Nemezis

4

Hirtelen pánikba estem. Te jó ég! Itt vannak! A pillantásom a tükrömre siklott. Egy egyszerű nyári ruha volt rajtam, mivel július lévén nem volt meglepő a negyven fok sem. A hajamat hevenyészett kontyba kötöttem a fejem tetjén és nem viseltem semmilyen sminket. Elbizonytalanodtam. Nem akartam, hogy igénytelennek tartsanak, de kiöltözni sem szerettem volna. A francba, Gin! Hol vagy?

Bár talán nem is volt akkora baj, hogy nem volt itt. Az izgatott hangulatával csak még tovább fokozta volna az idegességemet. Ismét kinéztem az ablakon. 

Kiszálltak! Kiszálltak!

Karen és...ő. Ilyen távolságból nem tudtam megállapítani az arcán lévő kifejezést, de a napszemüvege amúgy is eltakarta a fél arcát. Volt velük még két alak, egy férfi meg egy kislány. 

Biztos a család másik fele. - tűnődtem el.

- Tess! Megjöttek! - kiáltott fel apu.

Tényleg? Na ne! - horkantottam magamban gúnyosan, de hangosan csak ennyit mondtam.

- Egy pillanat és megyek! 

Még egy pillantást vetettem a tükörképemre. Gyorsan kirántottam a hajamból a hajgumit és megráztam a fejem. A hajam hosszú volt, és hullámos. Göndörnek nem neveztem volna, de a szimpla hullámosnál azért élesebb kunkorok voltak benne. Az ujjaimmal gyorsan végigszántottam párszor a tincseimen aztán mielőtt még meggondolhattam volna magam kiléptem a szobámból. Meztelen talpam szinte semmilyen zajt nem csapott a folyosón, így tisztán hallottam az ajtó nyitódását és Karen hangját. A gyomrom idegesen rándult egyet. Talán mégsem volt olyan jó ötlet. 

Ajj, Tess, ne légy ilyen ostoba! Semmi sem fog megváltozni azzal, hogy ez a srác idejön. Amúgy sem olyan nagy szám! - korholtam magam. 

A kezeimmel végigsimítottam a ruhámon és gyors, nesztelen léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn. 

- ... már mindent előkészítettünk, de majd ha lehet kérnék egy listát arról, hogy Shawn mit nem szeret. A lányom, Tess nagyon jól főz, és a tiramisuja isteni és... ó, és már itt is van. - fordult felém hirtelen apu és rám mutatott, ezzel minden figyelmet rám irányítva.

- Öö, helo! - intettem tök bénán a tekintetemet végighordozva mindenkin. Az utolsó lépcsőfokon álltam és magamban azon imádkoztam nehogy a lábaim felmondják a szolgálatot, mert egy művészi borulás elég knos lett volna. 

- Tessa, drágám! - indult meg felém mosolyogva Karen. Legnagyobb meglepétesmre megölelt.

- Ó, Karen, jó napot. - viszonoztam a gesztust megilletődve. 

- Olyan jó látni téged! - tolt el kicsit magától és mosolyogva a szemembe nézett. Zavartan követtem őt. Úgy tűnt kifejezetten örült nekem. Vagy annak, amit tettem érte. A mosolyától kicsit felengedtem és kevésbé éreztem rossz dolognak, hogy rávettem aput erre a dolgora.

- Tessa, ő a férjem, Manuel. - húzott oda a férfi elé. 

- Örvendek. - fogott velem erősen kezet.

- Én is. - erőltettem mosolyt az arcomra. 

- Ő pedig a lányunk, Ali! - intett mosolyogva a lány felé Karen.

- Szia, Ali! - intettem neki, de ő csak dühösen meredt rám. Értetlenül fordultam Karenhez.

- Kicsit neheztel, amiért Shawn itt marad. - magyarázta.

- Ó. Sajnálom. De ez szükségszerű. - néztem bocsánatkérően a kislányra, de ő kitartóan fixírozta a padlót.

- Ugyan, drágám nem a te hibád. Az egyetlen felelős itt, ez a rosszcsont! - intett a fejével abba az irányba Karen, ahol Shawn állt. Szándékosan nem néztem rá eddig, de most muszáj volt.