Nygmobblepot//One-Shots {hun} // Befejezett

Mr. Leonard// Nygmobblepot

- Mi történt azzal az úriemberrel akit megkötöztél előzőleg? - kérdezte Oswald, Edwad Nygma zseniális dobkoncertjét megszakítva. A szemüveges férfi azonnal abbahagyta a produkciót, majd mosolyogva felnézett, visszakérdezve:

- Galavan inasa? Miért kérdezed? 

Oswald csak egy sejtelmes mosolyt küldött felé, s nem is kellett hangosan kimondania amit gondolt, a férfi magától is tudta mi az. Majd' kiugrott a bőréből a hír hallatán, hogy mégis látni fogja élőben, testközelből Oswald Chesterfield Cobblepot munkásságát és többek között az is örömmel töltötte el, hogy a férfinek végre visszatért az életkedve. Igen, határozottan állíthatta, hogy ez volt az az ember, aki beállított azon a bizonyos napon a GCPD-be, s bár a modora akkor is hasonlóan lekezelő volt, mint amit a mai napon produkált egyes pillanatokban, mégis más volt. Más, mert égett az a bizonyos tűz a szemében: a gyilkolás vágya.

Ed mosolyogva hátrafordult, eltolta a széket és a lomtár felé vette az irányt, majd nagy buzgósággal kinyitotta azt. A bent ülő férfi, zsákkal a fején - becses nevén Mr. Leonard - mocorogni és nyögdécselni kezdett amint meghallotta az ajtónyitódást. Tudta, hogy valószínűleg most nem lesz annyira szerencsés mint előző alkalommal, amikor Oswald visszautasította.

- Édesanyám mindig azt mondta, hogy egy buli nem buli szórakozás nélkül - jelentette ki Oswald, majd türelmetlenül várta, hogy Ed végre kihúzza székestől a fészkelődő Mr. Leonardot, akinek alkalmazója, nevezetesen Theo Galavan, Gotham most már egykori, zsarnok polgármestere, elvette az életét annak az embernek, akit Oswald a legjobban szeretett: az édesanyjáét, Gertrudét. Oswald rendesen megtört anyja halálát követően, még soha nem érezte ennyire nyomorultul magát. Szerencsére ennek a kedves idegennek, akit ezek után már a barátjának nevezett, azaz Edward Nygmanak hála ismét visszatért a valóságba, s rájött, hogy folytatnia kell azt, aminek eddig is szentelte az ideje nagy részét.

- Nos! - csapott egyet Ed, Mr. Leonard vállára, amitől a férfi összerezzent, majd a hátsó zsebébe nyúlt és átadta ugyanazt a kést Oswaldnak, amit korábban is. - Mivel fogod kezdeni? - vigyorodott el. - Lassú halált szánsz neki? Vagy gyorsan akarsz végezni?

Oswald feltartotta a kezét.

- Nyugalom, Ed. Gondolkodom - mondta, majd forgatni kezdte a kezében a kést. A szemüveges férfi minden mozzanatát rezzenéstelenül leste, mintha minden apró részletét meg szerette volna jegyezni annak, ami még csak következett.

Oswald többször is átgondolta mi lenne a legideálisabb halál az előtte ülő, arctalan férfi számára. A gyors halál szóba sem jöhetett. Igaz, szerencsétlen Mr. Leonardnak aligha volt köze Theo és Tabitha Galavan tettéhez, mégis azok után, amilyen pocsékul érezte magát ezen a napon, nagyon ki szerette volna élvezni a helyzetet, ha már tálcán kínálták neki a lehetőséget. Miután megszületett a döntése, felnézett a szemüveges férfire és elmosolyodott, aztán közelebb sétált Mr. Leonardhoz.

- Tudod mi a legszebb egy gyilkosságban? - kérdezte Oswald, mire Ed kis habozás után válaszolt:

- Az élvezet, amit közben és utána érez az ember? - kérdezte, de látva, hogy Oswald megrázza a fejét, elbizonytalanodott és nem próbált találgatni többé. Beismerte, ez egyelőre még nem az ő szakterülete.

- Az is fontos. De az a legjobb benne, ha - és minden előzetes nélkül Mr. Leonard hasába szúrta egy gyors kézmozdulattal a kést, mire az torka szakadtából üvölteni kezdett - spontán történik és az áldozat fel sem készülhet rá - húzta ki az immáron véres kést a székben ülő férfiból, majd kettő másodperc sem telt bele, ismét megszúrkálta picit, ezúttal a mellkasán. Mr. Leonardnak valóban felkészülni sem volt ideje, illetve az első támadás kiheverése sem részesítette előnyben őt. Egyenletlenül lélegzett, a szíve túlságosan erősen vert és tudta, hogy hamarosan eljön számára a vég. Rossz oldalon állt Gotham Alvilágában, tudhatta volna, hogy Mr. Galavan nem győzhet csak úgy.

Ed viszont... Ed teljesen le volt nyűgözve. Csak úgy itta az előtte álló férfi szavait, akit annyira csodált, hogy azt kifejezni sem volt képes. Úgy érezte egy igazi tanárt, egy mentort talált magának, akinek talán sikerül majd igazi bérgyilkossá alakítania őt. Valahogy mindig érezte, hogy ő más volt, mint a többi ember. Mindig is egy különc, kívülálló figurának számított, hiszen az őrületbe kergette az embereket a rébuszmániájával, de tudta, hogy különcsége ennél sokkal de sokkal mélyebb volt. Abban a pillanatban értette meg, miért.

Oswald egy kis ideig szórakozott, egyre mélyebben és mélyebben forgatta a kést a két sebben, amiből már jócskán omlott a vér, átáztatva az áldozat pólóját is, az pedig már félig ájult állapotban tűrte a kínzást. Egy adott ponton Oswald felnézett, majd Ed felé nyújtotta a vörös folyadéktól csöpögő eszközt.

- Be szeretnéd fejezni? - kérdezte.

Ednek annyira felderült az arca és olyan boldogan mondott igent, mint még soha életében. Átvette a kést, majd habozás nélkül ejtett újabb sebeket Mr. Leonard-on, aki percekkel később már élettelenül rogyott össze a széken, zsákos feje pedig előrebicsaklott.

- Ez felfrissítő élmény volt, köszönöm - bólogatott elégedetten Oswald, majd megpaskolta új barátja karját. - A hullát viszont el kellene intézni.

- Ó, azt bízd csak rám, pihenj még egy kicsit! Szakterületemmé vállt a gödörásás az utóbbi napokban - biztosította Ed, majd a vállára is kapta a hullát. - Jöjjön Mr. Leonard, elviszem önt aludni picit, fáradtnak tűnik. Útközben mesélek magának humoros fejtörőket! - jelentette ki, majd indult is vele.

Oswald szórakozottan nézett a férfi után.

Mégsem akkora amatőr és balfácán, mint azt elsőre hitte...

Aztán a hűtőszekrény felé vette az irányt annak reményében, hogy hátha talál ott egy kis csípős mustárt.