Egy rémes este

Egy szörnyű este

Nem szeretek bulizni és nem szeretem az alkoholt de talán a 18. születésnapomon kibírok pár órát. A barátnőim nem hagyták, hogy otthon töltsem egyedül, filmeket nézve ezt a "jeles" napot. Így most itt állok koronával a fejemen a nagy tömegben és kínosan érzem magam. Dorothy, Bogi, Annie és Vivian. A legjobb barátaim. A második vodka lime-om már éreztette a hatását és kezdtem elengedni magam. Hajnali egyet mutatott az órám és úgy éreztem ideje lenne hazamenni. A többiek nem egyeztek a véleményemmel úgyhogy tovább táncoltunk. Fél óra múlva már fájt a fejem a dübörgő zenétől és a villodzó fényektől. Szóltam a többieknek, hogy kimegyek egy kicsit a levegőre de ők csak bólogattak. Lehet nem is hallották amit mondtam. Átfurakodtam a tömegen és végre valahára kiértem az épületből. A csend azonnal körbevett és a hideg levegő kitisztította a fejem. Elővettem a telefonom és sétálás közben ránéztem a facebookra. 78 születésnapi köszöntés, kivéve tőle. Lezártam a képernyőt és már fordultam volna vissza amikor valakibe beleütköztem. Egy 20as éveiben járó fiú volt. Elöntött egy rossz érzés. Túl közel állt és alkohol szagot árasztott.
-Szia cica, hát te mit csinálsz itt kint egyedül?- kérdezte.
- Ééén één csak kijöttem kiszellőztetni a fejem de a barátaim már várnak szóval megyek is - mondtam.
De ahogy elmentem volna mellette kitárta a karját és elállta az utam.
-Nyugi, egy kicsit még biztos tudnak várni.
Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Így elkezdtem kotorni a táskámban a bors spraym után.
-Sajnálom tényleg mennem kell -mondtam lehajtott fejjel és tettem még egy próbálkozást, hogy elmenjek mellette. Megragadta a karom -Mondom nem mész sehova te hülye ribanc- üvöltötte. Elkerekedett a szemem és cselekedtem. Belefújtam az arcába. Rögtön elengedett és az arcához kapott én pedig futásnak eredtem. Már láttam a szórakozóhely bejáratát, amikor valami avagy valaki hátulról leterített. A földre estem. Segítségért kiálltottam. A támadó elkezdett hozzám kiabálni és undorító dolgokat mondani. Én pedig csak sikoltottam. Miközben a földön feküdtem a 80 kilós emberrel a hátamon, olyanok jutottak eszembe, hogy ha ezt most nem élném túl abba anyukám belehalna és a barátaim itt fognak rám találni és egész életükben magukat hibáztatnák. Amikor egyszer csak már nem volt rajtam az az elmebeteg és kaptam levegőt. A hátamra fordultam és láttam a megmentőmet ahogy leteríti a támadót majd odaszól nekem.
-Hívd a rendőrséget.
Ismerős volt a hangja.