One

VIII. Booooooze!!!

Éreztem, hogy a nyakam teljesen elgémberedett és a lábaim is be voltak húzva. Valami nagyon kényelmetlen dolgon feküdtem és ahogy ébredeztem, rájöttem, hogy ez csak James. Lassan kinyitottam a szemem és körbe járattam a szobán. Ő végig volt terpeszkedve a kanapén, a csupasz lába a karfán lógott le, hangosan szuszogott, de még nem volt nevezhető horkolásnak. A gyűrűkkel teleaggatott keze a hajamba fűzve, a másik ernyedten lógott a padlóra. Az én a fejem a hasán volt, a lábaim pedig összehúzva, benyomorgatva a maradék helyre. Pár perc lusta tehetetlenség után óvatosan felhúztam magam ülő helyzetbe, mire ő éberen kinyitotta a csillogó kék szemeit. Pár másodpercig csak kifürkészhetetlenül figyelt, amég én tudomást sem véve róla átvettem az egyik lábamat a dereka fölött és igyekeztem stabilan megvetni magam és elnyomni a kínlódó nyögéseimet a fájó nyakam miatt.
- Jól vagy? - kérdezte rekedten és félre billentette a fejét.
- Persze... - vontam vállat szórakozottan. Nem tudtam mire gondol. - Miért?
- Csak... - motyogta vállrándítva és felhúzta magát ülő helyzetbe, mire én véglegesen letornáztam magam a kanapéról.
- Ahh... basszus... - sóhajtottam és a derekamat masszírozva hátra görbítettem a hátam.
Halkan felnevetett és ő is felállt. Az ajtó be volt zárva, de így is hallottam a fiúk kinti vihogását. Hátulról szórakozottan átölelt a hasamnál fogva és az állát a vállamra rakta. Én rátettem a kezem az ölelő karjaira és bágyadtan elmosolyodva dőltem a mellkasának.
Egymáshoz bújva kicsoszogtunk a konyhába, de amint átléptünk a küszöbön, rögtön csend lett és mind a hárman sejtelmesen sandítgattak felénk.
- Mi van? - kérdeztem unottan, kissé szórakozva a dolgon.
Erre mindenki csak mosolygott.
- Semmi... - vont vállat Lars vigyorogva és belekortyolt a sörébe.
- Akkor miért bámulsz? - mosolyodtam el. Értettem én, hogy a tegnapi mindenkit lesokkolt, de túlságosan komfortérzetem volt most és nem tudtam rajta fennakadni. Nem akarok ezzel foglalkozni, esetleg, ha a fiúk elmentek.
- Én nem bámultalak... - vigyorgott tovább.
- Jahjjj... - csóváltam a fejem és kifejtve magam James karjaiból leültem Cliff mellé.
- Most mi van? - nevetett fel.
- Semmi... - vontam vállat, azzal a hangsúllyal, amivel az előbb ő.
- Jaaahjjj... - utánozott elvékonyított hangon és a haját csavargatta.
- James, ne mondd, hogy ezt komolyan gondoltad! - pattantam fel és az asztalra támaszkodva meredtem rá, miközben egy Jageres üveggel bukkant elő a hűtőajtó mögül.
- Öhm... - lefagyva álldogált a nyitott hűtő előtt, a szeme pedig köztem és az ital között ugrándozott.
Elképesztően dühös tekintetemet az övébe fúrtam és nem vettem tudomást a minket figyelőkről.
- Nehogy megidd!- fenyegettem tovább.
- De... ez csak egy kis Jager. - lépett a konyhaasztalhoz és elkezdte levenni a kupakot.
- Ha megiszod, esküszöm, nem szólok hozzád a turné kezdetéig. - ez csak üres fenyegetés volt, de akkor is nagyon felhúzott vele, hogy minden nap, minden reggel, ötpercenként volt valami alkoholos a kezében.
- Ne csináld már. - vigyorgott könnyelműen és a szájához emelte.
- Nagyon pofátlan vagy! - morogtam. - Utolsó esély...
- Nyugi már! - nevetett ki és belekortyolt.
Felmordulva kiviharzottam a konyhából és bementem a szobánkban, aztán alaposan bebasztam az ajtót.
Magamban sutyorogva levetettem magam az ágyra és hasra fekve próbáltam meg lenyugodni.
- De megfojtanám egy kanál Jagerben! - morogtam.
Nemsokára nyitódott az ajtó, ő pedig leült mellém, hogy felszínesen a derekamat kezdje simogatni.
- Ne érj hozzám, mert eltöröm a kezed, aztán nem lesz mivel szorongatnod a szeretett üvegeidet. - mondtam ridegen.
Elvette a kezét és felsóhajtott.
- Egy korty volt. Utána odaadtam a srácoknak. Valószínűleg már rég megitták. - magyarázta tárgyilagosan.- Mit szólnál, hozzá, ha ma egyáltalán nem innék egy korty alkoholt se? Ígérem semmi pia. Hm? - görnyedt fölém.
- Hazudsz. Hazug szemét vagy. - sóhajtottam a párnába.
- Nem hazudok. Nem fogsz egy üveget sem látni ma a kezemben, ez tuti.
- Azt majd meglátjuk. - fordultam felé.
Az ajkaival máris sietősen közelített, de ellöktem a vállát.
- Most mi van?
- Nem érdemled meg. - mondtam határozottan és felkeltem. Oké, igaz, ki vagyok én, hogy ítélkezzek és büntessek, mikor nekem is sok mindent a szememre vethetnének mint minden embernek, de akkor is! Szeretem Jamest és próbálok vigyázni rá. Ennyi az egész.
Végül természetesen meglágyultam és teljesen megfeledkeztem az egészről és mire elmentünk sétálni már szabadkezet kapott.
Végre végig mehettünk úgy az utcán, hogy ő átkarolta a vállam, én pedig a derekába kapaszkodtam.
- Ugye milyen menők vagyunk? - igazította meg a napszemüvegét vigyorogva. Nagyon jól passzolt ahhoz a fekete Misfitses pólóhoz, a teletűzdelt bőrdzsekihez és a világoskék szakadt farmerhoz. Meg persze ahhoz a kitaposott Adidas cipőhöz, ami már nem is tudom mióta szenvedett a lábán.
- Ohh, ha látnád magad. - nevettem ki.
- Te is lehettél volna ilyen menő, ha azt a shortot veszed fel, amit mondtam. - jegyezte meg.
- Hát, nem igazán hiszem, hogy illet volna rám. - csóváltam a fejem vigyorogva. Igazából szórakoztató volt hallani, hogy James ilyeneket mond és belegondolni, hogy neki is vannak mögöttes kis gondolatai, amiket azért szívesen megkukkantanék...
Egyébként tök normális volt a ruhám. Mint legtöbbször, most is Iron Maidenes pólót vettem fel, Lars egyik szűkös szakadt farmerjével, meg a saját, fehér tornacipőmmel, ami a Jamesével ellentétben még nagyon is kellemes állapotban volt. A hajam már elég kócos volt és lelapult, de továbbra is lazán dobálgattam, versenyezve az ő szőke loboncával. Mostanában az ékszereket is kezdtem megkedvelni, de egyelőre csak James egyik láncos karkötőjét vettem fel. A srácok szerint hülye vagyok, hogy ilyen szép időben bőrdzsekit veszek fel, de össze akartam öltözni Jamesszel szóval ez lett belőle.
- Hogyne illene, ilyen fenékre! - vigyorgott és végig simított a hátamon, aztán hirtelen megállt a fenekemnél, mire ijedten ugrottam egyet.
- James! - néztem fel rá hitetlen mosollyal.
Nevetve lenézett rám, aztán maga felé fordítva összeérintette a homlokunkat és vigyorogva hátra felé dőltött. Közben finoman rálépett a cipőm orrára és a kezével biztonságosan tartotta a derekamat.
Én csak mosolyogva támaszkodtam a mellkasának és hirtelen teljesen felszabadultnak éreztem magam. Ha ránézek az első gondolatom az, hogy mosolyogni szeretnék ezen az őrült kölykön.
Rögtön magához húzott és hevesen megcsókolt.
Hátul a fiúk csak röhögve figyeltek.
- Ez az, ami neked soha nem lesz. - bólogatott Lars és átkarolta Kirk vállát, aztán kikapta a kezéből a sörös üveget.
- Hé, ne becsülj alá! - vigyorgott Kirk, aztán meglökte a vállát, mire őrült legyintgetésbe kezdtek és leöntötték egymást piával, amiből ránk is ment, kik még javában ölelkeztünk.
- Lars! Kirk! - szóltunk rájuk egyszerre. Mindkettőnk dzsekije ragacsos lett, de végül egy vállrándítással megfordultunk és ölelkezve tovább sétáltunk pár méterrel előttük.
- Nyughassatok már! - tolta el Cliff egy csuklómozdulattal egymástól a két kis kölyök macskát és a fülüknél fogva húzta őket tovább.
- Á-á-au! - visítozott Kirk és bosszúsan bámult fel a szeme sarkából Cliffre. - Ő kezdte! - mutatott Larsra bosszúsan.
- Én csak fel akarlak készíteni az esetleges kudarcokra! - kiabált át neki a másik oldalról.
- Ezt nem mondod komolyan!
- Halál komoly vagyok!
- Kapd be!
- Te kapd be!
- Nem, te kapd be!
- Seggfej!
- Faszfej!
- Képtelen vagy viszonozni a kitüntető szeretetemet! - kényeskedett Lars.
- Mert nem szeretem a tehetségtelen dobosokat! - vetette oda Kirk.
- Ha?! - sikkantott fel hisztérikusan Lars. - Ezt szívd vissza!
- Nem szívom! - makacskodott Kirk.
- Soha nem szerettél... - szipogott Lars.
- De igen, szerettelek! - mondta dühösen Kirk és kibújva Cliff keze alól, megtorpant. Lars is megállt és csak nézték egymást.
- Ne haragudj, haver... - csóválta a fejét Kirk és széttárta a karját, mire Lars meghatottan nekiugrott és szorosan átölelték egymást. - Nem gondoltam komolyan... Tudod, hogy bírlak... - suttogta félmosollyal.
- Mindig is tudtam, hogy vajból van a szíved... - mosolyodott el Lars és tovább simogatta Kirk hátát. - Most pedig menjünk! - vált el tőle ridegen és, mintha mi sem történt volna becsatlakozott mellénk.
- Ja, menjünk! - mondta Kirk is.
Ez nagyon... Nagyon... Ici-picikét para volt... és gyanús... Egy pillanatra elkaptam Lars fátylas tekintetét, de akkor még nem tudtam, hogy mi volt az igazi kiváltója ennek a rajzfilmszerű, életszerűtlen, durva jelenetnek...