Szulejmán után - II. Szelim

5. rész

Rabia sírva ment végig a háremen. El sem tudta képzelni az életét az uralkodó, na meg a gyermeke nélkül. Azt remélte eddig, hogy boldog édesanyaként és szultánaként élheti az életét. Mérhetetlen fájdalmát semmi sem tudta enyhíteni. Folytonos képzelgései lassan az őrületbe kergették. Gyakran érezte, hogy eljött az idő a baba napvilágra hozására, de ez nem következett be.

~MANISA~

Hatice szultána dalolva ringatta gyermekeit, amikor Szafije berontott.

- Remélem örülsz, te kis szuka - kezdte gúnyosan.

- Akár te is ünnepelhetnéd a győzelmedet, Szafije. Murad szerelmét nem kaphatom meg, de adott nekem két gyermeket, s így boldoggá tett. Mert a fiunk és a lányunk örök kapocs köztünk - felelte higgadtan Hatice. 

- Én élvezem Murad szerelmét, való igaz. Emellett egy fiunk és lányunk van, de természetesen itt nem állunk meg. Rengeteg gyermekünk lesz. Ami bánt, hogy kellenek neki ágyasok. Pedig szülnék minden ágyas helyett. Mondd, tudod, hogy ki a rejtélyes asszony, aki nap mint nap bejár a herceghez? - kérdezte izgatottabb hangon Szafije.

Hatice nevetésben tört ki, mire Amriye szultána felsírt.

- Látom te sem vagy mintaanya - mosolygott Szafije, majd odalépett a kis szultána bölcsője mellé, és megsimogatta a pici fejét.

- Különben, pont tőlem kérdezed? Rád jellemzően már az ágyasok felét kiirtottad volna - kacagott tovább a másik szultána.

- Nevess csak Hatice. Te már sosem érezheted az igaz szerelem ízét, ráadásul ostoba is vagy. 

- Válogasd meg a szavaidat! Már nem állsz felettem - derült Hatice.

- Ne feledd, én vagyok az első herceg anyja, ezáltal kiváltságokban részesülök. Ha nem haragszol... - s ezzel Szafije kiviharzott.

Hatice szultána szemeit forgatva nevetett. 

~ISZTAMBUL~

Leyla és Rabia külön lakrészükben voltak társalkodónőjükkel. Amíg Leyla boldogan áradozott a másik asszonynak, Rabia bánatát panaszolta.

- Ne sírj, asszonyom. Amint a szultán megpillantja a gyermeket, biztosan megesik a szíve rajtad - vigasztalta Malhun asszony Rabiát.

- Milyen szép is lenne, Malhun! Most, hogy mondod, biztosan így lesz! Szelim nem tud olyan szívtelen lenni! - Rabia hangulatingadozásait nehezen viselték a szolgálói.

Ám ahogy ezt mondta, Malhun azt gondolta magában, Rabia egy naiv, ostoba nő. Ami ekkor történt, az óriási meglepettséget váltott ki a háremben.

- Áh, Nihan, a baba... - kapott a hasához Leyla.

- Asszonyom! Elfolyt a magzatvíz! Agák, azonnal hívjátok a bábát!

A két aga elsietett.

Ebben a pillanatban Rabia sétálni indult a háremben, viszont összeesett fájdalmában. Mindkettejüknél beindult a szülés...

A bába meglepetten hívatta segédjét, aki Leylához sietett, a bábaasszony pedig Rabiához. Miután két gyermeksírás törte meg a csendet, az ajtónál várakozó Szelim szultán, Mihrimah szultána, Nuray szultána, Rahsa szultána és Nurbanu szultána kíváncsian várta a fejleményeket. A bába kilépett az ajtón, majd verejtékes arcát megtörölte.

- Nagyuram, szultánáim, ez az eset példátlan volt eddig. Tudtommal sosem indult be egyszerre a szülés két asszonynál. A két gyermek egészségesen jött világra, ráadásul mindkettő fiúgyermek - magyarázta a bába.

Nurbanu, Nuray és Rahsa mérges arccal néztek maguk elé. Mihrimah önelégülten vigyorgott,  Szelim nyugodtan bólintott a bába irányába.

- Nos, nagyuram, a gyermek neme változtat Rabia büntetésén? - kíváncsiskodott Nurbanu.

- Természetesen nem, Nurbanu. Rabia a régi palotába indul holnap, ma még időzhet a fiammal, és kipihenheti a szülés fáradalmait. De ma el kell felejtenie a gyermeket, hisz hiába szülte meg, nem méltó az anyaságra - válaszolta a szultán.

A szultánák helyeslően bólogattak. Kis idő elteltével kezdetét vette az elnevezés. Szelim először Leylához ment, elmormolt egy imát, majd nevet adott a kisfiúnak.

- A te neved Oszmán... A te neved Oszmán... A te neved Oszmán - homlokon csókolta a kis herceget és Leylát, aztán a lány kezébe adta Oszmán herceget.

Nurbanu dühösen szólt közbe.

- Nem tartom helyesnek, hogy az unokám neve azonos ezzel a... ezzel a fattyúéval.

- Na ide figyelj Nurbanu - fordult fenyegetően Szelim a szultána felé. - Ne merd fattyúnak nevezni a fiamat! Az a nő szülte, akit szeretek, érzed a szavak súlyát?! Murad egyik fia szintén birodalmunk alapítójának nevét viseli, nincs ebben semmi rossz! Most tűnj innen, ne is lássalak! 

A haszeki sértetten rohant ki a szobából

Ezután Rabiához mentek. Elhangzott egy ima.

- A te neved Mehmed... A te neved Mehmed... A te neved Mehmed - őt is homlokon csókolta Szelim, de Rabiát nem. A lány egyre csak zokogott.

Mihrimah vigasztalóan lépett az ágyas mellé.

- Nézd Rabia, kicsit sem kedvellek, ez tény. Ám azt javaslom hagyd abba a sírást, inkább pihenj, később láthatod Mehmedet, hogy elbúcsúzhass tőle.

- Az nem ugyanolyan, mint látni felnőni, mint felnevelni! Ám helyettem más fogja simogatni, szeretni, nevelni, másra fog anyjaként tekinteni! - kiáltott fel sírva Rabia.

- Elég! Saját magadnak köszönheted mindezt! Ha nem próbálod megölni Leylát, szultánává léphetsz elő most, és te nevelheted Mehmedet. Gondolkoznod kellett volna, mielőtt cselekszel. Amiket az előbb mondtál, az igaz. Más fogja nevelni - erősítette meg a lány szavait a szultán.

- Engedelmeddel nagyuram, szívesen vállalom Mehmed herceg nevelését. Az anyja leszek - szólt közbe Nuray.

- Furcsának tartom, biztos vagy benne? - felelte kétkedve Szelim.

- Én viszont nyugodt szívvel hagynám Nuray szultánára a kisfiamat. Ő volt az, aki kirántott a nyomorból, akit felhőtlen boldogsággal szolgáltam - vágta rá hüppögve Rabia.

- Úgy akkor legyen akaratod szerint. Mától Nuray Mehmed anyja - egyezett bele a szultán.

- Ha engedélyt kapok rá nagyuram, havonta írok levelet a hercegről Rabiának, hogy tudjon mindent - kérte Nuray Szelimet.

Rabia könnyekkel küszködve könyörgően nézett a szultánra.

- Az engedélyt megtagadom. Rabia elfelejti Mehmedet, elfelejti!