1. Fejezet - Tokyo három szemszögből

194 7 1
                                    


Ez a történet, amiben jómagamat állítottam be a főszereplőnek elég érdekes fonalakon haladt. Elég nehéz elmagyarázni a helyzetet, de annyit mondhatok, hogy szemtanúkat és résztvevőket (velük együtt engem is) kikérdeztek a történtekről és magnóra vették az elmondásunkat. Csakhogy én vettem a fáradságot és a mások állításaira támaszkodva összeraktam a történetetnek azon részeit, ahol én nem voltam ott. A kikérdezések közepette akadtak apró problémák, de sikerült őket kiküszöbölni. Ha nem bánjátok, nem a legelejéről kezdeném életem kalandját, hanem már azonnal a lényegre lépnék.

[Minden résztvevő beleegyezett a meghallgatásba és elutasította az adatokkal való visszaélés felhasználását.]

[Felvétel #1]
[Kaneki Ken,
Mitsuki Hidana,
Touka Kirishima és
Nishiki Nishio elmondása alapján]

A cipőm halkan kopogott Tokyo zsúfolt utcáján. Körülbelül délután 5 óra fele járhatott az idő. Az ég tiszta volt, egyetlen felhőt sem véltem rajta látni. Az emberek és az autók elhalmozták a főutcát, aminek következtében hatalmas hangzavar törte meg a csendet. Minden átlagosan ment volna ha hirtelen a hasam meg nem kordul. Ledermedtem és összeszorult a gyomrom. Ilyedten kezdtem el rohanni az utcán, és próbáltam nem figyelni a fejemben elhangzó csábító gondolatokra. Sosem jelentett jót ha éhes voltam. Az egyetlen helyre tartottam ahol csillapíthatom az étvágyamat anélkül, hogy bárkinek baja esne. A pupillám kitágult, és éreztem hogy összeszorul a tüdőm.
- Nem történhet meg.... - türtőztettem magam. Egyre sebesebben szeltem az utcákat, és addigra már könnyeztem az éhségtől. Befordultam az egyik utcán és egy jól ismert kávézó állt előttem. Két emeletes volt, rendezett külsővel és krémszínű falakkal. A halvány fényű lámpák békésen világították meg a bejáratot. Ám korántsem volt ilyen nyugalmas a helyzet. Amint a kávézó felé rohantam éreztem hogy a szemem színt vált és élesebbek lesznek a hangok körülöttem. Letéptem a bejárati ajtót és berontottam a kávézóba. Szerencsémre nem voltak ott emberek, és már a zárás idelye is lassan eljött. Bár ez nem érdekelt annyira mint ami épp velem történt.
Egy asztalnak támaszkodtam és hörögve ordítottam.
- ADJATOK VALAMIT ENNI!! NEM AKAROK MEGÖLNI SENKIT!
A kávézó visszhangzott az ordítástól. A pult mögött szorgoskodó lilás-kékes hajú lány kezéből kiesett a csésze. Az egyik fotelből egy szemüveges, szőke hajú fiú nézett fel rám csodálkozva. Nyáltól csöpögő szájjal felnéztem, és csak akkor láttam meg, kinek is az asztalára támaszkodtam. A velem szemben ülő 19 körüli fiú az ülőgarnitúrába fúrta magát, hogy minél messzebb jusson az izzó tekintetemtől. Szürke szeme tágra nyílt, fekete haja éppen csak belelógott. Minden izma megfeszült az előtte lihegő veszett szörnyetegtől, vagyis tőlem, ha hívhatom azt még magamnak ami akkor voltam. Az asztal megremegett amikor rácsaptam, a rajta lévő kávé pedig felpattant a levegőbe és a fiú egyszerű, fekete-fehér pincér beütésű ruhájára fröccsent. Nem tudtam más hangot kiadni, csak egy lányhoz egyáltalán nem illő torokhörgést, amitől a fiú kiesett a padból. Nem tudtam hogy egy "hörr" lehet ennyire ilyesztő. Hirtelen egy erős és határozott kéz szorította meg a jobb felkaromat és elhúzott az asztaltól, kihasználva hogy részleges kómába estem saját magamtól. A fiú úgy nézett utánam, mintha a legrosszab rémálma lennék. A kéz, ami egy magabiztos archoz, kékes hajhoz és okos szemekhez tartozott, magabiztosan húzott fel az emeletre és fegyelmezéshez hasonlóan szólított meg.
- Mitsuki Hidana! Mi a fenét csinálsz?
- É...é..! - tikkelt a szemem az éhségtől.
- Oké, értem én! - tolt meg az emelet felé, és a kezembe nyomott egy fura csomagolású tárgyat.
- Edd meg a szobádban, aztán ha normális leszel gyere vissza! - azzal leballogott a lépcsőn.
Remegő kézzel nyitottam ki a szobám ajtaját és berohantam. Körülbelül 18 másodperc alatt kebeleztem be a csomag tartalmát, ami nálam nem volt meglepő. Azonnal éreztem a változást. A gyomrom megnyugodott, és a szivem újra a normális tempójában vert. Kitisztult a látásom, és már nem zúgott a fülem. Miután megbizonyosodtam róla hogy minden normális lett rajtam, bementem a fürdőszobába. A szoba fehér volt, a sarokban állt egy zuhanyzó, mellette a WC. A másik oldalon, az apró ablak alatt állt a kézmosó. Odamentem és lemostam az arcomat hideg vízzel. A lefolyón vörös vér folyt le, keveredve a vízzel. Fájdalmasan sóhajtottam és megtöröltem az arcomat. Kiléptem a fürdőszobából és körbenéztem. Minden a helyén volt. A franciaágy középen trónolt, mellette a vajszínű szekrénnyel és polccal. A szoba végében az ablak előtt terpeszkedett az asztal, amin a cuccaim hevertek, szanaszét, az asztali lámpa körül. A szoba alapszíne sötét májva volt, ami kellemes melegséget árasztott a maga nyugtató fényeivel és berendezésével. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a bejárati ajtót.

[Felvétel #2]

[Yukinori Shinohara,
Juuzou Suzuya és
Koutarou Amon elmondása alapján]

[A felvételt meg kellett szakítanunk egy időre, mert az egyik tagot elég nehezen ráncigáltuk be a kihallgatóterembe..]

A vörösen izzó nap lassan haladt lefelé Tokyo házai mögött, amit egy személy különösen szép panorámában láthatott a város egyik legnagyobb épületének tetejéről. Két izgatott, természetellenesen fehér láb hintázott a CCG legtetejének szélén, és úgy tűnt, a piros papucs bármelyik percben a cég alatt sündörgő városbeliek tömkelege közé eshet. A hiperaktív lábak egy fiatal testhez tartoztak, nem túl erős alkattal, világos-krémszínű, kócos, vállig érő hajjal és szintén világos bőrrel. A nagy, rubinvörös szemek izgatottan fürkészték a város legapróbb cselekményeit is. A világos haj csak egy részen nem volt olyan kócos, hogy belelógjon a szemébe, mégpedig ott, ahol piros hajcsatokkal volt összefogva. Ezekhez szintén piros díszítőelemek is jártak...márha pár bőrbe feszített varratot a szeme alatt, a szája szélén, és a nyakán annak lehetett nevezni. Sőt, az egész jobb karján át kígyózott az X alakú varratok sora. Fiatal, pajkos tekintete talán nem azt juttatta volna róla eszünkbe, hogy 19 évesen Tokyo egyik legkifinomultabb ghoul irtó szervezetének egyik legfőbb tagját képviseli.
A CCG tetejéről tényleg mindent lehetett látni. Ahogy a nappali árusok lassan bezárják boltjukat, ellentétben a bárokkal és szórakozó helyekkel, amik csak most kezdenek igazán fellendülni. Karakteres szereplőnk egy kicsi, de annál inkább pengéhez hasonló kést halászott ki a ruhája alól.
Hirtelen kattant a zár, és egy magas, jó formában lévő férfi lépett ki mögötte a tetőre. Barna haja érdekesen volt rövidre nyírva, arca pedig megértő, de mégis határozott volt. Fekete öltönyt viselt, hozzáillő nyakkendővel és alatta fehér inggel.
- Hát itt vagy, Juuzou!
Juuzou testén a saját neve hallatán átfutott a hideg és kiesett a kezéből a kés. Meg se próbált utánna kapni. A kés nekiütközött a CCG peremének és csörögve az egyik oldalt kilógó, vékony villámhárítóra csúszott. Éppen hogy nem esett le, és a pengélyén egyensúlyozott a szelíd, hűvös széllel. Juuzou kihajolt a tetőről és megszeppenve pislogott a kés után.
A férfi egy lépést tett előre.
- Siess vissza az épületbe! Hívást kaptunk az egyik hotelből. Mészárlás történt.
Juuzou lassan felállt a helyéről és a férfire rá se hederítve vette az irányt a villámhárító felé, amin a kés himbálózott.
- Ha nem baj, előtte visszaszerzem...
A férfi döbbenten nézett utána.
- De emberek halnak meg! És Fullánk még a helyszínen lehet!
Juuzou kioldalazott a pár centis rúdra, és játékosan egyensúlyozott rajta, mintha csak egy kötélen sétált volna, alatta pedig egy puha matraccal, amire bármikor ráeshet.
A villámhárító megreccsent pár kilós súlya alatt. Mosolyogva nézett le az alatta javában élő Tokyo-ra és semmi félelemérzetet nem mutatott. A férfi, aki még mindig öt méterre állhatott tőle tágra nyílt szemekkel nézte az eseményeket.
Juuzou, ballerina ügyességgel ugrálva elért a villámhárító végéhez és felkapta a kést. A vasrúd fájdalmasan reccsent meg alatta, a fiú pedig az utolsó pillanatban elrugaszkodott a hárítóról és egy lábon egyensúlyozva ért földet a cég peremén, mielőtt a cső vele együtt leszakadt volna. Elégedett mosollyal az arcán visszacsúsztatta a kést a ruhája legmélyére és elugrált a férfi mellett.
- Mehetünk!

A négycsillagos hotel harmadik emeletén csönd honolt. Az óra megállt a falon. A megnyugtató, homoksárga falat vörös foltok díszítették mint ahogy a padlón is széthúzott sötét csíkok díszelegtek. Az előtérben négy holttestet lehetett összeszámolni. Kettőnek a feje hiányzott, egyet a lábától, a másikat meg törzsből, az alsótestétől fosztották meg. A 36-os szobában furcsa recsegő hang hallatszott. Mint a régi, elhasznált kötelek, úgy szakadtak el az izmok egymástól egy fej és egy kitört nyak között. Amint egy karcsú, de erős kéz letépte a fejet a nyakról, ott, ahol a bőr kétfelé szakadt, egy gerincoszlop kandikált ki az elernyedt testből. Amint a kéz belevert az elengedett lapockákba, a nyaknyílásból a falra spriccelt a vér. A lány, akiből a sötétben nem sokat lehetett látni, morogva tépett ki egy darabot az áldozata oldalából, aminek szétszakadt ereiből azonnal kibuggyant a vér. A lány a szájához emelte a húscafatot, ami pár pillanat alatt eltűnt a kezéből. Hirtelen megállt az ujjainak lenyalogatásával és sötét szeme vörösen csillant. A levegőbe szagolt és várt pár percet. A vértől külömböző árnyalatban tarkított keze ökölbe szorult.

Közvetlen - [Tokyo Ghoul fanfiction]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora