Változtass meg!-Sergi Roberto fanfiction

Egy átlagos nap

                          ~Coral~
    Unottan nyitottam ki az aquapark épületének ajtaját és léptem be rajta. Mint mindig, ma is hoztam magammal az egyenruhámat, amit itt minden alkalmazottnak viselnie kell.
    Reggel nyolc óra volt, én pedig kilenckor kezdem a műszakomat, úgyanúgy, ahogy minden takarítónő itt.
  A személyzeti ajtón belépve szembe találtam magam Melissaval, aki ugyancsak itt dolgozik.
   -Jó reggelt! -köszön mosolyogva, miközben betuszkolja a saját ruháját a táskájába. Ő már magára öltötte a munkaruháját.
   -Neked is.-adok egy puszit az arcára, majd én is átöltözöm.
  -Tudtad, hogy a hotelba egy focicsapat jön? -kérdezi Mel mosolyogva, miközben kifele tartunk a személyzeti öltözőből.   
   -Eddig nem, de most már tudom.
   -Kíváncsi vagyok, milyen pasik jönnek. Fel kellene már csípnem valakit. -tűnődik.
   -Na, menjük.-forgatom unottan a szemem.                                                  
   -Tuti, hogy lejönnek ide is.-áll meg egy pillanatra álmodozva.
    Az aquapark, ahol én dolgozok, a hotel része, ahol az az állítólagos focicsapat megszállt. Ha valóban a hotelba vannak vagy fognak érkezni, akkor ide is lejönnek.
    Sóhajtva vettem kezembe egy törlőrongyot, meg egy üveg tisztítószert, majd nekikezdtem lemosni az ablakokat.
    Melissa mellém szegődött és ő a nyugágyakat, strandszékeket tisztította.
   -Értesüléseim szerint nagyon jó pasik vannak abban a csapatban. -vigyorog.
   -Oké.
    Csendben takarítottunk tovább, amikor az órára pillantva állapítottam meg, hogy kevesebb, mint egy perc múlva már nyitunk.
                         
                       ~Roberto~
   Fáradtan nyitottam be a hotelszobám ajtaján és raktam le csomagomat. Lustán az ágyba vágódtam, majd megpróbáltam elaludni, de nem tudtam. Annyira fáradt voltam, de mégsem tudtam elaludni. Csak én lehetek ez a szerencsétlen.         
   Hirtelen kopogást hallok az ajtó felől.
   -Gyere! -kiáltom ki.     
   -Megyünk le a medencékhez, csatlakozol hozzánk? -lép be a szobámba az egyik csapattársam, Ivan.
   -Igen. Megyek mindjárt.
   -Oké, a hallban találkozunk. -mondja, majd kilép az ajtón.
   Nyögve kelek fel az ágyból, majd veszem fel a fürdőnadrágomat.     
   Lebatyogok a lépcsőn a hallba, ahol a többiek már hangosan nevetve hülyéskednek.
   -Na végre ide értél, kölyök. -könyököl rám Gerard.
   -Mancsot le rólam, nagypapa. -lököm le karját a vállamról.
   -Na indulás csobbanni! -ordítja el magát Samuel, majd egyszerre indulva szaladva tesszük meg a strandépület és hotel közötti pár száz méter távot, majd egyszerre próbálunk betolakodni az ajtón.
   -Nép! Csitulni! -szól ránk az edzőnk, Ernesto, aki idén érkezett a csapatunkhoz. Eddig Luis Enrique volt a Barcelona trénere, akit mindenki nagyon bírt. Luis viszont nem bírta tovább ezt a stresszt, ami a Barca edzőjeként érte őt és átadta helyét Ernestonak.       
    Lassan bejutottunk a recepcióhoz, ahol ellenőrizték a csapat tagjainak számát, majd mehettünk is be.
    A pénztárcáinkat, telefonjainkat és egyébb fontos dolgainkat az azoknak szánt szekrénybe zártuk, majd, mint az őrültek, egyszerre szaladtunk a medence felé. Óriási csobbanásunkat hallva minden tekintet ránk szegeződött.