Magányos farkas

Vendég

Hosszas beszélgetésünk után Öreg fölajánlotta, hogy maradjak, hálája jeléül és bocsánatkérés képpen a fia miatt. Mondta, hogy van egy szabad faház amit senki sem használ de teljesen tiszta. Nem igazán akarok visszaszokni ahhoz hogy elvagyok kényeztetve így visszautasítottam a házat de most egy kicsit itt maradok Kanadában úgyhogy mondtam neki hogy látjuk még egymást.
Kiléptem a nagy házból és a lemenő nap fogadott. Körül néztem és mindenki sürgött forgott majd megálltak, megnéztek és tovább mentek dolgukra. A tisztás szélén a fiúk tanyáztak, középen pedig Robin állt. Röhögtek, hát valakik megtehetik hogy szórakozhatnak.
Nem vettek észre szerencsémre így nyugodtan mehettem vissza az erdőben. Korgó gyomrom jelezte, hogy igen régen ettem vagyis vadásznom kell. Az erdőre teljes sötétség borult. Az én időm. Az éj leple alatt sikerül vadásznom. Kiéleztem minden érzékszervemet és hosszas várakozás után egy vadkanra lettem figyelmes. Jelenlétem mintha semmis lenne úgy haladtam felé. Ugrásra készültem, s mikor elrugaszkodtam a talajtól tappancsom alatt megroppant a faág így a vadkan észrevett és felvette a támadó pozícióját. Földre érkeztem és a disznó megindult felém. Nem volt elég időm elugrani teljesen előle ezért mellkasomat végig húzta szemfogával. Annyira fáj, hogy nem bírok mozogni pedig most igencsak fontos lenne. Az állat visszavonulót fújt lsbgyorsan elillalt. Egyensúlyomat elvesztve estem a földre. Étel hiányában nem igen maradt sok erőm és még regenerálodnom kell és ez plussz energiát jelent. A seb szinte csontomig hatol. Már nem tudok mit tenni csak aludni és várni, mi lesz.

A fájdalom miatt nem aludtam semmit sem, csak nyöszörögtem. Egyre több vért vesztek és nem tudok gyógyulni sem. Próbáltam járásra bírni magamat de még fölnyomni sem tudtam magam a földről. De valamiért nem estem kétségbe, tudom, hogy ebbe nem halok bele.A Nap lassan fel kel, így az éj állatai nyugovóra térnek, míg a nappaliak lassan ébredeznek. A madarak éneke hallatszódik legelsőként legvégül a tücskök ciripelésé. Éhségem még mindig nem nyugodott, fáradt vagyok de sebem már kismértékben de gyógyul.
Léptek zajára lettem figyelmes, de észrevételeim szerint nem állat.
-Nahát kit látnak szemeim!-szólalt meg....nem tom ki.- Mi történt veled?-hangjában aggodalmat véltem felfedezni.
Arcát nem láttam mert háttal voltam neki. De biztosra tudom hogy nem Robin az.
Válaszára nem feleltem, de szükségem van most a segítségére.
-Most megkérdezem még egyszer, mi történt veled?
-Kicsit összevesztem röffel, mert megakartam enni.
-Tényleg tudsz beszélni! Vagyis Robin tényleg nem hülyéskedett. Na és mióta vagy így?
-Tegnap este.
-Te tudod milyen kibaszott hideg van itt kint este?
-Nem.
-Jól van hagyjuk most ezt, beviszlek és ellátom a sebeidet.-gyomrom hangosan jelezte, hogy már régen ettem-És ételt is kapsz.
Szembeállt velem, és végre megpillanthattam arcát. Alám helyezte kezeit majd felemelt.
-Egyébként Alex vagyok. Te mindig is ekkora voltál?
-Aha.
-És kit ismerhetek meg személyedben?
-Agatha, Agatha Hill.
-Ooo...Vagyis akkor, te lány vagy. Értem. Rob nem mondta.
-Szerintem fel se fogta, hogy nem véletlenül lett taknyos a feje. Már azt is nehezen fogta fel hogy ismerem az apját és hogy közétek való vagyok. Mindig ilyen idióta egy teremtés?
-Hát, legtöbbször az. De vannak jobb pillanatai is.
Többet nem szóltunk egymáshoz. Az út rövid volt, de egy örökké valóságnak tűnt.
Berúgta a faház ajtaját és letett az egyik ágyra. Az egyik szekrényből elővett egy elsősegély dobozt. Jobban megnézte sebemet és elgondolkodott valamin.
-Ezt összekéne varrni, de akkor lekéne vágni a bundádat azt meg nem akarom.
-Tégy azt amit jónak látsz.-adtam neki szabad kezet.
Megsimogatta fejemet majd gyorsan levette róla és elövett egy lázmérőt.
-Tards meg a szádban!-utasitott rá.-Ezt én fejlesztettem ki- mutatott rá a mérőre.
Kivette a számból és megnézte mennyit mutat.
-Nagyon lehűltél, nem fázol?
-Nem.
-Ezzel akkor később foglalkozom. Kérsz fájdalom csillapítót míg megcsinálom?
-Nem, mondtam, hogy csinálj amit akarsz.
Nem kérdezett többet, neki látott a munkához. Bundámat nem vágta le de nehezen tudta fertőtleníteni a sebemet és összeőlteni. Az elején még nagyon fájt majd kezdtem megszokni és már nem is éreztem. Biztonság esetére még be is kötözte nekem. Gyomrom megint hangot adott magának. Alex kiment a házból 10 perc múlva egy óriása nagy darab hússal érkezett vissza.
-Tessék a tegnap esti maradék, csak ennyit tudtam elhozni a konyháról.
-Köszönöm.
Elém rakta az ételt de már nem igen volt étvágyam, valamiért undor töltött el.
-Nem eszel?
-Később, nem probléma?
-Nem. Nem fogsz átváltozni? Vissza, emberi formába?
-Nem-néztem barna szemeibe. Csalódottság tükröződött szemeiben.-Miért?
-Kiváncsi vagyok, hogy milyen vagy és nem csak farkas formában.
-Egyszer talán.-mondtam titokzatosan.
-Még megvizsgállak egy kicsit közben nyugodtan pihenjél!
-Rendben.
Lehunytam szemeimet és magamba szippantottam a szagokat, hallgatóztam, majd végig szemléltem a szobát is.
-Megjöttünk Alex!-ordibáltak fejhangon a kinti emberek.