Felkelők [Túlélők 2.]

#1 Kal

Lassú mozdulatokkal beillesztettem a nyilat és a húrt megfeszítve felemeltem a fegyvert. Minden porcikámmal a feladatra koncentráltam. Próbáltam teljesen mozdulatlan maradni és bemérni a célpontot. Néhány mély lélegzet után elengedtem a nyílvesszőt, ami egy pillanat alatt átszelte a távolságot köztem és az álldozatom között. Az őz ijedtében megugrott és a hátsó lábában egy nyíllal elfutott.

- A francba!

Lenéztem a lábamhoz, de Ördög már tudta a dolgát és a préda nyomába eredt. Nem volt nehéz dolga, a vad sérült volt, könnyedén utolérte, ráugrott és azonnal a torkát támadta meg.

- Jó fiú!- vakargattam meg a fülét, miután büszkén odahúzta hozzám a zsákmányát. 

Az íjat letettem a földre a többi mai ejtett zsákmánnyal együtt és előhúztam a tőrömet.

Ördög türelmesen figyelte, ahogy dolgozom és várta, hátha dobok neki egy kis húst. Azonban arra sajnos most nem került sor, majd csak a táborban nyúzom meg a fiatal gidát, mert semmi kedvem magamra hívni a medvék és farkasok figyelmét. Így is elég veszélyes, hogy egyedül járok vadászni!

Miután felkötöttem a hátamra a ma elejtett legnagyobb állatot, összeszedtem a cuccaimat és elindultam vissza a hangárba. 

Az elmúlt kicsit több mint négy hónapot ott töltöttem a lázadók tagjaként. Nem mondom, hogy beilleszkedtem, de elfogadnak és már nem akarnak minden kis apróság miatt zárkába dugni. Bár valószínűleg azért sem, mert Jenna is ott van, mióta csak megérkeztünk és még a mai napig meg akarom ölni. Kötve hiszem, hogy valaha megbocsátok neki, azért amit tett, hogy átadott Trecknek és lazán ott hagyott meghalni, csak mert féltékeny volt. Mindenki nagyon ügyel, hogy még csak a nevét se említsék előttem. 

A csapattal továbbra is jól kijövök, és az új szobatársammal Jamievel is közel kerültünk egymáshoz. Ő és még pár ember az ide úton csatlakoztak az ellenállókhoz. Az álmatlan éjszakáinkon elmesélte, hogy a városukban alakult meg az egyik első fogolytábor és a legtöbb ismerőse, családtagja oda került. Az apja a fronton halt meg a bátyja is ott harcolt, de róla semmit nem tud. Még él benne a remény, és én nagyon csodálom ezt benne. Az anyja a táborba került és majdnem ő maga is. 

Mindenki elvesztett már valakit közölünk a háború miatt. Nekem nem volt senkim előtte, de még is úgy érzem, hogy vesztettem. Saját magamat. Kifordultam önmagamból és erre csak most ébredek rá, hogy emberek vesznek körül, rendes emberek. 

Egy hatalmas robbanás zavarta meg a merengésemet, amibe még a föld is beleremegett. Ördög ijedtében ugatni kezdett, de gyorsan rávetettem magam és elhallgatott. A földön fekve vártam mi történik és néhány pillanat múlva egy vadászgép húzott el a fejem felett. A növényzet túl sűrű volt ahhoz, hogy lássam a felség jelzést, de az mindegy is. Ha lőtt, akkor az azt jelenti, hogy katonák vannak a közelben, nekem pedig minél gyorsabban el kell tűnnöm onnan. A robbanás délről jött tehát arra nem szabad mennem. Még szerencse, hogy a tábor az ellenkező irányba van. Nem rémlett, hogy ennyire messzire merészkedtem volna, mindig ügyelek, hogy ne távolodjak el túlságosan a repülőtértől, mert a környező városokban ellenséges erőket láttak a felderítőink. Bizonyára az egyik ilyen várost bombázták épp. 

A fák lombkoronájának rejtekében futottam Ördöggel a nyomomban. Nem volt könnyű rohanni a plusz súllyal a hátam, de nem volt más választásom. Menet közben még két robbanást hallottam, de ezeket már jóval messzebbről. Néha meg kellett állnom, hogy beazonosítsam a helyzetem az iránytű és a térkép segítségével, de még így is, kicsit több mint egy óra alatt visszaértem a reptérre. Kiérve az erdőből lelassítottam, de kivételesen most nem kellett kiabálnom az őrnek, hogy nyissa ki nekem a kaput, mert mire odaértem már nyílt is a hangár. A hely kívülről még mindig elhagyatottnak tűnik, erre nagyon ügyeltek, hogy ne áruljuk el magunkat, de bent egész jól berendezkedtünk.