-Nem hiszem, hogy jó ötlet. - utasított el
-Nem valószínű, hogy ártanál nekik, és talán, neked sem ártana kicsit emberek közé menni. Az öcsém idegesítő tud lenni, de szeretne találkozni veled, kíváncsi rád. És én is szeretném, hogy gyere.
-Joyce, én nagyon régen voltam társaságban.
-Nem probléma. Meséltem rólad, és sokat olvasol, és eredendően udvarias vagy. Nem lehet gond.
-Majd meglátom, rendben? - nézett rám végre
-Rendben. - mosolyogtam rá
-És miért is volt pocsék napod?
-Szóval figyeltél? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva
-Mindig figyelek rád.
-Nem úgy tűnik. - fontam karba a kezem
-Szóval, mi történt? - siklott el megjegyzésem felett
-Csak túl sok volt az ember, és túl sok volt a vér. De túléltem.
-A sulival talán várhattál volna még egy kicsit.
-Már mindegy. Tudod, fura volt nélküled. Hiányoztál. - vallottam be, és hajtottam a vállára fejem nem törődve a véleményével
-Csak tegnap mentél el. - válaszolta, de nem tolt el magától
-Azt hiszem, be kell vallanom valamit, Aaron. - egyenesedtem fel
-Ajaj!
-Inkább nekem, ajaj. És nem szeretném, hogy megint olyan goromba légy velem miatta, én nem tehetek róla, és...
-Mondjad csak, nem leszek goromba, ígérem. - szakított félbe
-Hát, gondolom tudod, hogy nem alszom. Nem nagyon megy, és ha mégis... akkor emlékeket látok. Legtöbbször azt, hogy megölnek, de... volt már, hogy a te emlékeidet láttam. - behunytam a szemem, és vártam, hogy kiakadjon, de a vihar elmaradt -Most akkor nem borulsz ki?
-Mit álmodtál? - érdeklődött feszülten
-Csak azt, hogy Elois meghal. Ennyi.
-Semmi mást? - fürkészett a tekintetével
-Semmit! Tartasz attól, hogy megtudok valamit rólad?
-Tettem dolgokat. Szörnyű dolgokat. Amik után teljesen máshogy néznél rám. - rettegést fedeztem fel a tekintetében
-Nem áll szándékomban kutatni a múltadban. - nyugtattam meg -Amúgyis, már nem olyan vagy.
-Mondod ezt azután, amit azokkal a férgekkel tettem, akik rád támadtak.
-Én nem ítéllek el, semmi jogom hozzá. Ha azt mondod, megérdemelték, akkor az úgy volt.
-Hogy bízhatsz ilyen vakon bennem? - hitetlenkedett
-Tudom, hogy nem vagy rossz ember, csak történt veled egy s más.
-Nem félsz tőlem?
-Egyáltalán. Tudom, hogy nem bántanál.
-Túlságosan naív vagy. Nem ismersz engem. - figyelmeztetett
-Te vagy az, aki nem mesél magáról. - vontam vállat
-Nem jó bolygatni a múltat. - mondta hátborzongatóan
-Hagyjuk inkább. Csak... gondoltam jobb, ha tudod. De az azért érdekelne, miért van ez. - tettem fel burkoltan a kerdésem
-Mert én változtattalak át. Mellékhatás. - vont vállat most ő -De menjünk be.
Ezúttal nem volt bunkó, hanem felettébb kedves. Felsegített a lépcsőről, majd mellém ült a kanapén, és bár ő olvasni kezdett, mégsem volt elutasító, aminek mindennél jobban örültem.
