Felgyorsulva

4.rész

Nem sokra emlékszem.... villódzó fények, orvosok, a szüleim sírása...

Hallottam a külvilágot,de nem tudtam velük kommunikálni. Kómában voltam.

Hallottam, mikor Sophia hatalmas sírás közepette bejött a szobába. Éreztem,ahogy a nyakamba omlott,de nem tudtam viszonozni a gesztust. Szinte éreztem a lelki fájdalmát. 

Teltek múltak a napok. Állandó vendégem Sophia és a szüleim voltak. Anyáék csak arról beszéltek,hogy nem voltam elég gyors,hogy hazaérjek. Nem éreztem haragot a hangjukban,csak szomorúságot. Tudtam,hogy az én hibám volt. Ha nem kezdtem volna önálló hódítási akciót, akkor nem történt volna a baleset,most nem lennék kómában és nem okoznék fájdalmat a szeretteimnek.

Egyik nap más ember jött be mint akik szoktak, kellemes virágillatot éreztem, rögtön tudtam ki az: Stacy. 

-Úristen Scott! Miért nem maradtam ott? Akkor most nem feküdnél itt, annyira sajnálom-mondta és megfogta a kezem. de gyorsan el is kapta onnan.

-Baszki!-szaladt ki a száján.- Megrázott!-mondta.

Micsoda? Megráztam volna? Furcsa, nem hallottam még kómás betegről,akik embereket ráztak volna meg statikus elektromossággal.

Hirtelen hatalmas hangzavar ütötte meg a fülemet. Hangos pittyegés, majd orvosok hada. Nem tudtam kivenni a párbeszédet,de olyasmiket hallottam,hogy: szívleállás meg hogy:újra kell éleszteni...

Úristen! Pedig még mindig magamnál voltam (amennyire ez egy kómás betegnél lehetséges).Mi folyik itt? 

Éreztem a hideg defribrillátort a mellkasomon,majd erős összehúzódást az egész testemben. Ja, valószínűleg megpróbálnak bebikázni. A hangzavar elült, az EKG visszaállt a rendes ritmusba.

És ez így ment hosszú időn keresztül.....