Working with EXO | SZÜNETEL

20.// Élvezed, igaz?

     Már két hét is eltelt, mióta Baekhyun lerohant azzal a szánalmasan nevetséges állítással, miszerint Chanyeol az, aki titkon odáig van értem, és sajnos azóta sem tudtam meg semmit, ami használhatóbb információnak bizonyulna ennél. Sem egy apró jel, sem néhány lopott pillantás. Sőt, mi több, még csak neveket sem voltak hajlandóak mondani nekem, ahogy azt sem, amit már ténylegesen a végső kétségbeesésemben kértem: kezdőbetűt. Így hát maradt ő, az egyetlen kimondott névként, akiről még mindig képtelen lennék elhinni, hogy bármiféle pozitívat gondoljon rólam.

     Azóta számtalanszor szívattak meg a srácok valamilyen úton-módon, mikor alkalmuk volt rá, bár ezen nem is lepődtem meg annyira, hiszen számítottam az aljas visszavágásaikra.

     A kíváncsiságom és az, hogy sosem tudtam, hogy mikor ér majd újabb meglepetés, teljesen kikészített idegileg és ha naponta talán két órát aludtam, akkor lehet még sokat is mondok. Oké, tudom... Betegesen hangzik, viszont nem tehetek ellene. Az agyam megállás nélkül zakatol, egyik gondolat követi a másikat és bárhonnan is nézem, sosincs vége. Az a néhány óra is, amit sikerül pihenéssel töltenem, csak és kizárólag azért van, mert a szervezetem nem bírja tovább.

     Ismétlem, tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális. Rosszabb vagyok olykor, mint a pletykás vénasszonyok a szomszédságban, akik naphosszat a padon ülve figyelik, hogy ki, mikor, hol és milyet szellent éppen vagy valami hasonló szaftos téma, amiről később beszélni lehet, ha Susan néni és Robert bácsi végre hazaérnek a patikából a kismillió gyógyszereikkel és az utóbbi aktuálisan új műfogsorával.

     Ha pedig ez nem lenne elég, ott van még a folytonos utazgatás, az állandó rohanás és az, hogy egy pillanatra sincs megállás. Ha egyszer elkezdődik a nap, onnantól bizony nincs egy perc nyugta sem az embernek egészen addig, míg vissza nem érünk a szállásra. Bár néha még azután sincs, hiszen nekem állandó jelleggel készenlétben kell állnom, ha a srácok menni akarnak valahova, hiszen minden utcára lépésük előtt tökéletessé kell varázsolnom a bőrüket, hacsak nem akarom, hogy a cég leszedje a fejemet vagy -ami még ennél is rosszabb-, hogy megváljon tőlem.

     Igazi megkönnyebbülés volt minden egyes alkalom, mikor Dan Yin és Chun Soo is jelen voltak és nem kellett mind a kilenc sráccal csak és kizárólag egyedül bajlódnom. Nagy terhet vettek le a vállamról ilyenkor és így talán volt néhány plusz percem szusszanni, amit igazán tudtam értékelni.

     Azt viszont kevésbé, mikor eljöttek azok a napok, amit Nyuszifüllel kellett töltenem. Amúgy is fáradtabb, s ezáltal ingerültebb voltam, így aztán végképp nem lendített a hangulatomon, hogy néha kegyetlen sok volt, amit művelt. Be nem áll a szája és állandóan hülyeségeken töri a fejét. Viszont egy idő után mintha megérezte volna, hogy jobb befognia a száját, mert bár továbbra is csacsogott, mégis lényegesen kevesebbet és ez lenyűgözött. El kell ismernem, tartogat még meglepetéseket a fiú.

     Pont az újdonsült szállásunk társalgójában ültem és beszélgettem Chennel -aki éppenséggel megint valami őrültséget talált ki szórakozás gyanánt-, mikor feltűnt a láthatáron az a személy, akivel még azóta sem tartózkodok szívesen egy légtérben. Ő pedig nem más, mint Suho, bár ezzel valószínűleg semmi újat nem mondtam.

     Egyre csak közeledett és közeledett, célirányosan tartva felénk, én pedig minden egyes lépésével, melyet megtett irányunkba, egyre idegesebbé váltam. Azonban az ingerültség mellett ott volt a kíváncsiság érzése is... Érdekelt, hogy most épp vajon mit akarhat majd a fejemhez vágni, ha esetleg Chennie helyett hozzám igyekszik. Addig-addig mustráltam közeledő alakját, hogy szinte fel sem fogtam, hogy már közvetlenül előttem áll és bizony nem a nagyothallás eredményeképpen észlelem azt, hogy az én nevemet mondja.