Lolita | Jimin ff

11. fejezet

A másnap esősnek ígérkezett. Szürke felhők gyülekeztek az égen, miközben feltámadt a szél és megrázta a fák lombját. Nem vihar közeledett, hanem csupán csak egy nyári zápor, ami majd felfrissíti a szikkadt környezetet, melynek a tűző nap nem tett valami jót. Szinte ujjongva várta minden növény a megváltó esőcseppeket, amelyek biztosítják majd számukra, hogy ne száradjanak ki teljesen.

A vidám fák mellett viszont az egyik szobában szomorúság uralkodott. Pontosabban egy emberen. Jiminen.

Mióta Hwara vendégségbe ment: napról-napra szomorúbb lett. Szinte teljesen szótlan volt és egyfajta szorongató érzés lett úrrá rajta. Talán a féltékenység? Esetleg egy szeretett személyért való aggodalom? Az az igazság, hogy Jimint mind a kettő érzés emésztette. Féltékeny volt Minjunra. Féltékeny volt, mert Hwara vele lehetett. Mert Hwara bármikor hozzáérhetett. Mert Hwara bármiről beszélgethetett vele. Mert Minjun minden egyes nap és minden egyes órában, percben, akár másodpercben láthatta őt. Mert Minjun a magáénak tudhatta őt. Mert Minjun szabadon birtokolhatta a lányt az érzéseivel együtt.

Aggódott Hwaráért. Aggódott, mert félt attól, hogy veszélybe kerül. Félt attól, hogy valami baja esik. Félt attól, hogy Minjun talán bántani fogja őt. Félt attól, hogy Minjun felemeli a hangját, esetleg erőszakoskodik, vagy esetleg megmutatja a kegyetlen oldalát.

Tudta, hogy nem ápolhat vele párkapcsolatot és csak egy közeli barátjaként tekinthet rá, de... egyszerűen összeszorult a gyomra, ha belegondolt abba, hogy milyenek lennének egy párként, hiszen... ez sohasem történhetett és történhet meg. Már alig bírta türtőztetni magát és visszafogni érzéseit. De semmilyen gondot nem akart okozni. Nem akart semmilyen nagy bajt. Nem akart semmilyen balhét. Inkább csak meghúzódott a háttérben és nem avatkozott bele semmibe sem. De vajon... meddig lesz erre képes?

- Miért érzem így magam? – gondolta magában, majd elfeküdt az ágyán és a plafont kezdte el bámulni – Hisz' ő csak egy lány... egy különleges lány. Egy hercegnő. Egy hercegnő, aki elcsavarja a fejem és összezavar. Megőrjít.

- Mi van veled, Jimin? – ült le hirtelen mellé Hoseok, mire összerezzent, de nem mozdult meg.

- Semmi – vágta rá azonnal, mire a másik felsóhajtott.

- Tudom, hogy van valami bajod. Az arcodra van írva.

- Magánügy – füllentett.

- Ó... talán lány-ügy? – vigyorodott el, mire az felült.

- Beletrafáltál – sóhajtott fel.

- Ki az illető? – kíváncsiskodott a társa.

Jimin nyelt egy nagyot. Azonnal leverte a víz és hirtelen minden vér kifutott az arcából egy pillanatra. Szíve a torkában dobogott és szinte teljesen eltompította a hallását.

- H-Hwara... - remegtek meg ajkai.

Hoseok szemei a kétszeresére tágultak.

- H-Hogy mi? – akadt ki teljesen – Hwara?

Ezután következett az a bizonyos kellemetlen hatásszünet. Jimin egyre jobban zavarba jött a témától, Hoseok pedig még a fülének se hitt.

- Tehát... - szólalt meg egy perc csend után a barna hajú, miközben nyelt egyet – Szerelmes vagy belé? – halkult el, mire a másik csillogó szemekkel nézett vissza rá.

- Igen – vallotta be – Teljes szívemből szeretem – bólintott, miközben érezte, hogy egy nagy kő esett le a szívéről. Végre valakinek elmondhatta azt, ami bántja őt minden egyes nap.