Ő nem olyan! ✅

Messages 15

Egy lágy, éjjeli szellő hatására egész testem libabőrbe öltözik, átkarolva magam próbálok védekezni a hideg ellen, de nem sokra megyek vele tekintve, hogy csak egy nagyon bő és hosszú, férfi pólót és bugyik viselek. Fülem és arcom a pár fok ellenére is felforrósodik, amikor rájövök, hogy nagy siettségemben a pizsamámban jöttem ki, és most így kell mutatkoznom előtte. Szerencsémre a póló azért eltakarja azt, amit el kell, aki nem tudja hogyan alszok, talán azt gondolja, hogy egy apró rövidnadrág azért megbújik a póló fogságában-legalábbis ebben reménykedek.

Dani a kaputól néhány lépésnyire a kerítésnek dőlve vár, szinte már rajta ül. Értetlenkedve veszem tudomásul, hogy egyáltalán nem fordul felém, pedig hallania kellett a bejárati ajtó csukodását. Látom, hogy telefonozik, a készülék belevilágít a sötétbe, és miután egy picit hegyezem a fülem, egy halk hangocskát is meghallok, zenét hallgat. Picit megkönnyebbülök, így van pár pillantom, ami alatt letudom hűteni arcom, azonban telefonom ismét megszólal és egy üzenet jelenik meg a képernyőn.

"Kérlek szépen, légyszi."

Vállai megrázkódnak és hallom, ahogy szaggatottan kifújja a levegőt. Szegény azt hiszi, hogy nem jövök ki, pedig itt állok a háta mögött, csak meg kéne fordulnia és a közvilágításnak hála már látna is. De érthető felvetése, mivel egy üzenetére se válaszoltam. Teljesen szétszórt vagyok.

Lelépve a járda vonaláról, talpam a puha, nyirkos fűben landol, értesítve ezzel gazdáját, hogy lábára se húzott semmit. Élvezettel szorítom össze lábujjaim, imádok mezítláb lenne-talán ezért sem tűnt fel a lábbeli hiánya. Lassan teszem egyik lábam a másik elé, nehogy belelépjek egy eltévedett szilánkba vagy méhecskébe. Gyomrom szaltókat dob, minél közelebb érek hozzá annál többet, muszáj rászorítanom tenyeremet, hogy kicsit csillapítsam háborgását.
Mikor teljesen mögé kerülök, tétlenül állok pár másodpercig. Fogalmam sincs ilyen helyzetekben mi a megfelelő köszönés. Érintsem meg a vállát? Vegyem ki a fülhallgatót a füléből?

Végül egyiket se teszem meg.

Testem saját magát irányítva cselekszik, két kezemmel átfonom derekát a kerítés fölött, államat pedig a vállára rakom. Utóbbi műveletet egyébként esélyem se lenne végrehajtani olyankor, mikor áll, a magasság különbség miatt, így kiélvezem a pillanatot. Orromat azonnal betölti bőrének kábító illata, kissé citromos és mentolos, de pontosan képtelen vagyok behatárolni.
Nem kiált fel,még össze se rezzen- mint ahogy én tenném, ha valaki a semmiből hirtelen megölelne-, ehelyett ő szinte azonnal kezemre szorítotja kezét, fejét pedig hátrahajtva a vállamra támasztja Arcunk egymásnak simul, érzem puha, selymes bőrét és hallom a fülhallgatóból szóló dalt, azonnal rájövök mi az, és teljesen meglepődök rajta. Imagination.
Nem sokáig élvezhetem Shawn mesés hangját-mivel egy egyszerű és gyors mozdulattal megállítja azt.

- Azt hittem nem jössz ki - suttogja bele a csendben. Közelebb férkőzöm hozzá, mire megszorítja kezemet. Nem válaszolok, nem tudok és nem is kell, hisz itt vagyok.

- Miért jöttél ide? - motyogom, miközben felé fordulva a nyakához dugom fejemet. Minden szónál ajkaim végig simítanak bőrén, és mikor megnyalom alsó ívét, hogy csillapítsak szárazságán, nyelvem végig fut a nyakán kidagadó, szexin lüktető éren. Apró nyögést csalok ezzel ki belőle,úgy tűnik érzékeny pontra tapintottam, amitől gyomrom ismét akrobatának képzeli magát.

- Csak tudnom kellett, hogy nem változik a véleményed rólam akkor se, mikor már  leülepedtek benned a történtek - hadarja. Nagyon oda kell figyelnem, hogy minden szót megértsek. Mielőtt megszólalhatnék ismét beszélni kezd: De abból, ahogy fogadtál, már tudom, hogy minden jó.

- Minden jó - erősítem meg. Arcánk mozgása elárulja ajkain megbúvó mosolyát, melynek már a tudata is egy felfelé konyuló görbületet varázsol enyémre. - Nem ijedtél meg.

- Tudtam, hogy mögöttem vagy.

- Akkor miért nem fordultál meg? - értetlenkedek.

-Arra vártam, hogy te lépj - sóhajtja. - És ezt te a lehető legjobb módon tetted meg.

A bennem lakozó nő most büszkén veregeti saját vállát

- De mint ne mondjak, emberibb időpontban is jöhettél volna - kötök bele, hangom azonban elárulja, hogy ezt nem felhánytorgatásként értem. Nekem mindegy, csak velem legyen.

- Kinek mi az emberi? Los Angelesben most még csak délután van.

- Elképesztően okos vagy - nevetek fel, mire ő is így tesz.

- Ne is mondd!

Hátamba egy tompa fájdalom hasít, ahogy összegörnyedve támaszkodok rajta, azonban nem visz rá a lélek, hogy elengedjem. Olyan jó így. Aztán rájövök, hogy bizonyára neki sokkal kényelmetlenebb lehet ez a helyzet.

-Azt hiszem meg kéne mozdulnunk, ha nem akarod, hogy megmerevedjen a nyakad.

- Nem. Azért kell megmozdulnunk, mert ha azok a csókolnivaló ajkaid még tovább ingerlik a nyakam, más fog megmerevedni - mondja rázkódó vállakkal, amik visszatartott jókedvéről tanúskodnak. Arcom másodpercek alatt a pipacs színével megegyezővé válik. Kapkodva és zavartan engedem el és hátrálok egy lépést, mire belőle kiszakad a nevetés. 
Lehajtott fejjel rakja a zsebébe telefonját, miközben felém fordul.

- Édes, amikor... - kezdi, majd felnéz rám és megnémul.

- Amikor? - kérdezek vissza összeráncolt szemöldökkel. Egészen addig nem értem hallgatásának okát, amíg tekintetét lejjebb nem vezeti egyenesen a csupasz lábamig. Még inkább zavarba jövök, fejem két oldala lángol, és attól félek, egyszer csak felrobban. Hirtelen minden átfut agyamon, kezdve attól, hogy kihagytam egy csíkot szőrtelenítés közben és talán azért bámul ennyire, egészen addig, hogy látva combom és vádlim vastagságát visszavonulót fúj.

- Tévedtem - mormogja, mire szívverésem leáll. Szemeim kikerekednek, teljesen elfeledkezek zavaromról, így arcom is eredeti színében pompázik, örülnöm kéne neki, de most azzal kell foglalkoznom, hogy újra kapjak levegőt. - Az előbbi helyzetben kevesebb esélye volt annak, hogy valami megmerevedik, mint ebben.

Megkönnyebbülés hullámai egész testem ellepik, egészen látható módon, a benntartott oxigént olyan hangosan engedem ki tüdőmből, hogy szinte az egész utcát felébresztem. Ez természetesen túlzás, de épp elég, hogy az előttem álló fiú érdeklődését felkeltettem vele.

- Mit hittél mit mondok? - apró kuncogás szökik ki ajkai közül, de látva, hogy én nem csatlakozom hozzá, azonnal elkomorul. - Ugye nem azt gondoltad, hogy velünk kapcsolatban tévedtem?

Hang nem jön ki torkomon, így fejrázással adok választ. Felvont szemöldökkel néz rám, mint, aki nem hiszi el. A vesémbe lát. Beleegyezően bólintok egyet.

- Jajj, baba! - kapja el kezeim. Közelebb húz magához, amikor már csak a kerítés választ el minket egymástól, mindketten előbbre hajolunk, hogy mellkasunk egymásnak feszülhessen. Bordáim közt érzem egyenletesen szívverését. Megnyugtat. - Miért kell mindig rosszra gondolni?

- Én csak... - kezdem, de kezei melyek immár arcomat fogják közre, elhallgattatnak. Úgy bújok tenyérhez, mint egy kiscica, akik szeretetre éhezik. Hüvelykujjának ujjbegye puhán végigsimít alsó ajkamom, mire az elválik annak felső ívétől, hideg levegőt engedve számba.

- Igazából költői kérdés volt, szóval most maradj csendben! - utasít mosolyogva. - Tudod, soha nem voltam olyan biztos semmiben, mint abban, hogy akarlak.

Hasamban egy egész lepkeraj szabadul el, gerincem mentén pedig melegség és egy különös érzés fut végig, libabőrt keltve ezzel testemen.
Lehunyt szemekkel gondolkodok a tökéletes válaszon, a tökéletes lépésen, hogy lecsaphassam ezt a magasra dobott labdát. Ő türelmesen vár, amíg összeszedem gondolataim, és mikor kinyitom a szemem, kíváncsi és reménykedő tekintetével találkozok.
Nagy levegő veszek, hogy belekezdjek, azonban az utolsó pillanatban, megint nem azt teszem, amit agyam üzen. Helyette finoman fogaim közé veszem ujjhegyének bőrét és óvatosan meghúzom azt.  Vigyorogva szólalok meg, miután döbbenten elkapja kezét, édes nevetés kicsalva belőle:

- Te csak ne mondd meg mit csináljak!