor... Én is hibásnak éreztem magam ebben.
Nem emlékeztem rá hogyan jutottam el Harry lakásáig. Annyit tudok, hogy olyan feldúlt voltam, hogy kis híján kétszer is elütöttek az úttesten. Hármat kopogtattam az ajtón, mire egy egy kócos hajú fiú végre ajtót nyitott. Álmos, zöld szempár nézett az én kékjeimbe.
- Kiara! Hát te? - kérdezte meglepetten, de ennek ellenére a derekamnál fogva húzott magához, hogy egy csókot nyomjon ajkaimra. - Hiányoztál, édes. - mormogta pár milliméterre a számtól.
Szerettem ajkai puhaságát, de egy furcsa érzés a gyomromban nem engedte, hogy élvezzem a csókját.
- Harry, én... Bemehetek? - kérdeztem bizonytalanul, miközben benéztem a lakásba.
- Persze, gyere csak. - bólintott. Beljebb léptem és hallottam, hogy bezárja az ajtót. Eddig miért nem volt zárva?
Leültem a kanapéra és megpróbáltam kissé lenyugodni ahhoz, hogy összeszedjem a gondolataimat. Idegesen tördeltem az ujjaimat mialatt vártam, hogy Harry is csatlakozzon hozzám. Kivett bögrét a szekrényből és öntött bele kávét. Engem is megkínált, de nemlegesen intettem a fejemmel. Mellém huppant, belekortyolt a kávéba és jobb kezével megnyugtatóan simogatni kezdte a combomat. Mikor lenyelte a kortyot rám pillantott s kérdőn felvonta a szemöldökét.
