Rövid kis szösszenetek❤

TaoRis(Exo)~Tökéletlenül tökéletes

Tao

A tökéletes szó egy olyan melléknév, amely felruházza azt a tárgyat vagy személyt, akire mondják, egy olyan különleges jelzővel, mely egyszerre foglalja magába a hibátlanságot, a túlzott jóságot és fényűzőséget. Sokáig azt hittem, úgy gondoltam, hogy olyan, hogy valami vagy valaki tökéletes legyen, nem létezik, nincs és nem is lehetséges. Évekig abban a hitben éltem, hogy ennek a jekzőnek sokan nem is tudják a valódi jelentését, tekintettel arra, hogy mindenre mondogatták ezt, kezdve a legyegyszerűbb bútoroktól, egészen a legmodernebb elektronikai cikkekig, de még a kiemelkedőbb tulajdonságokkal megáldott embereket is gyakran illették ezzel a jellemzővel, holott korántsem voltak azok, hisz mindenben és mindenkiben volt legalább egy kisebb hiba, mely gyakran elrontotta a róla felállított, látszólagos összképet, ezzel nem kicsi csalódást okozva a naiv tömegnek, melybe én sosem akartam beletartozni, mégis az egyik nap...valami megváltozott...
Ugyanolyan unalmas szerdai reggelnek néztünk elébe, mint bármikor máskor, az eső ugyanúgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, bár mit is vártunk ősz közepén? A hangulat komor volt és szomorkás, ami szintén a megszokott dolgok közé tartozott. Igazából mióta édesapám sajnálatos módon elhunyt egy komolyabb rákos panasz következtében, azóta megy ez így minden egyes nap. Édesanyámmal már 5 éve próbálunk rendesen lábra állni, mégis valami folyton visszahúz minket, legyen az egy kisebb közös emlékünk vagy akárcsak egy családi fénykép.
Öltözékemen most is meglátszott életkedvem, ahogy lassan bújtam bele a sötétebbnél sötétebb ruhákba, melyekből csak úgy sugárzott a negativitás, pont mint belőlem. Ahogy a tükörbe néztem egy már-már betegesen sovány, megfáradt ember arcát véltem felfedezni, melyen eddig is táskás szemeim, most kb. a duplájára dagadhattak a sok kialvatlanságtól és sírástól, melyek mindennaposak voltak életemben.
Anyukám csak úgy, mint mindig, azon a napon is korán kelt és indult el munkahelyére, csakhogy nekem mindent meg tudjon adni. Tudjátok mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt, valaki teljesen magába fordul, vannak olyanok is, akik valamilyen tárgy vagy személy társaságára vágynak, meg vannak olyanok, akik csak több időt és energiát fektetnek bele a munkába meg a családba. Nah anya pont az utolsók közé tartozik, tekintve, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal nyomja az egymás után következő műszakokat csakhogy elterelhesse figyelmét, cserébe pedig nem kevés fizetést kap elvégzett munkájáért.
Leérve a konyhába reggelim csak egy egyszerű szelet kenyérből állt, majd felvéve magamra cipőimet, táskámat felkapva rohantam is a buszom felé, mely egyenesen az iskolának nevezett börtön pokolhoz vitt. És akkor állt ott ő....
Fogalmam sincs miért, de már az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy meg kell ismernem, hogy beszélgetnem kell vele, pedig semmi extra nem volt benne, egyedül talán magassága volt nem hétköznapi, hisz nálam vagy 5 centivel magasabb lehetett, ami nem számított szokványosnak, tekintve, hogy már én is 183 centiméterrel voltam megáldva, akkor ő vajon...?
Abban a pillanatban, a zuhogó esőben állva jobban szemügyre vehettem őt, bár arcát nem igazán láthattam, de testalkata mégis nagyfokú férfiasságot sugárzott és már most teljesen átázott kabátjáról meg csak úgy folyt le a víz. Csodálkoztam is, hogy nem fázott...
A nagy bambulásomban természetesen hoztam a formámat, miszerint majdnem lekéstem a buszt, pedig közvetlen előttem állt le, én mégis...szörnyű vagyok. Ráadásul azt már inkább meg sem említem, hogy amikor fel akartam szállni, majdnem taknyoltam egyet hátrafelé, ha ő nem kap el. Vajon akkor mit láthattál bennem Wu Yifan...?
Emlékszem arra a napra, hisz akkor változott meg minden eddig gondolt érzésem és gondolatom. Örökre emlékeimbe véstem minden vele átélt évet, hónapot, napot, percet, másodpercet, kezdve az első szavunktó egymás felé, egészen a mostanában kialakult helyzetig, miszerint jegyesek lettünk.
Nem mondanám, hogy ez a kapcsolat tökéletes, azt sem, hogy minden egyes egymás mellett átélt percünk boldogan telik, de csak az a fontos, hogy a szerelem, a bizalom meg persze a harmónia is igazi. Úgy gondolom, hogy Kris a maga negatív tulajdonságaival együtt igazán tökéletes. Tökéletlenül tökéletes, de én így szeretem!

Sziasztok! :33
Neh haragudjatok, ha kezdésnek egy kicsit gyenguska, de sajnos már pokolian álmos vagyok és hát jah, de ma akartam mindenképp befejezni, ezért ez született meg! Remélem azért vannak olyanok, akiknek tetszeni fog!😘