Invisibly |Láthatatlanul| - - - - Függő - - - -

2.fejezet

Annyira korán kellett kelnem, hogy szinte alig aludtam valamit. Este miután bementem a szobámba duzzogtam egy sort utána pedig olvastam. Fél órát terveztem, de a végére valahogy azt vettem észre, hogy lassan kelnem kell, de még le sem feküdtem.
Reggel éppen a pultnál szürcsölgettem a tejeskávémat, amikor anyáék jöttek ki a szobájukból. Anya odalépett hozzám, arcon puszilt és már száguldott is tovább reggelit csinálni.
-Hánykor akartok indulni?-még fél álomban voltam, szóval valószínűleg csak valami dörmögés féle hallatszott a mondandómból.
-Berni ébresztd fel a nővéredet, mert reggeli után indulunk.-végül is a kérdésemre megkaptam a választ, csak épp nem erre számítottam.
-Már olyan korán?
-Igen. Muszáj, ha nem akarunk az éjszaka közepén hazaérni.
-Jó akkor szóljatok ha reggeli, addig gyorsan elkészülök. Vagyis inkább megpróbálok.
-Jó, de a nővéredet el ne felejtsd felkelteni!-kiabált utánam apa, amikor én már a szobámnál jártam.
Átváltottam superman-be és fel-alá száguldoztam a szobám és a fürdő közt. Magamra kaptam egy kék-fehér csíkos pólót, világos farmert és egy fekete félzárt cipőt. Az ékszereket már az étkezőbe húzgáltam a katomra.
-Cintiával mi van?
-Ó basszus...-a nagy rohanásban kiment a fejemből Cintia. Sikeresen elfelejtettem felkelteni és ezért biztosan később indulunk.
Berohantam Cintiához és rázni kezdtem, hogy keljen már fel. Egy idő után kinyílt a szeme és úgy nézett ki mint aki ébren van.
-Mégis mi a francér rázol fel hajnali fél hatkor?-torkolt le egy perc alatt.
-Ma megyünk vissza a régi házba és reggeli után indulunk.
És pont ebben a pillanatban kiabált apa, hogy kész a kaja.
-Nem gondolod, hogy hamarabb kellett volna keltened, hogy talán el is tudjak készülni?
-Jó, jó tudom de kiment a fejemből.
-Gratulálok. Mondd meg anyának, hogy csomagolja be a reggelimet, máskülönben nem leszek kész. Majd út közben megszem.
Kiviharzottam a konyhába és átadtam az üzenetet. Leültem az asztalhoz és belekezdtem az evésbe. Cintia hozzám hasonlóan rohangászott a lakásban, mert nem találta a cuccait.
-Kislányom fejezd mar be ezt a kapkodást!-úgy tűnt, hogy apa kezdi unni a dolgot, mert eléggé ingerült volt.
-Egyébként gondolkoztam és arra jutottam, hogy nektek nem is muszály jönni. Mi is be tudunk pakolni ketten.-szólalt meg hirtelen anya.
-Most ez komoly?-néztem rá idegesen.
-Igen.
-És ezt nem tudtad volna hamarabb mondani? Mondjuk az előtt, hogy kishíján kitörtem a bokámat a rohanás közben?
-Na jó vegyél vissza. Inkább örülj.
-Jó, bocsánat. Szólok Cintinek, hogy leállhat a kapkodással.
Felálltam az asztaltól és odacsoszogtam Cintihez.
-Anya most mondta, hogy nem kell mennünk ha nem akarunk.
Na igen. Nem hiába vagyunk testvérek, Cintia ugyanúgy reagált, ahogy én...Kiakadt.
-Na jó ezt nem gondoljátok komolyan, hogy először felrángatsz hajnalban, kiszaladgálom a tüdőm és erre közlöd, hogy ezt mind feleslegesen csináltam!
-Héj, ne velem ordibálj én sem tudtam semmiről!
-Menj ki a szobamból!
-Nehogy már rám haragudj!
-Menj ki!
Becsaptam magam után az ajtót és vissza mentem a konyhába.
-Cintia kiakadt, valószínűleg egész nap hisztizni fog.
-Akkor ha nem muszáj nem megyek, inkább tanulgatok  meg majd elsétálok megnézni a sulit. Hívom Annát is,hogy ne menjek egyedül. Ő úgyis ismeri a terepet.
Miután anyuék elindultak, felmentem a szobámba, bedobáltam ezt-azt a táskámba és útnak indultam. Először Annát még meg kellett kérdeznem hogy egyáltalán ráér-e, ezért megkerestem a házukat és bekopogtam. Amikor ajtót nyitott, először meglepettség látszott az arcán, de hamar átváltott mosolygásra.
- Szia.
- Szia. Nem zavarlak?
- Dehogy! Gyere be!
- Nem köszi, csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem megnézni a sulit, meg sétálni egy kicsit, persze csak ha ráérsz.
- De, persze, van! Gyorsan felöltözök, addig sem jössz be?
Bólintottam és beléptem a látszólag aprócska lakásba. Én leültem a nappaliba, Ő pedig elviharzott öltözni. A nyakamat nyújtogatva néztem körül. Egy gyönyörű bőr kanapé előtt egy sötét dohányzóasztal állt. Azon pár ötletes dísz volt és egy családi fotó. Mivel még sosem láttam Anna családját, tekintettel arra, hogy igazából még őt sem ismerem régről, nagy érdeklődéssel vizslattam.
Anna leginkább az anyukájára hasonlít, de a szeme az egy az egyben az apukájájé. Karácsonykor készülhetett, mert a háttérben egy feldíszített gyönyörű fenyő díszelgett. Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hány éve készülhetett, amikor belépett Anna.
- Kész vagyok, mehetünk. - fekete-fehér csíkos felsőt vett fel egy magasított derekú rövidnadrággal.
Út közben jutott eszembe, hogy nem hoztam magammal vizet és Anna kezében sem láttam.
- Nincs a közelben valami hely, ahol lehet inni?
- Hogyne lenne, ez egy nagy város.
Beültünk egy kávézóba ahol a légkondi mellett egyáltalán nem érződött a kinti kánikula. Szívem szerint maradtam volna még, de kifúrta az oldalamat a kíváncsiság.
Igaza volt Annának, a suli szinte ott van a házunk mellett, maximum 10 perc séta.
- Szerinted be lehet menni az épületbe?
- Nem hiszem, de nem néztél körbe a beiratkozásnál?
- Nem voltam ott, anyáék intézzék.
Egy bólintással jelezte, hogy érti eközben pedig egyre közelebb mentünk a bejárathoz.
- Egy próbát megér. - szólt és lenyomta a kilincset.
Nem jártunk sikerrel. Ahogy azt sejteni lehetett, zárva volt.
- Nem baj akkor menjünk körbe rajta és közben nagyjából megpróbálom elmagyarázni, hogy mi hol van.
Lassan sétáltunk az épület körül, közben Anna mutogatva magyarázta a legfontosabb tudnivalókat.
Miután végeztünk, még egyikünknek sem volt kedve haza indulni, szóval tovább sétáltunk. Már elmúlt dél és szinte még semmit nem ettem.
- Nem vagy éhes? - néztem Annára.
- De, együnk. Szereted a kínait?
- Maradjunk annyiban hogy megeszem.
- Van egy tök jó kínais a közelben, jó ha ott eszünk?
- Persze.
A kajálda ajtaján belépve hirtelen megcsapott az étel illata és kordult egyet a hasam. Gyorsan leültünk az egyik boxba és rendeltünk magunknak. Aránylag gyors volt a kiszolgálás, nem kellett tovább éheznem.
Az ebéd közepén tartottunk, amikor egy csapat srác jött oda hozzánk. Valószínűleg ismerhették Annát, mert hangosan köszöntek neki.
- Sziasztok. Hát ti?
- Jöttünk enni, meglepő módon. - röhögött az egyik. Anna csak idétlenül vigyorgott rajta.
- Szorítotok nekünk helyet?
Mindketten beljebb csúsztunk, mire mind a négyen lehuppantak. Egy barna, már szinte fekete hajú srác ült mellém. Vigyorogva nyújtotta a kezét.
- Helló, Zalán vagyok.
- Berni. - ráztam meg a kezét. Így, hogy jobban szem ügyre tudtam venni a fiút, meglepetten vettem észre, hogy nagyon ismerősnek tűnik.
- Nem találkoztunk már valahol?
- Nem hinném. Vagyis várj! De. Az IKEÁban, én voltam a pénztáros.
- Igen, nagyon ismerős voltál.
Akkor ezt megbeszéltük. Nem tudom meddig ülhettünk ott, de már lényegesen tovább voltam, mint akartam lenni. Angoloznom kellett volna ma, hiszen ezért maradtam itthon.
- Szerintem én lassan megyek, de Te maradj nyugodtan. - szóltam Annának.
- Nem, megyek Én is veled, elszaladt az idő.
Elköszöntünk a többiektől és haza indultunk.
A nap további részében angoloztam, később pedig bementem Cintiához.
- Miújság? - ültem le az ágyra.
- Olvastam, most meg készülök megnézni valami filmet. Csatlakozol?
- Persze.
Odacsúsztam mellé és elindítottuk a LOL-t.
Mikor anyáék haza értek, vacsiztunk és mindenki elmesélte a napját. Az övék volt a legzsúfoltabb. Ma Cintia mosogatott, addig én lezuhanyoztam utána pedig lefeküdtem.
Már félálomban voltam amikor értesítést jelzett a telefonom. Facebook barát felkérés: Kántor Zalán
Gyorsan visszigazoltam és mély álomba zuhantam.