Badboy from Bradford

Rajta

5:50
Már megint.. Az az átkozott ébresztő. A régen még kedvencemnek ítélt szám mostanra már a az agyvérzést váltja ki belőlem. Fölébresztem magam, elvégzem a reggeli rutinom és egy óra múlva elindulok otthonról.
A buszon a fülembe dugom a fülhallgatómatómat és próbálok tudomást sem venni a körülöttem zajló dolgokról.
Beérek a suliba, eltöltök 8-9 órát az iskolának nevezett börtönben és hazajövök.
Ebédelek, nekiállok tanulni.
Végzek a tanulással, elmegyek fürödni.
Kijövök és alszok.
Kész. Most lett elég.
Borzalmasan monotonok a napjaim. Nincs senki aki felvidítana, vagy egyszerűen akivel tölthetnék együtt egy kis időt. Minden lánynak van barátja a gimiben, csak nekem nincsen. Mindig csak rajta gondolkozok. 1 éve volt de nem tudom elfelejteni.
~Visszatekintés~
Nyíltnap van a suliban ahova menni szeretnék. Az igazgatónő körbevezetett minket az iskolán, és mikor a tankonyhához értünk olyan történt velem amit még én sem hittem el.
Egy nagyon magas, fekete hajú, borostás fiú állt előttem. Totál az ideálom.
Csak néztünk egymás szemébe és olyan volt, mintha megállt volna az idő. Szemezésünket hangos kiabálás szakította meg.
-ZAYN! ZAYN!
A fiú még ezek után sem fordult meg, mire a barátja megrángatta izmos vállait.
Mikor visszafelé mentünk már nem volt ott..
- Clar!- szólítottam meg barátnőmet, Clarissát. - láttad azt a nagyon magas fiút?- haraptam bele alsó ajkamba.
- Igen Nad. Kár, hogy nem tudjuk a nevét.- sóhajtott.
- Zayn a neve.- mosolyogtam.
- Ezzel nem mész túl sokra szívem, ezer millió Zayn van még a világon. Hogy találnád meg?- kérdezte
- Bízz bennem, meg fogom találni.- jelentettem ki.
Hazamentem és próbáltam megkeresni. Egy abba a suliba jaró ismerősöm ismerősei között találtam rá. Bejelöltem és nagyon jóba lettünk. Mondta, hogy alig várja, hogy oda menjek a suliba és találkozzunk.
Első pár hétben:
Sokszor összefutottunk szünetekben, de sosem köszönt. Azt hittem, hogy nem ismert meg.
~Vissza a jelenbe~
Azóta eltelt fél év, és rá kellett jönnöm, hogy megismer, csak nem akar velem beszélni.
A felismerés.
A legrosszabb dolog a világon, mikor el kell fogadtatnod magaddal a rideg valóságot, és szétoszlatni a boldogság ködöt.
Naaa térjünk vissza.. 
Mint mindig, mentem órára a füzetemmel a kezemben. A barátnőim előbb lementek, úgyhogy egyedül kellett átküzdenem magamat a sok felsőbbéves között. Zayn terme azon az emeleten van, úgyhogy utálom ha oda kell mennünk.  Elhaladok a termük előtt és hát mit ad isten pont akkor lép ki az ajtón.
Basszus.
Egymás szemébe nézünk, majd én gyorsan leveszem róla a szememet, de én továbbra is érzem magamon égető tekintetét.
- Nadine?- hallottam meg kérdő hangját. A szívem megállt egy pillanatra. Nyeltem egy nagyot és hátrafordultam.
- ii-igen?- kérdeztem vissza remegő hanggal.
- Ömm..- kezdte el vakarni tarkóját- emlékszel még rám? Régen sokat beszéltünk, és még mondtam is, hogy alig várom, hogy a sulinkba gyere. És hát itt vagy és már számtalanszor néztelek, de sosem láttam rajtad, hogy akarnál- e még velem beszélni, úgyhogy remélem, hogy most nem csesztem el ezzel mindent.- hadarta el a végét.
Akaratomon kívül is, elnevettem magam.
-Igen Zayn emlékszem rád, csak tudod te egy végzős badboy vagy és nem gondoltam volna, hogy te szeretnél velem beszélni.- mondtam, miközben a cipőm orrát vizsgáltam.
- Nem kell tőlem félni. Nem vagyok én badboy.- éss igeen.. megvillantotta gyönyörű mosolyát.
- Örülök, hogy tisztáztuk, de már borzalmas késésben vagyok óráról úgyhogy ömm... majd ömm beszélünk szünetben, oké?- kérdeztem
- Oké kicsi!- kacsintott.
Úristen ez tényleg megtörtént?