Mentsük meg Harry Styles becsületét!(Harry Styles Fanfiction)

Part 1

Hogy is kezdjem?! Lea Vega vagyok,18 éves és Amszterdamban lakok a szüleimmel meg a 15 éves Davis nevű öcsémmel.
Jól kijövök a szüleimmel,az öcsémmel viszont vannak gondok,de szerintem senki sem jön ki tökéletesen a testvérével,lehet az fiú vagy lány.

Oka is van annak,hogy a testvérem ,,utál"(és nem csak ő): odavagyok a One Directionért. Nagyon szeretem őket,és a zenéjüket is. Bár azt mondják,hogy tiniknek való,én még attól szeretem,és senki sem túd meggyőzni arról,hogy utáljam. Imádom Louis vicces viselkedését,Niall ,,poklós" gyomrát,Liam kitartását(ezért irigylem is,mert ennyi ,, idegesítő" emberrel én nem bírnék el),Harry gödröcskéit(oda vagyok érte),és bár már Zayn nem a One Direction tagja,de én őt még mégis mindig ide sorolom. Szeretem benne azt a titokzatosságot,ami nem minden emberben van meg.

Nem találkoztam velük,mivel ők Brittek,én meg Holland vagyok,és nem vagyunk olyan társadalmi helyzetben,hogy ki tudjunk utazni Londonba. Nem azt mondom,hogy szegények vagyunk a társadalmi ranglétrán,de apámnak soha sincs ideje semmire,és anyum sem nagyon engedélyezi ezt az ötletet (hogy utazzunk ki Londonba),mert nem nagyon bírja a hosszú utat,és a ,,One Directionért nem teszi tönkre a gyomrát". Jellemző rájuk,amit én akarok,azt sohasem kapom meg,de amit Davis akar az minden áron meg kell legyen. Mondjuk már nem idegesít,megszoktam,hogy mindig,csak második vagyok. Már semmiben sem szeretnék első lenni. Egyszerűen lehetetlen, számomra ez a szó,hogy ,,első" nem létezik.

De most nem ezen van a hangsúly,nem magamról szeretnék mesélni,hanem Harry Stylesről.

Minden egy csütörtöki napon kezdődött. Elvégeztem a dolgaimat,ami nem más volt,mint mosogatás,portörlés, bevásárlás. Szerencsére nincs sok dolgom (akkor még az is megkönnyítette a dolgaimat,hogy vakáció volt és nem kellett tanulni). Éppen a szokásos munka utáni hobbymat végeztem,ami nem más volt,mint a netezés,amikor megláttam valamit:

,,Harry Styles meggyilkolt egy 22 éves lányt!"

Olvastam el a cikk címét,aztán rákattintottam a cikkre és elkezdtem olvasni:

,,Harry Styles meggyilkolta a 22 éves Rosali Reed-et. Még nem tudni,hogy mi történhetett,de az énekes egy pisztollyal lőtte agyon a lányt. Harry Styles nem nyilatkozik,de menedzsere azt mondja,hogy nem tudja mi üthetett Harrybe.
A további részletekért kattintson ide!"

Olvastam el,de már nem érdekelt a többi részlet! Mi az,hogy meggyilkolt egy lányt. Harry nem ilyen,még a légynek sem lenne képes ártani. A szemeim megteltek könnyel,és már sírtam volna is,amikor belépett Davis a szobámba,ezért lecsuktam a laptopot majd ránéztem.

—Mit csinálsz?

—Semmit. Mit csináljak?-válaszoltam neki vissza bunkón,mert nem akartam neki elmondani az igazat. Ismerem. Ha elkezdtem volna mondani azt,hogy Harry egy gyilkos kezdte volna azt a részét,hogy ,,én megmondtam" vagy ,,Lea kedvenc énekese egy gyilkos". Nem akartam,hogy valaha valaki is megtudja az ismerőseim közül.

Később Davis kiment a szobából,én meg felnyítottam a laptopot. Sírni akartam,de féltem,hogy valaki meglát. Szóval csendben lapultam a szobámban és közben nyugtatgattam magam,hogy ez nem igaz,ilyet Harry nem tett,aztán láttam,hogy már ezzel van tele az interneten.

Bármennyire is próbáltam eltitkolni az ismerőseim előtt ezt az esetet,valakivel muszáj volt megbeszéljem ezt az egészet,mert már nagyon nehezen bírtam sírás nélkül. Átmentem Stevenhez a legjobb fiúbarátomhoz azt gondolva,hogy ő majd segít megvigasztalni.

—Én mondtam, hogy ezek az emberek gazemberek,de te mit mondtál ,,One Direction,One Direction".-magyarázta Steven.

—Ne mondj ilyeneket! Harry nem tett semmit!

—Hát,ha a gyilkosság az semmi,akkor ártatlan.

—Steven! Azt hittem,hogy megvigasztalsz,hogy azt mondod:,, Ne aggódj Harry ártatan",erre te mit csinálsz?! Erősíted az igazadat.

—De Lea, minden jel arra mutat,hogy ez a hír igaz.

—Engem nem érdekel,én nem hiszem el!-mondtam,majd hangos sírásba törtem ki.

—Ne sírj na...-vígyasztalt Steven, majd szorosan átölelt.

Ez tartott pár percig,míg csak már Steven megunta az ölelgetést így azt mondta:

—Lea,én veled vagyok, Harry ártatlan,csak ne sírj már.

—Persze,hogy ártatlan.-emeltem fel a fejem a válláról.

—Na,akkor meg ne sírj.

—Steven! Van egy ötletem!-kezdtem egy kicsit reményesebb lenni.

—Ettől én félek,de halljam!

—Bizonyítsuk be,hogy Harry ártatlan!-mondtam lelkesen.

—Pfff! Te hülye vagy! Hogy akarod bebizonyítani?! Ez lehetetlen, felejtsd el!-kiabált rám Steven,míg én nem hagytam magam.

—De hiszen te magad mondtad,hogy Harry ártatlan.

—Igen,hogy ne sírj!-vallotta be.

—Jól van Steven! Ha te nem segítesz,majd én megoldom! Bebizonyítom,hogy Harry ártatlan!-mondtam és elindultam az ajtó felé.

—Lea! Ne csináld ezt! Ez nem sikerülhet!-próbált visszatartani Steven,aki szintén elindult velem az ajtó felé.

—Azt majd meglátjuk!-kiáltottam,majd becsaptam az ajtót Steven előtt.

Tisztában voltam azzal,hogy Stevennek lehet,hogy igaza van,de egyszerűen nem tudtam elhinni,hogy Harry ilyet tett volna. Steven pedig ismer. Első osztály óta ismerjük egymást, tudja,hogy ha én valamit a fejembe veszek,azt minden áron véghez viszem. Lehetséges,hogy Harry tényleg nem ártatlan, akkor a büntudat üldözni fog egész életemben,de ha most nem csinálok semmit, akkor azért fog a büntudat ölni,hogy néztem ölbe tett kézzel azt,hogy Harry miként kerül börtönbe. Az az őszinteség,hogy az első esetet szívesebben elviselném.

Íme az első rész. Ha tetszik,akkor szavazz a részre,vagy írj egy kommentet. Persze,ha valami nem tetszik azt is leírhatod,én meg majd javítok rajta. Köszönöm mindenkinek az olvasást!😊