Attack on Titan Fanfiction - Soto no Sekai (Eren x Oc) [BEFEJEZETT]

"Ha rajtam múlik, nem!"

- Eren szemszöge -

Christa lihegve rontott be a szobánkba.
- A... A Rózsa falat áttörték!!
- Hogy mi? - néztem rá elkerekedett szemekkel, majd kirohantam a szobából, egyenesen a raktár felé futva. Felcsatoltam magamra egy manőverfelszerelést és úgy siettem ki az épületből.
Kint, ugyan az a látvány fogadott, mint ami 5 évvel ezelőtt... Maga "a Pokol egész hada"... Óriások özönlöttek a falon tátongó lyukból, az emberek életükért küszködve szaladtak, de csak halálsikolyok maradtak utánuk.
Sehol sem találtam az egységemet... Remélem jól vannak... Ha Armint is elveszteném, megszűnne mindenem, amit családnak hívhatok. Nem szeretném még egyszer átélni ugyan azt az ürességet, utána dühöt és bosszúvágyat. Viszont anya és Mikasa halála adott erőt ahhoz, hogy felálljak és küzdjek. Ők adtak értelmet a létemnek; elpusztítani mindegyik szarházi dögöt!
Felszökkentem az egyik háztetőre, de még onnan sem tudtam megállapítani, hol lehetnek a társaim. A távolban megpillantottam Hattorit és Reinert, amint a magas fiú éppen a kék hajú lány felkarját fogja. Mit csinál? Megpróbáltam közelebb jutni hozzájuk, de az egyik titán gyorsabb volt nálam. Mosolygó arccal sietett a két csapattársam felé. Mérhetetlen dühöt éreztem...
- HATTORI! REINER! - ordítottam.
Nem tudom miért, talán késztetésből, vagy valamiféle felindulásból, de véresre haraptam a kezem. Utána, már semmire sem emlékeztem, csak a sötétségre magam előtt.

- Fujiri szemszöge -

- EEEHHH?? - kiáltottam meglepettségemben. A felénk futó óriás elől, egyik fajtársa mentett meg miket. Megmentőnk ugyan úgy nézett ki, mint a Trost ostrománál felbukkant Rendellenes titán. Eren... Biztos vagyok benne, sikerült átváltoznia.

Egy határozott jobbegyenessel képen törölte a vigyorgó óriást. Annak mélyen felrepedt a szája, mely egyből füstölögni kezdett. Hátraesett, majd próbált feltápászkodni, de a titán fiú gyorsabb volt. Rávetette magát a földön fekvő szörnyetegre, az előbbi mozdulatsorokat ismételve. Vér cseppek szálltak a levegőben, vörösre festve a a szürke, kikövezett utcákat.
Reiner-san még mindig a karomat fogta, a meglepettségtől viszont, mozdulni sem bírt. Ránéztem, de ő csak tátott szájjal meredt maga elé. Figyelmetlenségét kihasználva kikaptam a kezem a szorítása közül, mire ő kétségbeesetten nyúlt volna utána, ha le nem ugrom a tetőről. Mi baja? Felnéztem rá lentről, de már sehol sem volt.
- Mit csinálsz!? - hallottam meg egy feszült hangot magam mellől. A magas, szőke csapattársam volt. - És ha elkap egy titán!?
- Segítenünk kell Erennek!
- Nem te mondtad az előbb, hogy katonaként az emberek evakuálása lenne a feladatunk?
- De igen... - hajtottam le a fejemet. Igaza volt. Viszont valami nem hagyott nyugodni. Valami miatt, nem akartam Reiner-sannal menni... Valami... Valami furcsa aura lengte most körül. Ideges volt, keze enyhén remegett, szemeiből félelem áradt. Megijedtem tőle. - Menj előre, majd utánad megyek.
A magas fiú mélyet sóhajtott, aztán egy kósza pillantást Eren felé vetve, felugrott az egyik magasabban fekvő tetőre és a fal felé fordulva kémlelte a terepet. Egy pár másodperc habozás után elindult a társaink után kutatva.
Az alakváltóra pillantottam. Szemei zölden fénylettek a bennük lakozó dühtől, fogait összeszorítva verte, a már holtan fetrengő titán testét. Fogalmam sincs miért, de hirtelen abbahagyta. Felém fordította gyilkos tekintetét, ami jobban megnézve, már nem is volt olyan vérszomjas. Mintha bólintott volna, és egyszerűen feltápászkodott, elindult új "áldozatok" után nézve. Nagyon meglepődtem... Ez mi az isten volt!?
Viszont nem volt sok időm ezen elmélkedni, mert egy 9 méteres közelített. Szemem sarkából pontosan ki tudtam venni ronda vonásait; túlméretezett orrát, kidülemlő fogait, vállára hulló fekete haját és vérre éhes tekintetét. Elég rémisztő volt. Próbáltam mélyen eltemetni a félelmem, emelt fővel felé fordulni és a szemébe nézni. Idegesen ráncoltam a szemöldököm, mikor mosolyra húzott szájjal kezdett hozzám rohanni. Én is hasonlóképp tettem, megindultam, futtában felszökkentem egy közeli ház tetejére és pár mozdulattal véget vetettem az életének.
Hamar Eren nyomába eredtem, akit egy óriástestet szabdalva találtam meg. Szemei még mindig tűzben égtek, amiket, nem értettem mi okból, de nagyon ismerősnek találtam. Nem... Nem Trostból, valahonnan sokkal régebbről. Az a céltudatos, rendíthetetlen tekintet egyszerűen varázslatos volt. Ijesztő, de csodálatra méltó. Mondjuk, kinek ne lenne bosszúvágya, miután a szeme láttára falták fel az édesanyját... Együtt tudok vele érezni. Én is elvesztettem valaki nagyon fontosat.
A fiú szerintem még mindig nem volt tudatánál, kicsit olyan volt, mint egy harci robot, akit gyilkolásra teremtettek. A titán már rég halott volt, de ő még mindig ököllel verte. Mondjuk, egészen felszabadító látvány volt.
Egy tetőn pihentem meg, kifújtam a levegőt, hogy lenyugtassam a zakatoló szívemet.
- Fujiri! - hirtelen valaki a nevemen szólított. Értetlenül forgolódni kezdtem, a hang tulajdonosát keresve, de nem láttam senkit.
Ekkor valaki elém ugrott. A szívbajt hozta rám, nem számítottam rá, hogy fentről érkezik.
Annie volt. Mint mindig, pillantása most is nemtörődömséget sugárzott, haja kissé összekócolódott, mely alól halványan kikandikált a jobb szeme. Pengéi füstölögtek a titánvértől, biztos könnyedén leölhetett egy párat, gondoltam.
- Merre voltál? A parancsnok hajba-főbe téged keres - tudakolta közönyös hangnemben.
- Annyira megijedtem, mikor Christa berontott... Nem bírtam magammal és önálló akcióba kezdtem, ne haragudj.
- Ne tőlem kérj bocsánatot, Erwin parancsoktól.
- Igaz is.
- Mellesleg, mi zajlik itt mellettünk?
- Oh, Erennek sikerült átváltoznia - valami csillant Annie szemében. - És, mint ahogy látszik, rákapott a szadizmusra.
Nagyon alacsony volt hozzám mérten. A feje búbja, közel az orromig ért csupán fel, viszont kis termete ellenére a szememben hatalmas tekintélye volt. Erős és gyors, szerintem a közel 2 méter magas Reinert vagy Bertholdot is könnyűszerrel leterítené. Meg az az érzelemmentes arc... Évekig kellett gyakorolnom, mire sikerült eltüntetnem az érzéseimet a tekintetemből. Igaz, nem vagyok itt olyan régen, mint bármely kadéttársa, de egy pusztakezes harcot látva, amiben nemmellesleg ő és Jean küzdött meg egymással, egyből kivívta a tiszteletem. Nem tudom, hogy ő vajon mit gondolhat rólam, úgy őszintén, nem is érdekel annyira, de én felnéztem rá.
- Mindig ilyen szellemes voltál, vagy csak én nem vettem észre?
- Hmm... Is-is - válaszoltam.
- Hm. Viszont, hívat téged a parancsnok, mint mondtam-
- De mi lesz Erennel?
- Majd én itt maradok és ügyelek rá, hogy semmi hülyeséget ne csináljon.
- Rendben. Köszönöm szépen a fáradozásodat - reflexből meghajoltam, aztán leesett, hogy szegény Annie nem nagyon tudja hova tenni ezt a dolgot, azért gyorsan felegyenesedtem és intettem neki egyet. - Mellesleg, Annie-san!
- Mi az?
- Honnan is jöttél- ?
- Ah! - ingerülten sóhajtott egyet. Szerintem túlságosan lefoglalta, hogy megijesszen, ezért kell most elmondania, hova kéne mennem. Szegény, ez olyan fárasztó! - Ha észak fele mész, találsz egy nagyobb raktárépületet. Valamerre a közelében lesznek.
- Értem, köszönöm szépen!

- Író szemszöge -

Mikor Fujiri látóhatáron kívül ért, a szőke lány elrugaszkodott a tetőről, könnyedén, akár egy tollpihe, és kivágta a titánfiú nyakszirtjét, gondosan ügyelve rá, hogy ne tegyen kárt Erenben. Az óriástest előre zuhant, Annie pedig elkapta a fiút, még mielőtt az földet ért volna. Megpihent a kövön, lefektetve az eszméletén kívül lévő csapatársát. Kifújta magát, ez után a hátára kapta és a Rózsa fal felé vette az irányt...

- Erwin szemszöge -

Valami kéket láttam felénk közelíteni a távolban. Egyből tudtam, hogy Fuji-chan lesz az. Tehát Annie megtalálta.
A kék hajú lány perceken belül ideért. Kicsit megszidtam, hogy "hogy lehet ilyen szeleburdi", mert meg kell tanulnia, hogy nem rohanhatunk el csak úgy, hátrahagyva a bajtársainkat, magánakcióba kezdve.
- Reiner-sant láttam, el akart hurcibálni megkeresni titeket. De rossz előérzetem volt, ezért nem mentem vele - válaszolta Fuji-chan, mikor Reiner és Berthold hollététről kérdeztük.
- Merre ment? Nekünk azt mondta, megkeres titeket Erennel - mondtam
- Tessék? Nekem azt mondta, nem talál benneteket. A Rózsa fal irányába ment.
- A fal felé? - nézett értetlenül Sasha.
Bólintott.
- Mellesleg, Annie-nak már vissza kellett volna érnie, nem? - tette fel a kérdést Conny.
- Ott maradt, vigyázni Erenre. Sikerült átváltoznia.
- Sikerült neki!? - hitetlenkedett Christa.
- Igen, egyből elkezdett titánokat irtani.
- Szeretném megnézni. Fuji-chan, megmutatnád, hol van?

- Fujiri szemszöge -

Dermedten néztem magam elé. A fiú ottlétét, csak porladó csontok és felszálló füst jelezte. Annie és Eren eltűnt. A többi katonát Smith-san elküldte lakosságot evakuálni, így most csak én és az előbb említett férfi álltunk megmerevedve. Hova tűnhettek? Talán... Talán Annie lett volna? Kivágta Erent az óriástest nyakszirtjéből? De miért tenne ilyet? Miért... ?

Hali Minna-saaan! Gomenne, hogy ilyen későn jött a rész, csak múlt héten nem volt internetem, így nem tudtam írni. De, sikerült befejeznem, remélem elnyeri a tetszéseteket, köszönöm, hogy olvassátok!! 😘😘 Kicsit begyorsultak az események az előzőekhez képest, az előző fejezet kicsit vontatott lett, ezzel próbálom most ellensúlyozni. 😆