Váratlan bejelentés

Csak ketten álltunk a már jól ismert szobában nem nézve egymásra. Én szinte forrtam a dühtől míg az ő szemeiben a megbánás csillogott.

-Miért?- Tettem fel az egyszerű kérdést, de ő még mindíg csak a földet bámulta. - Miért csak most mondod el?!- Hangom felemeltem pedig vele szemben nem volt szokásom.

Továbbra is csendben állt előttem még csak arra sem méltatva hogy rám nézzen.

-Mondj valamit könyörgöm...-Hangom gyenge volt és remegett. -Akármit... csak.. szólalj meg..

-El akartuk mondani.. de nem igazán volt alkalmas most hogy érettségizel.. nem akartalak ezzel felkavarni téged.. gondoltam majd utána.. nem számítottam rá hogy édesanyád elmondja..- Hangja halk volt és rekedtes, pontosan olyan mint ahogy szerelmes szavait szokta suttogni fülembe esténként. - Tudod jól mennyire vágyott már egy közös gyerekre... csak próbálj örülni az örömének..

-Hogy örülnék neki hogy a szerelmem,  gyereket csinált a nővéremnek?! Sőt! El is veszed feleségül! - Fakadtam ki hangosan nem félve hogy anyám meghallja hisz későig dolgozott.- Szóval akkor a tegnap estét is felejtsem el?! Meg a sok szerelmi vallomást?!- Sírni lett volna kedvem, de nem adtam meg neki ezt az örömöt. Még nem.

-É..én sajnálom..- Suttogta ezt a két szót majd felnézett szemeimbe. -Így lesz a legjobb..- Láttam rajt, hogy próbál határozott lenni de néha így is el-el csuklott hangja ahogy próbál hazudni nekem. - Én nem szeretlek.. úgy...- Tudtam hogy hazudik. Mégis tőrként hasítottak szívembe szavai. Szinte hallottam a gondolatait ahogy azt kiabálja hogy ez nem igaz ne higyjem el.

Könnyeim megállíthatatlanul kezdtek folyni testem pedig remegni kezdett.

-Menj ki... menj ki! Gyűlöllek! - Üvöltöttem vele ahogy csak tudtam, majd mikor elhagyta a szobát bezártam utána az ajtót és lecsúsztam a vékony falap mentén. Hallottam ahogy ő is lerogy a másik oldalon és fejét az ajtónak veti.

-Hazudtam az előbb.. Nagyon is szeretlek Baekhyun..

-Én is szeretlek Chanyeol..-suttogtam.