Váratlan Szerelem (Shawn Mendes fanfiction) /BEFEJEZETT

46.fejezet: Angyalom!

Ahogy Shawn ígérte már a repülőtéren várt minket. Elbúcsúztam Huntertől aki a menedzsere kocsijával ment haza. Mi pedig megpakoltuk a kocsi csomagtartóját a cuccaimal. Csak a legfontosabbakat hoztam el magammal és így is elég volt ahhoz hogy minden helyet elfoglaljon. Egész úton Dylanen és anyáékon járt az eszem. De Shawnt látva mindent elfeledtetett. Karjaiba zárt és mélyen belélegeztem már jól ismert illatát. Sírógörcsel küszködve szólaltam meg.

- Hiányoztál!
- Nekem még annál is jobban! Mostmár itt vagy ez a lényeg. - engedett el és fejem búbjába csókolt.

Kinyitotta az anyósülés ajtaját nekem majd beült a vezető ülésre.

- Egyszer azért örülnék ha én vezethetnék. - néztem rá mosolyogva
- Hogy össze törd a kocsit? - indította be a motort.
- Hé, már vezettem úgy hogy te is ott voltál! - háborodtam fel.
- Halálfélelmem is volt rendesen! - nevetett
- Azt mondtad jól vezetek!
- Csak húzom az agyadat Cassie. - nevetett tovább és kézfejen csókolt. - Talán egyik nap megengedem.
- Szavadon foglak. - néztem az útra vigyorogva.

Már jó ideje mentünk mikor újra felszólaltam.

- Otthon valami fejlemény?
- Cassie nem tudom, hogy mondjam el...de csak három napot voltál távol.
- Tudom. De három nap alatt sok minden változhat.
- Az is igaz...szokásos. Nash bohóckodik a nap 24 órájában. Aaron nevet rajta és figyel rá. Sara és Cameron egyre többet veszekszik.
- Veszekednek? - akadtam meg
- Ohm Ja..- húzta el a száját és egy pillanatra rám nézett majd vissza szegezte a tekintetét az útra.
- Mennyire komoly?
- Változó...egyik nap valami internetes bejegyzésen. Utána ha jól értettem valami olyanon ment a vita, hogy senki sem tud a kapcsolatukról és Sara kiakadt pár rajongón. Tegnap pedig a mustáros flakonon.
- Jézusom. - csak ennyit tudtam hozzá fűzni.
- Nem olyan durván csinálják mint ahogy mi csináljuk.

Kis híján félre nyeltem majd hangos nevetésbe kezdtem. Pár pillanat kellett neki amíg leesett mit is mondott majd zavartan hozzá tette.

- Mármint a vitatkozást. Mert mi..hát...vagyis gondolom..nem tudom ők hogyan csinálják azt...De
- Jó hagyjad - nevettem tovább
- Ebből nem jövök már jól ki - nevetett
- Ebből már nem. - ráztam meg a fejemet és kifelé kezdtem nézelődni.

Hiába voltam csak pár napot távol olyan mintha már évek óta nem jártam volna itt. Minden egyes alkalommal mikor vissza jövök ide ugyanaz az érzés kelt fogságba. A jól ismert otthon érzete. Azt hiszem mindig is ez volt az otthonom. Sosem vallotam magam londoninak. Jobban szerettem amerikai lenni. Pedig sok emlék kötött Londonhoz. Anya...a lányok...az első szerelmek...a bulik...Dylan..
De amikor Dylan elment az a hely már maga volt a pokol. Vajon ő most mit csinál? Mit érez, hogy én elmentem? Úgyanúgy mint ő évekkel ezelőtt. Nem szabadna vele foglalkoznom..hisz Shawnt mindennél jobban szeretem. De azt hiszem Dylan esete más. Muszáj rá is gondolnom. Vagyis azt hiszem.

- Nagyon elgondolkodtál. - szólalt meg egy idő után.
- Jah. - néztem rá. - Énekelsz nekem? Olyan rég hallottam a hangodat.
- Hisz most is hallod. - vigyorgott. - Az nem ugyanaz. - mosolyogtam
Bekapcsolta a rádiót és az éppen következő számot kezdte énekelni. Charlie Puth és Selena Gomez We Don't Talk Anymore című számát kezdte énekelni. Imádtam ezt a számot. Olyan nyugodt de mégis energiával teli.
Ahogy hallgattam egyre magasodó hangját melegség árasztotta el minden tagomat. Hangja olyan hatással volt rám mint a kisgyermekeknek az altatódal a szüleiktől. Az agyam már nem kattogott anyáékon. Dylan sem pofátlankodott bele a gondolataimba. Most csak is nyugodtágot éreztem. A szám végére már otthon is voltunk. Mikor a felhajtóhoz értünk és elkezdtünk kipakolni a csomagtartóból Nash egyszerűséggel kirohant a házból és felkapott. Ölelgetni kezdett miközben a talpam alól eltűnt a talaly.

- Nash össze nyomsz! - motyogtam a mellkasának nyomódva
- Hisz te élsz!
- Miért ne élnék?
- Hát bármi megeshet. Az a Dylan gyerek nem valami szimpi.
- Dylan a mostohabátyám, nem pedig egy darabolós gyilkos! - csaptam vállon mire elengedett
- Óvatosan! - szólt Shawn Nashre.

Nash segített nekünk becipelni a csomagjaimat. Bent Sara főzött vagy mi Cameronnal. Cameron a konyhában....ez is érdekes.

- Hát ez a sok csomag? - nézett rám Cam
- Kipateroltattam magan otthonról. - raktam le a kistáskámat a pultra. Sara szemöldöke felszaladt. - A lányok puszilnak. - néztem rá és segítettem felvinni Shawnak a cuccokat. Aaronba a folyosón futottunk össze. Megölelt és lement. A szobám szinte ugyanúgy várt mint eddig. Shawn nem sok időt tölthetett itt. Leraktuk a szekrény elé a cuccaimat. Shawn elém lépett én pedig a mellkasának döntöttem a fejemet. Befészkeltem magamat karjaiba és próbáltam kizárni a világot. Puszit nyomott fejem búbjára.

- Jobban vagy? - néztem a szemeibe
- Mostmár igen. - nézett mogyoróbarna íriszeivel.

Shawn szemszöge

Látszott rajta, hogy baj van. És nem csak az édesanyjáról van szó. Látni, hogy emészti magát. A hosszú út ellenére nem láttam rajta fáradtságot. Inkább csak gondterheltséget. Később miután ettünk a kanapén elaludt. Feje az ölemben pihent. Fejét simogattam ahogy mindig is szerette. Néztem ahogy szép lassan emelkedik a mellkasa és meleg lehellete csiklandozza bőrömet. Olyan gyönyörű mint amikor megismertem. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Életem egyik legjobb döntése volt akkor, hogy behúztam a csőbe. Akkor ott már tudtam, hogy fontos lesz a számomra ez a lány. Ha vissza pörgetnénk az időt nem tennék máshogy. Egyszerűen minden porcikáját csodálom. Soha nem ismertem még ilyen lányt mint ő. Egyszerűen egyedi. Olyannyira, hogy még utánozni sem lehet. Ő az én angyalom. Aki védelmezi a lelkem. Ha ez az angyal eltűnik az életemből vele együtt veszem el. Egyszer remélem ezeket a dolgokat elmesélhetem neki. De mielőtt megtenném segítenem kell megtalálni a saját fényét. Hisz egy angyal a fénye nélkül semmit sem ér.

- Aludj jól angyalom! - érintettem meg selymes puha arcbőrét majd váltottam csatornát a tv-én.