Halálom története

Az erőszak

Halálom előtt 1 héttel:

Mint minden hétfőn ebben az évben, most is matek órán ültem 1. órában. A matek nem az erősségem. Ahogyan az ébren maradás sem, főleg, hogy vasárnap este olyan későig fent maradtam... hogy az már hétfő  volt. Az órából körülbelül addig voltam képben, amíg a tanár bejött, kiosztotta a dogákat- ami nekem egy újabb kettest jelentett a naplóban és egy agymosást anyámtól-, még valamit írt a táblára, aztán unalmas monológba kezdett az aznapi anyagról.

A csöngésre felébredtem, majd unott léptekkel slattyogtam ki a teremből. Untam a sulit, untam az életet... unatkoztam. Akartam izgalmat, hogy hívjanak buliba, inni akartam, flörtölni pár sráccal, akik aztán féltékenyek lesznek egymásra, én meg csak kacagok rajtuk, majd később megtalálom az igaz szerelmet... nagyon várom már!

Az osztálytársaimat követtem, mivel nem tudtam hol, kivel, milyen órám lesz. Viszont addig-addig méláztam a csodálatos izgalmas jövőmön, hogy a fáradt zombilépéseimmel, amiket még lassítottam az ábrándozással és lehagytak a többiek. 

Az udvaron álltam, a hideg szél csípte az arcom... "közeleg a tél" gondoltam. November közepe volt és olyan hosszúnak tűnt, mire elérkezik a nyár.

A táskámból előkapartam a már agyoncincált, gyűrött papírt amire felfirkáltam egyszer az órarendem... igaz, csak a termeket írtam fel, azt, hogy ott milyen óra lesz, már feleslegesnek tartottam. Szóval amikor volt már egy biztos megállapításom, hogy hova kell mennem elindultam.

***

-Mi van veled, Hella?- kérdezte tőlem kedves barátném Szvetlána. Igen létezik ilyen név, én is csodálkoztam. Testvéreinek is ritka nevük van: Apollinária és Meliton. 

- Öhm... nem sok. Fáradt vagyok. - Bágyadtan rámosolyogtam. Ő volt a legjobb barátnőm. Kicsit irigykedtem rá... vagy szebb kifejezés, hogy vágytam olyanra, mint ami neki megadatott: a tökéletesség. Hosszú természetes szőke haj, szép bőr, alacsony, karcsú, kék a szeme, vicces, a fiúk szeretik, jó tanuló... olyan kis tökéletesség az egész lány.

Az óra elkezdődött. Irodalom. És ezután eltelt egy újabb unalmas nap a suliban. hiába beszélgettem ezzel-azzal... valahogy nem hozott lázba, hogy "hű de klassz napom volt!". Nem, közel sem.

Amikor hazaértem és megcsináltam a leckém, mint mindennap és tanultam is, meg már ettem egy keveset, megnéztem egy filmet. Aztán még egyet. Ha maradnék... c. filmet és a Donnie Darko-t. Kiterültem az ágyamon miközben zenét hallgattam: "Erős, mint egy család, olyan erős, mint amilyen én is lenni akarok" 

Elgondolkoztam. És ha elgondolkozok, abból jó nem sülhet ki. Bizonyíték erre az aznap este.

A rém komoly gondolkozásom után felkeltem és a laptopomhoz mentem. Írtam Szvetinek, de nem válaszolt. Kezdtem úgy érezni üres minden körülöttem. Tíz óra volt a szüleim még ébren voltak.

Lementem a lépcsőn, gondoltam nem veszik észre, ha kislisszolok egykét órára.

- Hella hova mész?- Kérdezte csodálkozó arccal apa, egy szál  köntösben és tejszínhabbal a kezében.

-Öhm... hát egy kicsit sétálnék...- kockáztattam meg, tudtam: teljesen feleslegesen.

De apa elgondolkodott... gondolom anya meztelenül várta bent az ágyban... azért markolgatja azt a tejszínhabot. Örülne ha lelépnék egy kicsit, hogy elereszthessék magukat.