Magányos farkas

Visszatérés?!

-Örömteli újra látni, Agatha!-közeledett felém nagy mosollyal arcán. Nem méltattam semmilyen válasszal, vissza vágással inkább csak mélyről jövő, dühös morgás tört ki torkomból.

-Na, így kell köszönteni a jövendőbeli apósodat? Enyje, enyje, nem szép dolog!-Rántott fel a földről és meg-meg ütögette orromat. Erőteljesebben morogtam.

-NE. ÉRJ. HOZZÁM!-tagoltam a mondatomat kimért, de mégis dühös hangomon.

-Te, nekem ne mondd meg mit csináljak!-rángatott meg a nyakamnál fogva és elhúzott a csarnok szeriségből, be a sötétség be.

Nem láttam semmit és a folyosón csak ütemesen találkozott talpunk a kővel. Egyre idegőrlőbb volt a monoton hangsorozat. Ahogy rángatott maga mellett nyakamnál fogva erősebben kezdett el szorítani amikor fényt láttunk meg a folyosó végén. Az alagútból kilépve a nagy fényáradat miatt be kellet hunynom szemeimet. Fokozatosan nagyobbakat pislogtam majd mikor megszoktam egy piac tér volt előttem aminek közepén egy nagy pavilon volt. Amint elindultunk a sürgő-forgó tömeg egyszer csak megállt és félre álltak utunkból. Az összes ember sutyorogni kezdtett és megbámultak vagy épp egy egy pillantást kaptam tőlük, de nem tudam leolvasni érzelmeiket, egyiküknek sem. Szégyenkezve lehajtom fejemet amit eddig érdeklődésből magasan hordtam. Oly, könnyen hagytam magam elhozatni, küzdhettem volna még. Rághatom magam tetteimen de az nem változtat semmit, amit tudtam megtettem és így végződött.
Felmentünk a pavilonra és megálltunk középen. Néma csend honolt a térben. De nem tartott sokáig.

-Szép jó napot kívánok mindenkinek!-üvöltött úgy, hogy mindenki hallhassa.-Mai nap folyamán egy igen értékes zsákmányt ejtettünk el!-terült el egy nagy mosoly arcán és az emberek tapsolni kezdtek.-Tudjátok milyen nehéz megtalálni egy farkast aki nem hagy nyomot maga után? Ne meg persze az a feladata, hogy csendben minden megfigyeljen és információt gyűjtsön. Agatha Hill, megtaláltunk. Végre megvagy!-emelte fel győzelem ittasan ökleit és mindenki éljenzésbe kezdett.-A tákozló lány visszatért!

Értetlenül néztem a mellettem álló férfira. Visszatért. Ez azt jelenti akkor hogy egyszer elmentem? Innen? Mégis mikor voltam én itt? De igaz e? Ha mégis akkor hogy feledhettem el?

Egy figyelő szempár zökkentett ki a gondolat menetemből.

-És akkor köszöntsék fiamat!-ordítozott még mindig a férfi.

Az árgus szemekkel figyelő alak kilépett árnyékból és megláttam. Felismertem. Utálom. Gyűlölőm. A fiú lazán végig sétált majd megállapodott mellettem. Az emlékek elöntötték elmémet és düh, bosszú csillant fel szemeimben. Ki nem állhatom ezt a két alakot itt mellettem. William boldog arccal vizslatott míg én apját néztem. Itt és most letámadom, nem érdekel mik lesznek a következményei  cselekedetemnek, elvették azt amit szerettem, elvették mindenemet. A boldogságomat és a szerelmemet. Csak az emlékek keserű ízét hagyta számban. Még sem tehetem ezt ennyi ember előtt. Megtámadnak és élve megesznek amiért megöltem az alfájukat. Az egész teljesen más szituációban kell, hogy  történnie. Amikor mi vagyunk hat szem közt. Vagy kihasználni egy alkalmat,  Esztelenség lett volna most megtenni ezt a lépést, ha így maradnak a dolgok kiismerem a járást és könnyebb lesz megtenni.

Felpillantottam a fiúra akit utoljára 5 éve láttam, hogy mennyit változott ez idő alatt. Igaz arca belevésődött emlékezetembe így ahányszor lehunytam szemeim láttam az arcát, szerelmemet és ezt a férfit aki még mindig boldogan ecsetelt valamiről.
A fiú magasabb lett, haja hosszabb mint amikor utoljára találkoztunk, szemöldökén egy heg ékeskedik. Vállai szélesek és test alkata, hm, mit is mondjak? Némi izom található rajta, olyan mint egy átlagos ember, de mind tudjuk, hogy nem az. Még mindig figyelt, majd szemünk találkozott egymással és mosolya egyre szélesebb lett. Mi van vele? Nem értem a viselkedését!

EGY, KETTŐ, HÁROM! Most kövezzetek meg! Nem volt rész két hete! Igen! Felvállalom, nem tudtam, részt hozni! Némiképp a lustaság is ok volt rá de nagy részben elfoglalt voltam!
DE én nagyon örülök. Hogy minek is? Hogy meg van az 1K!!  A barátnőm szólt, hogy megvan! Igen ennyire nem volt a kezembe telefon ez alatt a két hét alatt! Nagyon köszönöm, hogy olvassátok!! Az irónak a legdrágább kincse az olvasói!!
Még egyszer köszönöm és sziasztok!