You Belong With Me...

Prológus

Horváth Zoé vagyok. Egy átlagos 16 éves gimnazista lány. A Tóth Árpád gimnáziumba járok. Ugyanúgy ahogy a bátyám és a nővérem, akik mindketten nemsokára 18 évesek. Ők egyébként ikrek.
Szegeden lakunk az édesanyánkal és Patrikkal a nevelőapánkkal. Akit tökre bírunk. Az apánk elhagyott minket a születésem után. Nati és Krisz ismerték, én már nem. Elmondásuk alapján egy zsarnok volt. Utálták őt. Úgyhogy ezek alapján én se nagyon bírom. Jól meg vagyunk mi Patrikkal. Ő olyan mintha tényleg az apám lenne.

A két legjobb barátom Ruben és Chloe. Ők is ikrek. Én már csak ikrekkel vagyok körbevéve. De azon kívül hogy ők tesók, nem veszekdnek. Vagyis de de jó értelemben. Mi hárman legjobb barátok vagyunk születésünk óta. Egyébként igen Ruben fiú. De nem kell itt semmit beleképzelni, semmi nincs köztünk. Vagyis de. Jelenleg éppen egy ház. Hiszen szomszédok vagyunk. Igaz mostanában kicsit "furán" viselkedünk egymással. Ami alatt azt lehet érteni hogy néha úgy viselkedünk egymással mintha járnák. Ami annyit jelent hogy amikor hetente egyszer ottalszom náluk és filmezünk, van amikor összebújva filmezünk és hasonlók. De semmi több. Sajnos. Igen nekem tetszik Ruben. Nagyon régóta. Valahogy 3-4 éve. De már sikerült úgy viselkednem az évek alatt hogy ő ebből semmit ne érzékeljen. Ugyanis félek hogyha elmondanám neki, az szétrobbantaná az egész barátságunkat. Amit meg nem akarok. De mindegy is.

Holnap kezdődik a suli. Már nagyon izgulok. Hiszen én is épp egy "menő" lány vagyok. A bátyámnak köszönhetően. Aki a suli legmenőbb fiúja. Ennek köszönhetően én és a barátaim is. De én nem nagyon szeretem ezt a feltűnősdi dolgot. Nem vagyok elszállva magamtól, attól még hogy szinte mindenki ismer. És a szeptemberi hónapok  mindig elég gázak. Olyankor jönnek a kilencedikesek, akik általában ilyenkor azt hiszik hogy evidens hogy majd ők is hozzánk tartoznak majd. Amivel nincs is baj csak ilyenkor elhiszik hogy ők a mi bff jeink meg mittudom én. Elég szar az az időszak. Meg nem is vagyok oda a feltűnéségért. Egyszóval utálom.

Elmélkedésemből kopogás riasztott ki.
-gyere!- kiabáltam. Ruben lépett be az ajtón. Amint meglátta hogy az ágyamon ülök, elmosolyodott, majd odajött és megölelt. Igen megölelt. Viszonoztam az ölelését de ugyanakkor tudtam hogy ez csak egy baráti ölelés.
- szia- szólt mosolyogva majd leült mellém.
- szia- sóhajtottam egyet. Erre rámnézett majd fürkésző tekintettel megszólalt.
- minden oké?- kérdezte mire elmosolyodtam.
- persze. Csak nem várom a holnapot.- mondtam, mire sóhajtott egyet. Pontosan tudta hogy mi a bajom. Ruben az egyik ember aki mindent tud rólam, és mindig tudja hogy mi a bajom. Sóhajtva átölelt majd megszólalt.
-minden oké lesz nyugi.- szólt megnyugtatóan mire bólintottam és szorosan átöleltem.