Fanfiction fordítás: Az a három szó (Those Five Words)

2. fejezet

A fordítás az író, Damn you Kylie engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/11706049/2/Those-Five-Words

MAX

Evelyn békésen pihen. Egy szobában helyeztük el Tobiasszal. Ő a hasán fekszik. Sokféle különböző gépre kapcsolták, és infúzió lóg ki a vékonyka karjából. Kilencéves lehet, de most olyan kicsinek és védtelennek tűnik. A hátát kötés borítja, a nővérek minden nap jönnek, átkötik. Csak akkor ébred fel, amikor a fájdalomcsillapító hatása kezd elmúlni.

Úgy tűnik, állandóan rémálmai vannak, látszik, ahogy megrándul az arca, amikor az emlék vagy emlékek - arról, ami abban a házban történt - kísértik. Amikor felébred, mindig sikoltozik, és segítségért kiált. Az orvosok ilyenkor gyorsan adnak még neki gyógyszert, mert pihennie kell a gyógyulás érdekében.

Az orvosok szerint fizikailag rendbejön, bár mindig sebhelyes marad a háta. Jobban aggódnak a lelki sebek miatt, amikkel együtt kell élnie.

Remélem, hogy a Bátraknál képes lesz idővel kiheverni azt, amin az a rohadék miatt ment keresztül. Akkor megtanul szeretni engem, és hagyja, hogy fiamként kezeljem.

Evelyn sérülései nem olyan súlyosak, mint Tobiasé. Rendkívül hálás vagyok, hogy nem veszítette el a babát. Már hazamehet, az orvosok tegnap kiengedték, de nem akar menni. Tudtam, hogy nem megy, amíg nem tudja, hogy Tobias is javulóban van.

Shane nagyszerű volt. Elintézett mindent, úgyhogy most már hivatalos. Evelyn és Tobias Eaton meghalt. Most már ők Evelyn és Tobias Johnson, Max Johnson felesége és fia. Shane összeadott minket Evelynnel a kórházi szobában. Akartunk egy nagyobb ünnepséget a barátainkkal, de a körülmények miatt úgy döntöttünk, hogy inkább visszafogottak leszünk.

Mindenkinek, beleértve a Bátrakat is, úgy fog tűnni a feljegyzésekből, hogy Evelyn és Tobias mindig Bátrak voltak. Ehhez segítséget kellett kapnunk az Őszintéktől. Jack Kang egy fiatal vezetőjük, de nagyon ügyes. Simonnal együtt sikerült halotti bizonyítványokat kiállítani. Jack segített Evelynt elválasztani Marcustól, és papírokat hamisítani, így Tobias az én felügyeletem alatt áll. Új születési kivonata is van. Így már semmi nyoma Marcusnak Evelyn és Tobias életében. Minden dokumentum lezárva és eldugva egy poros raktárban, ahol az Őszinték rejtegetik évekig.

Simon szerzett két koporsót is a temetéshez. Azt mondtuk az Önfeláldozóknak, hogy ingyen tesszük, mivel az Önfeláldozók annyi mindent tesznek a városért az önkéntes munkájukkal, hogy úgy illik, hogy a Bátrak felajánlják a segítségüket az Önfeláldozóknak ezért cserébe. Igazából csak nem akartuk, hogy bárki tudjon róla, hogy nincsen holttest a koporsóban. A temetés most is csendes volt, mint mindig. Nem tudom, Marcus mennyire emlékszik arra a napra, csak remélni tudom, hogy szenved a veszteség miatt. Kétlem, de azért nagyon remélem.

Tobias három hetet töltött a kórházban. Ma végre kiengedik. Remélem, tetszeni fog neki az itteni élet. Evelyn és én úgy döntöttünk, hogy az év további részében magántanuló lesz. Nem akarjuk, hogy az Önfeláldozók közül valaki felismerje, és azt akarjuk, hogy kényelmesen érezze magát a Bátraknál. Tudjuk, hogy időbe fog telni, míg megszokja az új körülményeket. Az orvosok szerint időbe telik, mire helyrejön azok után, amiken keresztülment. Nem akarnak találgatni, hogy meddig. Azt a gondolatot is meg kell szoknia, hogy négy hónapon belül nagytestvér lesz.

Nagyon izgatott vagyok, hogy Tobias végre hazajön. És ideges is vagyok. Le kellett ülnünk vele a kórházban, és elmagyarázni, hogy mi történt. Elmondani egy kilencéves gyereknek, hogy többé nem láthatja a régi barátait, nehéz volt. Annyira felzaklatta, amikor mondtuk neki, hogy Beatrice nem tudhatja meg, hogy mi történik. A szívem kicsit megszakadt, amikor sírni kezdett Beatrice miatt. Még nehezebbé tette, amikor visszaemlékeztem a szőke kislányra, akit az Önfeláldozóknál láttam aznap. Feltételezem, ő volt Beatrice. De megértette a veszélyét annak, ha valaki a családon kívül tudja az igazságot. A félelme Marcustól még mindig nagyon erős, és ennek a félelemnek a jeleit örökké a hátán fogja viselni.

Lemegyek a kórházba, és ott találom Evelynt, amint Tobias holmiját pakolja össze, ami a kórházban volt nála. Tobias teljesen feketébe van öltözve, mint egy igazi Bátor. Mosolygok, ahogy figyelem kettejüket, a fekete határozottan jobban áll nekik, mint az a szörnyű, bő, szürke ruha.

Besétálok a szobába, és megölelem Evelynt. Semmit sem szeretnék jobban, mint Tobiast is megölelni, de úgy érzem, ez még korai. Azt akarom, hogy érezze jól magát körülöttem, azt akarom, hogy az apjaként gondoljon rám. Simon úgy tűnik, gondolt rá, hogy ez fog történni, és csak adnom kell a fiúnak egy kis időt. Megadták nekünk egy orvos nevét, aki Simon szerint tud segíteni Tobiasnak az átállásban. Evelyn és én aggódunk, hogy ha túl sok ember tudja, hogy mi történt, akkor nagyobb az esélye, hogy a titkunk kitudódik. Meggyőztem Simont, hogy ő kezelje Tobiast; megígértem neki, hogy ha úgy gondolja, már nem tud segíteni neki, akkor elfogadjuk az alternatív segítséget.

- Hogy vagy, Tobias? Készen állsz, hogy megnézd az új otthonodat? - kérdezem.

Csak bólint. Nem beszél sokat. Az évek, amiket Marcusszal töltött, meglátszanak rajta. Mindig félt kinyitni a száját, hátha megveri. Evelyn mesélte, hogy az egyetlen személy, aki képes volt rávenni, hogy beszéljen, az Beatrice volt. Mondta, hogy szinte sose fogták be, amikor együtt voltak. Remélem, lesz néhány új barátja a Bátraknál. Be fogom mutatni pár vele egykorú gyereknek. Beszélek Hanával jövő héten; biztos vagyok benne, hogy a fia, Zeke hasonló korú. Ha valaki ki tudja húzni Tobiast a burokból, az Zeke. Bár végtelen álmatlan éjszakákat fog okozni. Zeke kedves gyerek, de az öccsével, Uriah-val együtt állandóan bajba keveredik. Valószínűleg ők a két legnagyobb csirkefogó a Bátrak között. Elmosolyodok, ahogy rájuk gondolok.

Felé nyújtom a kezem, és azt mondom: - Akkor gyere, tűnjünk el innen.

Tobias megfogja a kezem, ami melengeti a szívem, és elindulunk a kórházból az új otthonunk felé. Éppen a szörnyűség előtt költöztem a lakásba. Most kaptam meg az új vezetői beosztásomat, és ezzel egy új lakás is jár. Tudtam, hogy Evelyn és Tobias hozzám fog költözni, ezért nagyon örültem az új szállásnak.

Kinyitom a lakásunk ajtaját, és beengedem Evelynt és Tobiast. Evelyn nem volt itt, egész idő alatt Tobias mellett volt a kórházban. Közel akart lenni hozzá, amikor felébred a rémálmából. Bemegyek, és körbevezetem őket a lakásban. A hely hatalmas; négy hálószoba, három fürdőszoba, konyha, étkező, nappali és játszószoba van.

Megmutatom Tobiasnak a szobáját.

- Tetszik? - kérdezem. Hallatszik a reménykedés a hangomban. Nyápic vagyok. De nem tehetek róla. Ez a gyerek levett a lábamról. Habár ugyanolyan színű a szeme, mint Marcusé, nem is lehetnek különbözőbbek. Marcusnak hideg, számító szeme van. Tobiasnak, bár sok megrázkódtatáson ment keresztül, melegség van a szemében. Látom előre, hogy néhány év múlva elalélnak tőle a lányok. A haja megnőtt, már nem a megszokott Önfeláldozó frizura, mint ami volt, amikor idehoztuk, és hullámos, ahogy nőni kezdett. Határozottan szívtipró lesz a Bátor lányok között.

- Hűha - suttogja Tobias. Felnevetek, és megborzolom a haját.

- Holnap elmegyünk vásárolni, és veszünk neked egy-két játékot, meg néhány dolgot a szobádba, rendben?

Csak bólint, és felnéz rám, az első őszinte mosollyal, amit eddig láttam az arcán. Ő kapta meg a második legnagyobb hálószobát a lakásban. A földszinten van, míg a többi hálószoba az emeleten. Azt akartam, hogy legyen egy kis magánélete, vagyis inkább az anyjának és nekem legyen. De nemsokára egy újszülöttet is üdvözölhetünk a házban, és nem hiszem, hogy tetszene neki, ha az éjszaka közepén gyereksírásra ébredne.

Nincs sok minden a szobájában, de elmentem és vettem neki egy királyi méretű ágyat. Bár most még elveszik benne, néhány év múlva tinédzser lesz, és a korához képest magas, így biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül belenő az ágyba. Van egy komódja és egy gardróbszekrénye. És saját fürdőszobája. Evelyn sétál be a szobába, ő pedig odafut hozzá, megöleli, és azt mondja: - Köszönöm.

- Ezt az egészet Max csinálta neked, Tobias - mondja Evelyn.

- Köszönöm, Max - mondja, aztán hozzám sétál, és megöleli a lábam. Lehajolok, a kicsi válla köré fonom a karom, és azt mondom:

- Nagyon szívesen, Tobias. - Ő is megölel. Nem hiszem, hogy büszkébb lennék ebben a pillanatban arra, ha a saját fiam lenne.