Nemezis

2

- Ez nagyon durva volt. - rázta a fejét Gin, miközben beindította a motort. Nem szóltam semmit. Minnél hamarabb el akartam tűnni innen. - Hé, Tessa! Jól vagy? - fordult felém.

- Jól leszek. - biccentettem. - Csak húzzunk innen.

Gin bólintott és kikanyarodott.

- Sajnálom. - szólaltam meg végül. - Hogy nem kaptál választ a kérdéseidre.

- Viccelsz? Azok után ami ott történt, még örülök is neki. Nagyon ijesztő volt az a kártyás dolog. Mármint mennyi az esély arra, hogy négyszer egymás után ugyanazok a lapok jöjjenek ki? - ráncolta a homlokát. Indexelt és bekanyorodott egy utcába.

- Fogalmam sincs. - vallottam be. - Talán csak valami trükk volt. Tudod, az ilyen kuruzslók tudnak ilyesmiket.

- Nem hiszem. Ő is meglepettnek tűnt. - magyarázta Gin.

- Lehet, hogy jó színész.

- Talán. - bólintott. - De akkor honnan tudott a Marcusos dologról? - fordult felém. Ledermedtem. Megpróbáltam mély levegőt venni, de valahol félúton megrekedt. Éreztem, ahogy a torkom elszorul és a mellkasom elnehezül. - Basszus, Tess ne haragudj! Nem gondolkodtam. Komolyan sajnálom! - mondogatta Gin.

- Nem baj. Egyszer majd túl kell tennem magam ezen. - mondtam lassan.

- Túl fogod. De megértem, ha nem tudod. Az ilyen dolgokon nem könnyű. - mondta együttérzőn és az egyik kezét a kormányról levéve az enyémre helyezte és bátorítóan megszorította. - Sajnálom, hogy felhoztam. - mondta újra.

- Semmi baj. -ismételtem. - Egyébként meg nem tudott a dologról. Vaktában lövöldözött. Úgy értem, nagyon kevés olyan ember van, akivel ne történt volna soha olyan dolog, ami mély nyomot hagyott benne. Ami meg a nagy döntéseket illeti.. arról már azt hiszem elmondtam a véleményem. Ez relaítv. Van akinek az is nagy döntés, hogy levágassa-e a haját vagy ne.

- Le ne vágasd a hajad! - ragadta meg Gin a dolog kevésbé lényeges felét.

- Nem állt szándékomban. - nyugtattam meg.

- Hú, oké. Mert a te hajad az enyém helyett is szép. - jegyezte meg. Elmosolyodtam.

- A te hajad is szép.

Gin horkantott, de nem ellenkezett. Gin egyébként nem szolgált rá a nevére. A haja egyáltalán nem volt vörös, ahogy arra a Ginger név utal. Barna haja volt sápadt bőrrel és halvány zöld szemekkel. Az arca teli volt szeplőkkel, amikről állandóan hangoztatta, hogy "mennyire ostobák és zavaróak" de közben nagyon jól tudtam, hogy imádja őket. Nálam kicsivel magasabb volt, de formásabb is. Mondjuk azt nem volt nehéz. Azóta semmihez sem volt kedvem igazán. Akkor egy olyan változás ment végbe bennem, ami sajnos visszafordíthattlannak bizonyult. Nem érdekelt már a hajam, a körmeim, a ruháim, a viselkedésem. Régen csinos voltam. Most... kinéztem az ablakon és a tekintetem megakadt a tükrön. A hajam szőke volt, nem olyan tejföl szőke, hanem inkább napsárga. Apu régen mindig Csibének hívott, mert szerinte épp olyan volt a színe, mint a kiscsibéknek. A szemeim kékek voltak, az orrom pisze, a fogszabályzó miatt pedig a fogaim egyenesek és rendezettek voltak. Amikor hordtam a fogszabályzót utáltam. Most is utálom, de azért amit tett a fogaimmal. Nem akartam szép fogsort. Túlzottan hasonlítottam rá és ettől felfordult a gyomrom.

- Elmenjünk a Rioba? - fordult felém Gin.

- Most nincs kedvem. Fáradt vagyok.

- Oké. - bólintott. - Mehet a Despacito? - fordult felém vigyorogva, amikor megint váltott a zene.