Szobatárs? [JiKook ff.] |•Szünetel•|

7.rész

Jungkook pov

-Testem beleremeg hangod zenéjébe, s midőn minden apró mozzanatod elmémbe vésett, félő vagyok kimondani lelkemben kavargó örvényeket. - hallva ezen szavait teljesen ledöbbentem. Azt se tudtam, hogy mit mondjak. A tudat, hogy szerelmet vallott nekem nem kicsit lepett meg. Vagy lehet, hogy csak packázik velem? Hogy csak játszik az érzéseimmel?

-Mi a faszról beszélsz? Ezt halál komolyan mondtam! -szinte üvöltötte. De nem hittem egyetlen szavát se.
-Persze! Majd el is hiszem, mi? Hogy igaz lenne az, hogy te szerelmes vagy belém?!? Hagyjuk már!.....
-Hát szerintem te is ezt érzed! Vagy rosszul hallottam és értelmeztem minden kicseszett szavadat és megmozdulásosat?!
Szóval észrevette... Mondjuk, kicsit se palástoltam. De én tényleg ezt érzem, és...és  teljesen összezavarodtam. Szívem kihagyott egy ütemet, most rontottam el mindent. A saját baromságom miatt..Gratulálok Jungkook, szép volt. Taps, taps...
Agyamba minden közös emlékünk lepergett, csak magam elé bámultam szüntelen a földet nézve miből az ajtó csapódása zökkentett ki. Testem kissé összerezzent az ajtó hirtelen hangos bevágódása miatt, majd lassan felemeltem tekintetem mire realizáltam, hogy Jimin kiment a szobából. Szemem könnybe lábadt, érzem ahogy könnycsatornáim megteltek a sós folyadékkal majd mikor pislogtam, a cseppek kibuggyantak szememből és éreztem, hogy azok lassan lefolynak az arcomon. Fejem ismét lehajtottam, s a fa szerkezet felé vettem az irányt hol előbb még legjobb barátom viharzott ki kisebb vitánk után. A kulcsot elforgatva a zárba fordultam meg és lépkedtem lassan a fürdő felé. Szembeállva a hatalmas tükörrel néztem szembe a valósággal; szemeim vörösek voltak és felduzzadtak a sírástól. Orcáimon látszódtak a könnycseppek útjai, tisztán kivehetőek voltak a fénylő csíkok. Megnyitottam a csapot hideg vizet folyatva tenyereimbe mivel párszor megmostam forró arcom mit később a kis fehér törölközőbe temettem. Hatalmasat sóhajtottam, majd megtörölve arcom helyeztem vissza a puha anyagot a helyére. Kisétáltam a helyiségből és az ágyra vetettem magam. Fejem a párnába fúrtam és azon gondolkodtam, hogy hogy cseszhettem el ezt az egészet...

Fél óra elteltével arra figyeltem fel, hogy valaki kopogtatott az ajtómon. Felültem a lepedőkkel fedett puha matracon majd szemeimből kitöröltem könnyem. Tüdőmbe hatalmas mennyiségű levegőt eresztettem, mit pár másodperc múlva hangot adva fújtam ki, melytől valamelyest alábbhagyott sírásom. Az ajtóhoz érve fordítottam el lassan a kulcsot, kinyitva a zárat, majd lenyomva a kilincset tártam ki az ajtót, mely mögött meglepetésemre Jin hyung állt. Semmi kedvem nem volt eszmecserét folytatni, akármiről is lenne szó, de mégse küldhettem el, így arcomra erőltetve színészi mosolyom engedtem be szobámba a mindig vidám barátom ki rögtön le is ült az egyik fotelbe.

-Mi legyen a kaja? - már megint a főzés. De komolyan, nem unja már? Igazából nem voltam éhes, ha ideges vagyok általában megvonom magamtól az ételt. Tudom, rossz szokás, de úgy érzem ilyenkor, hogy nem érdemlem meg. Így kérdésére csak vállam rántottam meg kifejezve, hogy nem épp érdekelt a dolog. De gondolom ezt ő észre se vette, mert  hallottam, hogy egyre csak sorolta az ételeket.
-Hyung....
-Igen?
-Én azt hiszem...azt hiszem elrontottam mindent... - igen, Jin tudja, hogy én a fiúkhoz vonzódok, egész pontosan Jiminhez. Nincs olyan amit ne tudnék vele megbeszélni. Éppen ezért hihetetlenül hálás vagyok neki.
-Elrontottál? Mit?
-Jimin előbb volt bent, és...
-És? Bökd már ki! - hangját kicsit felemelte mitől megijedtem. -Sajnálom. Na, mi a baj Kookie? - Kookie.... Jimin is így hív, mely jelzőtől most összeszorult a szívem.
-És nem hittem el amit mondott. Hogy ő is szeret...meghazudtoltam.
Pár pillanatnyi csend után egy hatalmas sóhajt hallottam amire rögtön fel is kaptam fejem, s szólaltam meg.
-Most mit tegyek? - kérdeztem.
Örülök, hogy Jinnel ilyen jóban vagyok. Hogy ezt is megtudtam vele beszélni anélkül, hogy bármi miatt elítélt volna. A következő közel egy óra alatt csak úgy ittam szavainak bölcsességét, majd mikor már ő is elköszönt és hagyta el szobámat, megfogadva egyik tanácsát, mi szerint bocsánatot kéne kérnem Jimintől, nem pedig -ha őt kéne idéznem- "nyafogni mint egy kislány" vettem ismét a fürdőbe az irányt és mostam meg arcom.
Tükörbe néztem. Nem sírhattam! Erőt kellett vennem magamon és megmondanom, hogy mit is érzek valójában. Gyomromban mintha pillangók repkedtek volna, oly annyira ideges voltam. Kezeimet a pultra helyezve helyeztem át azokra testsúlyom, s előre dőlve vizslattam magam.
Mire fel eszméltem, már Jiminék ajtaja előtt álltam és kopogásra emeltem ökölbe szorított kezemet, mit mikor majdnem hozzáért a fa szerkezethet kaptam el, emeltem számhoz s haraptam bele idegességem végett. Szemeim összeszorítottam s lendítve kezem kopogtattam  be azon a bizonyos ajtón. Gyomrom görcsbe rándult, legszívesebben elfutottam volna onnan, mint ha csak egy tréfa lett volna. De nem. Hallottam, hogy nyitódik az ajtó, így az eddig földet kémlelő szemem a tárgyra kaptam, mely másik oldalán meglepetésemre  Taehyung állt.
-Hát te? - kérdezte fejét biccentve.
-Beszélhetnék Jiminnel?
-Persze, gyere. - hátra lépve invitált a szobába, hol az ágyon találtam az említett,  éppen telefonozó személyt. Ujjaim tördekeltem, szemem kapkodni kezdtem, nem volt merszem az övéibe nézni. Lábaim megtorpantak a hatalmas bútor előtt, mikor Jimin figyelmét rám szegezte, nem pedig a készülékre.
-Jimin, beszélnünk kell! - határozottságommal saját magamat is megleptem. Telefonját lezárta, így minden figyelmét rám szentelve.
-V, kimennél?
-Hááát, jó. - evvel a lendülettel el is hagyta a szobát, így maradtunk kettesben a hatalmas helységben.
-Jimin, én sajnálom! Sajnálom, hogy kétség alá vontam azt, amit mondtál...
Mielőtt újabb mondatba kezdtem volna állt fel az ágyról, fordult velem szembe s vette fel a szemkontaktust.
-Nem! Figyelj, értékelem, hogy átjöttél. De én támadtalak le az érzéseimmel, miszerint....
A kisebb szünet, mit tartott megijesztett. Féltem, meggondolta magát.
-Miszerint...
-Én is szeretlek. -suttogtam orrom alatt, mire Jimin szemei szinte kipattantak a helyükről. Reméltem, hogy nem hallotta meg, de ezek szerint, mégis eljutott füléig halk kijelentésem.
Végre kimondtam. Egy hatalmas szikla esett le a vállamról, viszont még így is féltem, hogy miként fog reagálni. Figyelmemet a padlószőnyegre szegeztem, mintha annyira érdekes lett volna, majd fejemet lógatva léptem párat s ültem le az ágy szélére. Jimin mellém ült, éreztem, hogy engem nézett, de én nem mertem ránézni. Hirtelen egy ujjat éreztem az állam alatt mi maga felé fordított, így találkozott a tekintetünk. Egy ideig csendben ültünk, egyikünk se szólt egyetlen szót se, én pedig elvesztem. Szemem ide-oda kapkodtam szempárjai és telt ajkai közt. Azok a telt, rózsaszín ajkak közt, mit legszívesebben megcsókoltam volna abban a szent pillanatban. Nyelvem kidugva nedvesítettem be száraz párnáim, mire reakcióul egy mosolyt nyújtott. Szívem szerint maradtam volna, de nem lehetett, így lábra állva indultam az ajtó felé, mit kinyitva léptem volna ki azon, mikor egy kéz visszarántott, és felsőtestéhez ütköztem. Azt vettem észre, hogy lassan, de egyre csak közelebb hajolt hozzám, így becsukva szemeim döntöttem kissé oldalra fejem, mikor ajkamra tapadt. Párnáit lassan mozgatni kezdte, de ez csak egy másodpercig tartott, mégis egy végtelenségnek tűnt. Elhajolt tőlem, egymásra mosolyogtunk, majd végre kilépve a szobából csuktam be az ajtót magam mögött. Lassan elsétáltam a szobámig, beléptem az ajtón, mit utána rögtön be is csuktam elfordítva a zárban a kulcsot. Gondolkodni is elfelejtettem a történtektől. Úgy véltem, legjobb lesz, ha mielőbb lemosom magamról az aznapi koszt, így besietve a fürdőbe szabadultam meg ruháimtól és álltam be a már egy ideje csobogó zuhany alá.

Vizes hajamat törölgetve léptem ki a fürdőszobából, majd a fehér anyagot csak ledobva a fotel támlájára feküdtem be az ágyba. Telefonomat levéve az éjjeli szekrényről nyitottam meg a twittert, min végigpörgetve láttam az aznapi képeket, amiket a vidámparkba csináltunk a rajongókkal. Evvel le is tudtam a szociális médiát a napra, így a készüléket töltőre téve helyeztem vissza a kis fa bútor lapjára, majd betakarózva a puha ágyneművel hajtottam volna álomra fejem, ha pillanatról pillanatra eszembe ne jutott volna, ahogy Jimin selymesen puha ajkai az enyémet cirógatták, akár arra a pár másodpercre is. Elhesegetve a gondolatot - nagy nehezen - fordultam át oldalamra és csuktam le nehezedő pilláim, miután nemsokkal el is nyomott az álom.
Mit művelt velem ez a fiú? El csavarta a fejemet. Mit meg adnék, ha még együtt is lehetnénk....

Sziasztok. Sajnálom, hogy eddig tartott ez a rész megírása is. Nem megtegetőzöm semmire, egyszerűen nem jöttek a szavak. Remélem tetszett, véleményt pedig továbbra is szívesen fogadok ^^