1. rész

128 11 2
                                    

Juliet épp az utolsó simításokat végezte rajzán. A kép egy nőt egy férfit és egy kislányt ábrázolt, kezében egy kis mackóval.

Ez volt Juliet minden álma; egy család, amit ő sohasem kaphatott meg. Mikor végzett a rajzzal egyből nevelőnője, Eleonor keresésére indult.

-Nagyon szép lett Juliet, mint mindig. - mosolygott rá a nála 15 évvel fiatalabb lányra.

-Köszönöm El.

És a két lány kézen fogva ment tovább.

-Juliet, nem szeretnél egy barátnőt magadnak? - kérdezte meg menet közben.

-Ugyan miért El? Ha itt vagy nekem te is.

-Jót tenne neked egy veled egykorú társasága.

-Nem pazarlom az időmet holmi pónikkal játszó kétlábú mesevilágban élő kislányokra. - nézett fel nevelőjére a kislány.

Eleonor már nyitotta a száját, hogy válaszoljon Juliettnek, de nem jött ki rajta hang. Úgy gondolta felesleges lenne leállni vitatkozni egy 8 évessel.

-Te más vagy mint a többiek, Juliet. - és Eleonor tovább indult befejezni a mai papír munkát.

♦♦♦

Juliet elvonult könyvet olvasni az arra kijelölt sarokba. Már javában a könyv közepén járt mikor hangokat vélt felfedezni a folyosón.

Kiment a helységből, és egy szörnyű látvány fogadta.

Mindenki sürgött-forgott, kétségbe voltak esve, sírtak. De ami legjobban szemet szúrt neki az egy hordágy és mellette egy-egy mentős ember.
Ez még nem is lett volna akkora nagy baj... inkább a hordágyon lévő személy volt a fontosabb.

-El! - kiáltotta Jul. Aztán odaszaladt az ágyhoz és megfogta El kezét. Amikor jobban szemügyre vette látta, hogy az egész testén égési sérülések voltak.

Könnyei készültek feltörni a felszínre, és egyre homályosabban látott.

A mentősök eltolták őt, hogy nem lehet mellette.

Juliette nagyon dühös lett a feje is vörösedni kezdett és betelt a pohár:

-Na ide figyeljetek rám! Nézzetek ide!
Én most aztán - már elnézést - , de pont leszarom, hogy mit mondtok,mert én szépen ott fogok maradni mellette, mert megérdemli és, mert ő is mindig ott volt velem! - most már kifejezetten nem sírt, zokogott, nem kapott levegőt , a szíve majdnem kiesett a helyéről.

Mire összeszedte magát és megdörszölte a szemét, hogy legalább minimálisan lásson már hűlt helyét találta az mentősöknek és Elnek.

Gyorsan utánuk futott hátha nem hagyták még el az épületet és még nem hajtottak el.

De már késő volt...

♦♦♦

- Éjfél körül van már a folyosón egy árva lélek sem volt. Az ablakban lehetett látni, hogy ringatja a szél a fák ágait. A Hold fénye árnyékot vetett a falra.

De egy valaki nem aludt.
Juliette csak sírt és sírt...Nem tudja mit tegyen, hisz nincs itt a legjobb barátja, az ápolója, szinte a testvére. AKKOR érezte magát utoljára ilyen magányosnak, tudhatta volna, hogy nem élheti bele magát a helyzetbe, hogy van valaki mellette. Kimerítette a sok sírás és akaratlanul is, de elaludt.

♦♦♦

Másnap reggel nem jött ki a szobájából. Reggelizni sem ment.

Utána küldtek egy nevelőt, aki vitt neki reggelit is, és megnézzék, hogy van a történtekhez képest.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 24, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

ÁrvánWhere stories live. Discover now