Két idegen - Egy lehetetlen szerelem [SZÜNETELVE]

4. Még hazúdj

Minden okkal történik! Ezt mondta. Kezdtem el hinni csak nem értettem mi az értelme...Ha van is egyeltalán értelme. Én nem hiszek ezután biztos nem.
Egy hétig minden rendben volt,   aztán... aztán már nem...
Baleset történt. Hollyval. És én nem is látogathattom meg a kórházban mert nem engedik a szüleim. "Minek menél te oda? " kérdezi anyám. Hát, nem is tudom ez lenne a feladatom mint barátnője, hogy mellete legyek. Aggódom, nagyon. A tesója szokott időnként fel hívni, de nem mond sokat. Csak hogy jól van, meg gyógyul, ne aggódjak. Valahogy nem hiszem hogy egyet is értene azzal amit mond.

Mindig kerültem az embereket mert vissza húzódott fajta lány vagyok így mindig egyedül is voltam. Aztán idén új súliba kezdtem járni és megismerkedtem az éppen most haza érkező Hollyval. Ő az a fajta lány aki minden hova be tud illeszkedni és mindenkivel egyezik semmi álarc nélkül, de ő mégis engem választott. Ha jól át gondolom a dolgot...soha nem engedtem magamhoz senkit még a szüleimet is folyton ellőktem mert nem akartam hogy megtudják milyen szerencsétlen gyerekük van. De neki mégis sikerült a legjobb barátnőmé válnia csak pár hónap alatt. Még soha nem halt meg senki a családomban a szereteim közül, nem tudom milyen lehet. Nem tudom mit érezhet Lucas ha az apjára gondol... Nem tudok róla semmit mégis úgy érzem csak ő ért meg. Mert tugya milyen a magány.

Pár nappal később Holly jobban lett és az anyukája meg engedte hogy el menyek hozzá. Nagyon jó volt újra látni őt. Sápadt volt az arca mégis úgy mosolygott mintha kutya baja lenne. Mindig felvidit a végtelen boldogságával, csak ha tudnám honnan meritti...
Az elmúlt két napban állandóan vele voltam, otthon megint veszekedtünk, de persze más miatt. Néha nem tudom mit is mondjak úgyhogy semmit sem mondok. "A kis hibát mindig másban keresük,  hogy magunkban a nagyobbat leplezzük"

Anyukám elküldott tejért mert el fogyott úgyhogy mehetem vásárolni is. Nem volt sok kedvem hozzá. Fáradt voltam, inkább ki készülve. Sok volt ez már.Erősen sütött a nap. Csillogott minden amire csak rá esett fénye. Lassan sétáltam a siettő emberek között. Aztán egyszer csak fel figyeltem egy ismerős arcra abban a bizonyos busz megáloban. Csak fél oldalból láttam de úgy is felismertem, Lucas.
Közelebb mentem hozzá majd erős hangon megszólitottam.

- Szia!