/SeHwa szemszög/
/Pár nappal később..../
Már egy hét eltelt azóta az éjszaka óta de Jungkook egyszer sem hozza fel ami az nap este történt. Talán azért sem mivel turnéra ment a Bts így nem tudtunk ismét kettesben maradni.
Egyedül voltam a nagy házba a híres Bts házába magányos ,de holnap vissza jönnek végre a fiúk.
A botrány nem csillapodott inkább csak nagyobb lett mivel az nap este amikor Hoseok és én csókolóztunk a házam előtt nem vettük észre hogy egy fotós csak erre az alkalomra várt.
(Huhhh....nem lesz semmi sem könnyebb)
A beígért intézkedés Namjoon-tól nem érkezett meg nem is számítottam semmire szegény ő sem tudta el simítani a dolgokat és igazából nem is az ő dolga volt van neki elég baja mivel Hoseok -ot egyre többen bántják azzal hogy csúnya és nem jó reaper de még ezekre rá tesz a mi botrányunk is. Biztos nagyon nehéz lehet nekik csak nem mutatják ki.
Pár napja beszéltem SooHee -vel hogy minden zökkenő mentes vagy nem. Nem adott semmi konkrét választ ezért zavart a dolog hiányzott az öcsém de az utcára nem tudtam menni mert fel ismernek az emberek és még jobban féltem attól hogy SeJong emberei megtalálnak.
Napról napra jobban féltem attól hogy SeJong meg elégeli azt hogy engem kutat és biztosan hallotta már a pletykákat is. Féltem hogy felkeresi TaeHo -t és bántani fogja.
- Még is csak el kellene menjek a kávézóhoz?.. - Kérdeztem magamtól miközben nyújtóztam az ágyban.
Felkaptam magamra egy ruhát a táskámat és persze egy napszemüveget hogy ne ismerjenek fel. Minden zökkenő mentesen ment senki nem
ismert fel és még a boltba is be tudtam menni egy jégkrémért. A városban sétálva szinte gondtalannak tüntettem hiszen abban a pillanatban annak is éreztem magam.
Élveztem hogy az utcán lehetek ezért kicsit le pihentem az egyik padra. Néztem az embereket akik vagy a munkába siettek vagy csak egy randin vannak vagy a családjukkal töltik az időt. Hirtelen eszembe jutott a klub.
(Vajon mi lehet most ott a helyzet?)
Hirtelen meg jelent egy mosoly az arcomon.
(Aigo! Ennyire hiányozna nekem az éjszakai élet?)
Valahogy nem tudtam magamat hibáztatni hiszen ebben nőttem fel csak ezt ismertem amíg nem jelent meg Hoseok. Nagyon felkavart az az éjszaka habár azt csókoltam meg akibe szerelmes vagyok ami számomra is új dolog még is úgy vonz valami Jungkook-hoz amit nem tudok meg magyarázni és ez megijeszt.
Nem akarom Hoseok-ot meg bántani amikor mellettem van akkor úgy érzem minden a helyére került és minden csak jobb lesz viszont Jungkook úgy vonz magához amit nem tudok el rejteni.
- Gyere el fogunk késni! - kiabált egy nő nem messze tőlem .
A hang irányába fordítottam a fejem nem hittem a szememnek.
- Az nem lehet... - szólaltam meg halkan.
- Gyere drágám sietnünk kell. - vette a karjai közé a kisgyereket akinek az imént kiabált.
Lassan felálltam nem akartam hogy meglásson de még sem tudtam meg mozdulni.
- Anya? - szólaltam meg ismét.
- Drágám várj meg.! - kiabált felé egy férfi aki nem volt más mint a volt nevelő apám.
Hirtelen nem kaptam levegőt a mellkasom össze szorult viszont meg akartam tudni hogy miért jöttek vissza hiszen mikor én el mentem otthonról és TaeHo követett el mondta nekem hogy kiköltöztek külföldre csak akkor még nem volt velük egy kis gyerek is.
Könnybe lábadt szemmel és remegő lábakkal indultam utánuk bennem volt a félelem hogy észre vesznek de nem érdekelt.
Órákon keresztül követtem őket hol a boltba hol csak ültek az egyik játszótérnél de egy percre sem vettem le róluk a szemem. Majd egy buszra követtem őket előbb fel szálltak mint én ezért aggódni kezdtem hogy nehogy fel ismerjenek miután kifizettem a buszjegyem árát gyorsan a leghátsó üléshez szaladtam viszont még volt időm a nevelőapám pillantását elkapni. Féltem hogy felismert de nem vissza fordult a kis gyerekhez és tovább játszott vele.
Több megállót is elhagyunk de nem szálltak le mikor már elhagytuk a várost és csak pár utas volt rajtunk kívül a buszon aggódtam hogy felismernek majd de nem most is szerencsém volt.
A sokadik megállóra le szálltak és én óvatosan követtem őket be mentek egy nagy épületbe és akkor ütköztem a valóságba hogy hova is jöttek.
- De hiszen ez... - halkan szólaltam meg és gyorsan követtem őket hogy a gyanúm be bizonyosodjon.
És úgy is volt.
Apa urnájához jöttek. Gyorsan el bújtam egy fal mögé és visszafogtam magam, nem tudtam el viselni hogy ezzel a férfival jött meg látogatni apát. Majd hirtelen egy embert láttam meg magam mellet oldalra fordítottam a fejem és nem akartam hinni a szememnek nem tudtam meg mozdulni hirtelen könnyek kezdtek el folyni a szememből de nem tudtam hirtelen az okát.
- Hát itt bujkáltál Se Hwa. - lépett elém és szólalt meg halkan a nevelőapám.
Nem tudtam meg szólalni teljesen le fagytam minden vágyam az volt hogy el tűnhessek onnan de nem volt lehetőségem megragadta a kezemet és magával húzott.
- Még is hova viszel? - kérdeztem tőle ijedten mikor már el hagytuk az emeletet amin anyám volt.
Az épület hátsó részéhez húzott majd percekig csak méregetett a szemeivel nem zavart hiszen hozzá voltam szokva főleg tőle amikor 12 éves voltam ugyan így nézte végig minden testrészem.
- Jó újra látni SeHwa. - szólalt meg hirtelen.
- Sajnálatos módon közlöm hogy nem tudok osztozni ebben az örömben.
- Úgy látom nem sokat változtál. - nevette el magát.
- Miért jöttetek vissza? - kérdeztem rá hidegvérrel.
- Anyád akart haza jönni hogy meg tudja látogatni apátokat. - túrt bele a hajába.
- Ennyi? - néztem rá szúrós szemekkel.
- Nem egészen. - dőlt a falnak.
- Akkor? Beszélj érthetően! - emeltem fel egy kicsit a hangomat.
- TaeHo -ért jött hogy magunkkal vigyük külföldre. - nézett a szemembe.
- Micsoda??! - kerekedtek ki a szemeim.
( Hogy el vigye TaeHo - t?? Azt nem lehet nem hagyhatom!)
Ökölbe szorult a kezem és amennyi erő volt bennem oda vágtam a falnak a nevelő apám fejem mellé.
- Héj kislány! - kiáltott rám.
- Ne is tervezzétek hogy TaeHo közelébe mentek. - higgadtan közöltem vele.
- Nem az én ötletem volt hidd el ha rajtam múlna inkább téged vinnélek. - hajolt a nyakamhoz.
- Igen?! - oda fordítottam a fejem felé hogy a szánk majdnem össze ért és hirtelen a másik kezemmel a gyomrába ütöttem. - Figyelmeztetlek vedd rá anyámat hogy minél előbb vissza menjetek oda ahol voltatok.
A földön levegőért kapkodott én pedig el indultam a buszmegálló felé hogy gyorsan TaeHo -ért menjek. Szerencsémre pár perc múlva meg is érkezett a busz. A városba érve a lábaim SooHee kávézója felé vették az árnyt már majdnem ott voltam meg álltam a zebra előtt ami elválasztott a kávézótól mikor hirtelen meg szólalt a telefonom.
- Halló. - szólalt meg a telefon másik végén Hoseok.
- Szia Hoseok. - hirtelen minden haragom és aggodalmam el szállt.
- Már csak pár perc és otthon vagyunk. - boldogan közölte velem a hírt.
Akaratlanul el mosolyogtam magam. Abban a pillanatban láttam meg egy kocsit amiben nagy meglepetésemre ők voltak.
- Nézz ki az ablakon. - szólaltam meg miközben nem tudtam le vakarni a mosolyt az arcomról.
- Aigo~! Kisasszony ez a sors. - integetett az ablakból széles mosollyal az arcán.
Majd észre vettem ahogy a kávézóból SooHee és TaeHo kisétál. Kis idő után TaeHo észre vett és ő is integetni kezdett.
Oda akartam szaladni hozzá már épp indultam volna amikor egy nagy fekete kocsi állt meg nem sokkal Hoseok kocsijuk mellett és kiszállt 2 férfi akik egyenesen hozzá jöttek erőszakosan megragadtak és bele nyomtak a kocsiba a telefont el ejtettem a földre majd ez után már csak annyit hallottam hogy TaeHo a nevemet kiáltja.
/Jungkook szemszög/
Végig nézve az egész jelenetet amilyen gyorsan tudtam kiszálltam a kocsiból az összes taggal együtt és SeHwa öcsével a kocsi után kezdtünk futni. Pontosan tudtam hogy kik voltak azok az emberek ezért az aggodalmam még nagyobbra nőtt.
YOU ARE READING
Save Me (Hoseok/JHope/Ff.)BEFEJEZETT
Romance- Miért hiszed azt hogy bármit meg tudsz egyedül oldani?! - Kiabálva ragadta meg a karomat. - Mert mindig így volt. - Adtam meg a választ. Az előtérben állva néztünk egymás szemébe akkor már tudtam hogy ehhez kevés vagyok és életembe először engedt...
