"Titokban szeretlek" (Ereri/Riren)

"Sajnálom"

Erwin ezredes vezetésével megkezdődött az 57. felderítő expedíció melynek valós céljára egészen a végéig nem derült ki. A károk emberi és tárgyi erőkből is felbecsülhetetlen volt. Itt ülök az istállóban és kesergek a tehetetlenségem felett, ha nem lennék az ami nem is gyógyulnék meg ennyi idő alatt. Bár a gondolataim nagy része Rivaille körül keringenek és próbálom kitalálni milyen szóval jellemezhetném amit érzek.

***

Az erdőt szeltük át a Hadnaggyal és az egységével, nem merek már hülyeséget kérdezni hiszen magam is rájöhettem volna hogy a 3D-és felszerelésünkhöz ez a legtökéletesebb terep. Ahogy pedig végig nézzek a többieken ők sem tudnak többet nálam. Hirtelen a nőstényóriás tűnt fel mögöttünk a hátvédek lassítják le, mindezért az életüket adva. 

-Rivaille hadnagy! Adjon parancsot! -üvöltötte Petra  -Hadnagy!

-TCH...Mindenki előre nézzen, teljes sebességgel! Tudjátok a feladatotokat nem ?! 

-Hadnagy ha átváltoznék talán...

-Eren csinálj amit jónak gondolsz, de akkor nem bízol a Felderítőegységben és Bennem sem! 

A szavai tőr módjára hasítottak belém, de még ilyen helyzetben is azon jár az eszem egy része, hogy érzek valamit. Szánalmas talán itt halunk mi is meg és mégis ezen gondolkodok, Ő pedig folytatta.

-De had mondjak valamit, szóval jól figyelj! Nem létezik helyes vagy helytelen döntés! Itt egyedül magadra és a társaidra bízhatod magad és a végeredmény dönt! Na Eren magadban vagy bennünk bízol? 

Összeszorult a torkom. 

-Rivaille hadnagyban és egységben! -ordítottam el magam. 

Nem tudom meddig lovagoltunk még a nőstény óriás elől mert mikor egy nyíltabb terepre értünk az egység tüzelt lefogva a nőstény óriást. Tehát ez lett volna az egész 57-es expedíció célja.

-Figyeljetek vegyétek kézbe a felszerelést más különben nem lesz időtök rá. Most magatokra hagylak titeket, a vezetést Eldóra bízom! Védjétek meg Erent, még ha az életetekbe is kerül.   

A hadnagy már el is tűnt a fák között. Kérlek ne halj meg Rivaille hadnagy. Mikor elég messze értünk átváltottunk a manőverfelszerelésre és a fákon időztünk. 

-Szóval ti sem tudtatok erről az egészről? 

-Nem, de  egész biztosan azért mert így nem veszélyeztettük a küldetés sikerességét. -mondta Petra, a többiek pedig egyetértően bólintottak.    

-Ez a Felderítő Egység ereje Eren! -okoskodott Auroro, hál istennek megint a nyelvére harapott.

-Vajon mi történik? 

-Ki tudja. -Eldó nagyon komoly volt, bár most Ő rá vagyunk bízva nem csoda. 

Hatalmas robajra lettünk figyelmesek az a rohadt dög ismét üldözött minket. Akkor a többiek mind? Az nem lehet.

-Ha átváltoznék megölhetném!

-Eren bízz bennünk és menj minél messzebb. -torkolt le Eldó

-De hát...

-Bízz akkor a hadnagyban! -hallottam Petrát.   

Vissza fordultak, mikor egyesével lehulltak a földre akkor tudatosult bennem, hogy rosszul döntöttem. A düh eluralkodott rajtam. Én megölöm, átváltoztam és neki estem. Azok mozdulatok miért ilyen ismerősek? Itt szalagszakadás történt és már csak a városban tértem magamhoz a kocsin ott volt Mikasa és Armin. Az anyáskodó, aggódó lány felé fordultam.